Ki nyer a "hulladékos lottón"?

"..., a kocsmák, boltok, fodrászatok úgy pakolták át a székeket, hogy minden-honnan látni lehessen a kivetítőt, a japán étteremben odébb tolták a harci halakkal teli akvári-umot, mert máshova nem fért a házimozi rendszer.
A környezettudatos német lakosok pedig el-cipelték a lecserélt készüléket a hulladékgyűjtő udvarokba, ahol néhány hónapja már ingyen szabadulhatnak meg használhatatlan vagy éppen csak megunt elektronikai berendezéseiktől.

A Németországban évente keletkező elektronikai hulladék mennyisége 1,8 és 2 millió tonna közé tehető. A tendencia növekvő, a mennyiség kb. 4 %-kal emelkedik minden évben. A hulladék kezelésének problémáját megoldandó, több éves előkészítés után, 2005. március 23-án kihirdették és azóta lépcsőzetesen hatályba léptetették azt a törvényt, mely ezen hulladékok el-különített gyűjtését szabályozza. ( a továbbiakban ElektroG)
Az ElektroG két európai uniós irányelv átültetését szolgálja: az egyik az elektromos és elektronikus készülékek hulladékainak kezeléséről (2002/96/EC), a másik (2002/95/EC) a be-rendezésekben található veszélyes összetevőkről rendelkezik.


Ez szabályozta...

Az ElektroG elveit és céljait illetően nem, de eszközrendszerében és a gyűjtés megszervezésé-ben jelentősen eltér a máshol alkalmazottaktól. Ennek oka egyrészt a földrajzi távolságokban, másrészt a szabályozás megalkotásakor érvényre juttatott lobbiérdekekben keresendő.

A jogszabály megalkotásakor, eltérően a többi szövetségi törvénytől, a javaslatot nem egy mi-nisztérium, hanem az érintett gazdasági szereplők szakmai kollégiumai dolgozták ki. Így kerül-hetett be a javaslatba és a végleges szövegbe is a „megosztott felelősség és megosztott felada-tok” koncepciója, mely szerint nem csupán a gyártók és forgalmazók, hanem a települések is szerepet kapnak az elektronikai hulladékok gyűjtése során.
A munkamegosztásért cserébe a gyártók és forgalmazók eltekintettek az Alkotmánybíróság megkérdezésétől, hogy vajon kötelezhetőek-e olyan hulladékok környezetkímélő kezelésére, melyeket nem ők gyártottak, illetve, hogy milyen feltételekkel keletkeztethet jogszabály visz-szamenőlegesen kötelezettségeket.

Mintegy kárpótlásként a plusz feladatokért, - vagyis a lakosságtól való begyűjtés megszervezé-sért és lebonyolításáért - a települések az öt csoportba osztott hulladékok közül egy csoportot előre kiválaszthatnak és ennek hasznosításáról, ártalmatlanításáról maguk gondoskodhatnak. Az eddigi gyakorlat szerint a nagy háztartási gépeket, valamint a hűtőberendezéseket éri meg a te-lepüléseknek átvenni és teljes egészében vagy alkatrészenként továbbadni. Így tudják életben tartani azokat a kisebb műhelyeket is, melyekben csökkent munkaképességű személyeknek ad-nak munkát, valamint amelyekben a megjavított elektronikai berendezések egy részét szociális alapon adják tovább.


Ez begyűjtötte...

Az ElektroG a gyűjtés hatékonysága érdekében minden lakos számára kötelezővé tette a hulla-dékká vált elektronikai berendezések leadását az arra kijelölt gyűjtőállomásokon. Az átvételért díj nem számítható fel.

Már a szabályozás hatályba léptetésének legelején kérdésként merült fel, hogy mi lesz azokkal az elektronikai berendezésekkel, amelyeket a lakos maga nem tud elszállítani a begyűjtőállomásra, akár a berendezés nagysága, akár - példának okáért - a lakos egészségi álla-pota miatt. Erre válaszul több település is bejelentette, hogy terveznek házhoz menő szállítást is, igaz, a szállítás ingyenességét ebben az esetben nem tudják biztosítani. Mivel az Irányelv csak azt rögzíti, hogy a hulladék átvételéért nem követelhető díj, így a szállítás költségei a lakosokat terhelik. A gyűjtőállomás finanszírozását a településnek kell megoldania, ami a legtöbb esetben a lakosság által a hulladékkezelésért fizetendő díjat növeli.

Tekintettel a gyűjtés megszervezésének logisztikai igényeire, már a múlt évben létrejött egy Alapítvány , amelynek az ElektroG-ben rögzített feladata, hogy a gyártók adatai alapján kiszá-molja, mely gyártónak milyen mennyiségű hulladékot kell visszagyűjtenie ahhoz, hogy a jog-szabályokban előírt hasznosítási kötelezettségeinek eleget tegyen. Emellett ez az Alapítvány koordinálja a konténerek kihelyezését és a gyártóhoz való visszaszállítását is. Mind a kihelye-zett, mind pedig az elszállított konténerek száma függ attól, hogy az adott piaci szereplőnek mi-lyen hasznosítási arányszámokat kell teljesítenie.


Ez elszállította...

A rendszer szereplői által csak „hulladékos-lottónak” nevezett módszer alapján az Alapítvány számolja ki, hogy az adott gyártónak mely településre hány konténert kell ki- majd pedig elszállítania. Ennek meghatározásakor tekintetbe veszik a gyártó és forgalmazó visszagyűjtési kötele-zettségeit, a földrajzi távolságokat és még sok egyéb, nem nyilvános faktort.

Nagyon könnyen előfordulhat, hogy a gyártónak nem arról a településről kell elszállítania a konténert, ahova azt kihelyezte, vagy pedig több száz kilométeres távolságból kell visszahoznia azt. A szabályozás hatályba léptetése óta tehát jelentősen megnövekedett az üres konténereket szállító járművek száma és meghosszabbodtak a szállítási útvonalak. A rendszer, amely a teljes ország területében gondolkodik, kedvező helyzetbe hozta a nagyvállalatokat, amelyek a szállítást vagy a teljes hulladékkezelési folyamatot átvállalják a gyártóktól, és mivel több telephellyel rendelkeznek, hatékonyabban és gazdaságosabban tudnak működni, mint kisebb versenytársaik, akik az elektronikai hulladékok gyűjtéséből majdnem teljesen kiszorultak.

Az Alapítvány naponta körülbelül négyszáz bejelentést fogad elszállítandó teli konténerekről, amelyek közül 2006. március 24-éig mintegy 24.500-at már eljuttattak a kötelezettekhez.
Az Alapítvány nem csak a teljes begyűjtési rendszert koordinálja, amely önmagában véve sem kis feladat, hanem nyilvántartást is vezet az összes olyan gyártóról és forgalmazóról, akiket az ElektroG alapján visszagyűjtési és hasznosítási kötelezettség is terhel.

A gyártók már tavaly ősszel több fórumon is jelezték, hogy nem fognak tudni eleget tenni re-gisztrációs kötelezettségüknek, lévén, az Alapítvány telefonon sosem elérhető, az e-mailben történő megkeresésekre pedig egyáltalán nem reagál. Ez a jogszabály bevezetésének első hó-napjaiban, amikor egyébként is rengeteg tisztázandó kérdés merült fel valamennyi szereplőben, nemcsak a kedélyeket borzolta, de aláásta a jogszabályba és a rendszer működőképességébe ve-tett bizalmat is. A helyzet ma sem sokkal jobb, a telefon a nap jelentős részében foglalt, bővült viszont az Alapítvány honlapja, ahol nem csak a regisztrációhoz, hanem valamennyi, az ElektroG-el kapcsolatos kérdéshez találhatunk útmutatást.

Az ElektroG előírja, hogy egy teli konténer elszállítása a településekről, valamint az új konténer kihelyezése között legalább kettő, de nem több mint három nap teljen el. Ez az elképzelés azonban csak azt a folyamatot veszi számba, hogy a település jelzi az Alapítványnak a konténe-rek telítettségét, amely ennek alapján felszólítja a gyártót a cseréjére.
Jelenleg azért nem működik megfelelően az elszállítás, mert a láncban az eredetileg tervezettnél több szereplő is részt vesz, közreműködésükkel pedig értelemszerűen tolódik a csere időpontja.

A gyártók és forgalmazók ugyanis legtöbbször külön hulladékkezelőket bíznak meg az ElektroG-ből fakadó kötelezettségeik ellátására. Így az Alapítványtól érkező, elszállításra való felszólítást előbb a hulladékkezelőknek továbbítják (1-2 nap). A hulladékkezelő ezt követően felkeresi a települést és utána jár, mely gyártónak és forgalmazónak, vagy az általa megbízott kezelőnek a konténerei találhatóak jelenleg a gyűjtőállomáson (1-2 nap) majd megkeresi a má-sik kezelőt (1-2 nap) és tárgyalásokat folytat arról, hogy miként lehet megoldani a konténerek cseréjét (hozzáteszem, egy másik kezelő tulajdonában álló konténer elszállításakor a visszaszál-lításon kívül meg kell állapodni a tulajdonossal az elszállítás engedélyezéséről is). Mindezek után a konténerek szállítására alkalmas járművet már csak útjára kell indítani, így a csere hoz-závetőlegesen 4-5 nap alatt le is zajlik.


Ez megjárta...

Az ElektroG által generált adminisztratív és logisztikai terhek a kis- és középvállalkozásokat sújtották leginkább. Minden gyártónak és forgalmazónak a visszagyűjtési kötelezettség mellett pénzügyi garanciát is kell biztosítani arra az esetre, ha a berendezések ártalmatlanítására olyan időben kerülne sor, amikor a gyártó és forgalmazó ezt már nem tudja biztosítani. A garancia képzése jó lehetőség az ártalmatlanítás anyagi fedezetének megteremtésére és jelzi azt is, hogy a felelősség nem a gyártóhoz, hanem a berendezéshez kapcsolódik és mindaddig fennáll, míg annak szakszerű ártalmatlanításáról nem gondoskodtak.

Az ElektroG nem tartalmaz azonban külön előírásokat a kis forgalommal és ennek megfelelően csekély mennyiségű elektronikai hulladékkal rendelkező gyártókra. A kötelezettek vagy egy önálló számlát nyitnak az összegnek, megfelelő feltételekkel és évi több száz eurós költséggel, vagy pedig egy közös garancialaphoz csatlakoznak. Ez utóbbi, bár az egyéni garanciaképzésnél olcsóbb megoldás, mégsem sokat enyhít a kis gyártók és forgalmazók terhein.

Egy mérőműszereket importáló cég például évi 12,5 kilogramm éves forgalommal 0,77 euró garanciát köteles biztosítani. Ennek költségei egy nagyobb garanciaalap tájékoztató jellegű számításai szerint 336,41 eurót tesznek ki évente. Ebben az összegben a garancia összege ter-mészetesen nem szerepel.
Ugyanez az a garancia egy másik hitelintézetnél már 850 euróba kerül. Az Alapítvány a ga-rancia meglétét is ellenőrzi, természetesen nem ingyen. Egy, az Alapítványnál már nyilvántar-tásba vett, vagyis ellenőrzött közös garanciaalapnál 545 eurós díjat számítanak fel, egyéni biztosítékképzésnél meg lehet úszni az ellenőrzést 455 euróval.

Több százszorosát teszik ki tehát egyes esetekben a garancia adminisztrációs költségei, mint amennyibe a forgalomba hozott elektronikai berendezések ártalmatlanítása a következő négy-száz évben kerül. A felháborodás teljességgel érthető.

Az ElektroG nem szab meg minimum határokat a garanciánál, de ismeri az egyéni kedvezmények rendszerét. Az Alapítvány a jogszabályi felhatalmazás alapján méltányossági alapon csökkentheti a díjakat, illetve felmentést is adhat azok megfizetése alól. A döntés előkészítése azonban nehézkes, a közjegyző általi hitelesített iratok beszerzése pedig hosszadalmas és drága, nem beszélve arról, hogy a gyártók nem szívesen válnak meg az éves forgalmuk adataikat tar-talmazó jelentéseiktől.


Ez összetörte...

A rendszer működése óta több település, hulladékkezelő és civil szervezet is jelezte, hogy nem várt módon, tragikus mértékben zuhant a begyűjtött hulladékok minősége és újrahasználatra, hasznosításra való alkalmassága.
Adatszolgáltatásra az első hulladékkezelő köteles, vagyis az, akit a gyártó megbíz az elektronikai berendezések kezelésével. Ő az első a sorban, akinek érdeke, hogy a hulladék jó minőség-ben maradjon meg.

A települések ugyanakkor nem szentelnek különösebb figyelmet azokra a hulladékokra, ame-lyeket a későbbiekben nem maguk kezelnek majd. A konténerek szállításakor, ki- és bepakolás közben pedig az eddigi tapasztalatok szerint a nem megfelelő eljárás miatt rengeteg berendezés megy végleg tönkre. A televíziók és számítógépek hasznosítására szakosodott hulladékkezelők arról számolnak be, hogy alig érkezik hozzájuk egy darabban lévő, a továbbiakban akár csak alkatrészeiben is használható berendezés.

Az ElektroG mind az adatszolgáltatás széles körű kötelezettségével, mint pedig a nem szakszerű kezelés büntetésével adós maradt.


Ez átgondolja...

A jelenlegi „hulladékos lottón” a nagy hulladékkezelő vállalkozások kivételével alig nyer valaki.
Az ElektroG reformjával kapcsolatosan a szigorúbb ellenőrzés mellett a rendszer teljes átalakítását is többen felvetik. Számos javaslat felmerült már, de ezek részletes kidolgozása még várat magára.

Tervezik, hogy régiókra bontják az országot, csökkentve ezzel a szállítási útvonalakat. A gyűj-tést és a hasznosítási arányszámok teljesítését így régiónként oldanák meg. A távolságokat és az adminisztrációs nehézségeket csökkentené az a modell is, mely a konténerek kihelyezése és elszállítás során mintegy kihagyná a gyártókat és forgalmazókat a szervezésből. Ily módon egy település csak egy hulladékkezelővel lenne kapcsolatban. Így nem jelentene nehézséget a kon-ténerek cseréje sem. Egy tervben sem szerepel azonban az Alapítvány bővítése, vagy feladata-ink csökkentése, és a feladatokat továbbra is a fentiek szerint osztanák meg.

A rendszer hiányosságait, hibáit már nem lehet a kezdeti nehézségekre fogni, a szabályozás tarthatatlansága egyre nyilvánvalóbb. A lakosok környezettudatos gondolkodását azonban jelzi, hogy az eddig otthon tartott, hulladékká vált elektronikai berendezéseiket lelkesen hordják a gyűjtőállomásokra, életben tartva ezzel a „hulladékos lottót”."

                                                                                                    Dr. Újvári Viola 

Forrás: greenfo