Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 18 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kormányalakítás

  • 2006. június 07.
  • humusz
A pénteki Népszabadság „Hogyan lehet itt kabinetet alakítani?” c. tanulságos cikke történelmileg elemzi az új kormány összerakását. Kalas György jegyzete összefoglalja a környezetvédelmi miniszter – cikk szerinti- székfoglalását.



A környezetvédelem ma itt, legfelsőbb magyar szinten az EU elvárásai és pénzleutalásai miatt fontos. A pártoknak főleg ez utóbbi miatt. A zöld tárcát az MSZP eredetileg Szekeres Imrének szánta, naná hogy taktikai okokból. A koalíciós tárgyalások azonban úgy alakultak, hogy az SZDSZ-nek három tárcát kellett átadni. Mivel két „hangsúlyos” ügy a tárgyalásokon már elkelt, az MSZP harmadiknak inkább valami súlytalabbat akart átpasszolni. Felajánlotta tehát a környezetvédelmet és külügyet. Az SZDSZ ügyvezetésében ezen vita alakult ki, végül szoros (6:5 arányú) szavazással a KvVM győzött. A cikk szerint „a környezetvédelem mellett szólt az érkező sokmilliárdos úniós támogatás, amire az SZDSZ-es polgármesterek is pályázhatnak”.

Most már csak egy megfelelő minisztert kellett találni a tárcához. A súlytalan Kovács Kálmán feltehetően önjelölt volt, mert akadt támogatása. Fodor Gábor miniszterségét (akiben az új hullám a visszavonulását tervező Kuncze utódját reméli) a Kuncze-Kóka pártiak taktikailag megfúrták. A cikk szerint, hogy „Fodor ne jusson olyan tisztséghez, amellyel jó kommunikációs képességeit kihasználva megerősíthette volna magát a jövő tavaszi tisztújításig”.
Állítólag így került kényszerűen képbe ismét Persányi, aki – bár választások előtt távozásról beszélt- szokott hallivúdi mosolyával a felkérésre rábólintott.

Szerintem már a hatalomnak a szele is jellemtorzító. Persányi – portréfilmje és nyilatkozatai szerint - gyerekkorától arra vágyott, hogy egyszer állatkertet igazgasson.  Így, vagy úgy, de állatkertigazgató lett. Nem is csinálta rosszul. Aztán otthagyta. Egyszer még megmagyarázhatta, hogy szakmai kihívás, meg hogy szólította a párt. De még egyszer!? Ugyan kérem...

Szerintem félő, hogy az igazgatói ambícióit – kormányfeladatként - rajtunk éli ki. A mozgalmat tekinti állatkertjének. Pénzből és demokráciából csepegtet nekünk annyit, hogy elvegetáljunk és ki ne törjünk a karámból. A többi hobbi.

Nekem – többek között- ez jut eszembe a cikkről.

- kalas –