Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 18 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A HuMuSz alapszabálya

  • 2006. március 01.
  • humusz

Alapszabály
I. Általános rendelkezések
1. §
/1/ A Szövetség neve: Hulladék Munkaszövetség
/2/ Hivatalos rövidítése: HuMuSz
/3/ A Szövetség környezetvédő társadalmi szervezetek társulata
/4/ A Szövetség működési területe: a Magyar Köztársaság
/5/ A Szövetség székhelye: 1111 Budapest, Saru u. 11.
/6/ A Szövetség önálló jogi személy
II. A Szövetség célja és feladatköre
2. §
/1/ A Szövetség általános célja az, hogy összefogja és hatékonyabbá tegye azon társadalmi környezetvédő szervezeteket munkáját, amelyek tevékenyen kívánnak részt vállalni egy ökológiailag orientált hulladékgazdálkodási /és azzal összefüggő fogyasztóvédelmi/ rendszer kialakításában. Célja, hogy tevékenységével aktívan járuljon hozzá a környezettudatos gazdálkodási és állampolgári magatartási formák kialakításához.
A fenti - 1995.évi LIII. törvényből következő - felismeréstől vezérelve a Szövetség kinyilvánítja, hogy a /2/ bekezdésében deklarált
(a) természetvédelmi,
(b) környezetvédelmi,
(c) egészség megőrzési,
(d) fogyasztóvédelmi,
(e) nevelés- és oktatási
(f) érdekvédelmi, érdekképviseleti
céljait (az 1997. évi CLVI. törvényben foglalt követelményeknek eleget téve) közhasznú szervezetként valósítja meg.
/2/ A Szövetség alapvető és általános célja, hogy segítse és koordinálja tagjainak a fenti céllal kapcsolatos önálló és hatékony szakmai tevékenységét. Így különösen:
(a) közvetíti a hazai és külföldi szakmai információkat, tapasztalatokat, módszereket és tudományos eredményeket,
(b) szakmai rendezvényeket, konferenciákat, továbbképzéseket és tanfolyamokat szervez,
(c) kapcsolatot tart a szakminisztériumokkal, az országos környezeti érdekegyeztetésben illetve a jogszabályalkotó munkában képviseli a tagszervezetek - közösen kialakított - szakmai álláspontját,
(d) szakmai segédanyagokat, lakossági ismeretterjesztő brosúrákat ill. környezeti nevelési és oktatási anyagokat ad ki és terjeszt a hulladékgazdálkodás és az ökológiai fogyasztóvédelem területén,
(e) szakmai és mozgalmi kérdésekben közös állásfoglalások, ajánlások, sajtónyilatkozatok kiadását kezdeményezi és országos akciókat szervez,
(f) igény esetén szakmai információs és tanácsadó szolgálatot szervez,
(g) segíti az általános hazai környezeti- és a környezettudatos fogyasztói kultúra kialakítását, a fenntartható életmodellek, életstílus-minták, alternatív termelési és fogyasztási módok, környezetfilozófiák népszerűsítését (pl. pályázatok kiírásával, támogatásokkal és cél szerinti juttatásokkal),
(h) tagjai felkérése alapján, szolgáltatás keretében és jellegével gyakorlati segítséget nyújt és érdekvédelmi tevékenységet folytat a hulladékgazdálkodási feladatok megoldásában,
(i) önállóan illetve állami feladatok átvállalásaként szakmai projekteket dolgoz ki és részt vesz azok megvalósításában,
(j) a hulladékgazdálkodás illetve az ökológiai fogyasztóvédelem témájában segíti a környezetvédő mozgalmak és hatóságok lakossági tanácsadó szolgálainak tevékenységét,
(k) kapcsolatot létesít és tart fenn külföldi környezetvédő szervezetekkel, valamint hasonló tevékenységet folytató szövetségekkel, egyesületekkel és intézményekkel.
3. §
A Szövetség közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független és azoknak anyagi támogatást nem nyújt. Országgyűlési képviselőjelöltet nem állít és nem támogat.
III. A Szövetség szervezete
4. §
/1/ A Szövetséget az alábbi - önállóan megalakult és bíróság által bejegyzett - társadalmi szervezetek hozták létre:
(a) BME Zöld Kör, Budapest
(b) Göncöl Szövetség, Vác
(c) Lakossági Hulladékhasznosítási Egyesület, Budapest
(d) REFLEX Környezetvédő Egyesület, Győr
(e) Szalamandra Egyesület, Szentendre
/2/ A Szövetség nyitott szervezet, ahhoz tagszervezetként (rendes tagként) a jövőben más társadalmi környezetvédő szervezet is csatlakozhat, ha vállalja a szövetséghez tartozással járó kötelezettségeket.
/3/ Pártoló tag lehet minden olyan intézmény, közösség, szervezet vagy magánszemély, amely (aki) egyetért a Szövetség Alapszabályban vállalt célkitűzéseivel és vállalja a HuMuSz támogatását.
A pártoló tagok jogait, kötelezettségeit ill. a támogatás módját a Szövetséggel kötött külön írásbeli szerződés rögzíti.
/4/ A Szövetség tevékenységének gazdasági vállalkozás formában való végzésére gazdálkodó szervezetet alapíthat.
IV. A Szövetség tagszervezete
5. §
/1/ A Szövetség tagszervezete (rendes tagja) lehet az a bejegyzett belföldi és külföldi társadalmi környezetvédelmi szervezet, amelyik az ügyvivői testületnek benyújtott felvételei kérelmében írásban nyilatkozik arról, hogy
(a) a Szövetség célkitűzéseivel egyetért s e célok megvalósítása érdekében szervezi és segíti tagjainak tevékenységét,
(b) a Szövetség Alapszabályát ismeri, elfogadja és vállalja a tagdíj megfizetését.
/2/ A tagfelvétel az Ügyvivő Testület hatáskörébe tartozik. A tagfelvételről a soron következő küldöttgyűlést tájékoztatni kell.
/3/ A tagfelvétel ügyében akkor hozható elutasító döntés, ha a jelentkező szervezet mozgalmi vagy gazdasági magatartása sérti a Szövetség részvevőinek érdekeit.
/4/ A tagság megszűnik kilépés vagy kizárása esetén illetve akkor is, ha a jogi személy tagszervezet jogutód nélkül szűnik meg.
/5/ A tagszervezet kizárására vagy pártoló tagi státuszba való átsorolására a küldöttgyűlésnek van hatásköre. Erre akkor kerülhet sor, ha a tagszervezet:
(a) vállalt kötelezettségeinek nem tesz eleget vagy egyébként súlyosan vét a Szövetség alapszabálya vagy egyéb szabályzata ellen,
(b) ha jogszabállyal vagy saját alapszabályával ellentétes tevékenységével veszélyezteti a Szövetség célkitűzéseinek megvalósítását,
(c) tagdíját a felszólítás ellenére sem fizeti meg.
/6/ A tagszervezet az egyesülési jogról szóló l989.évi III.tv. rendelkezései értelmében önálló társadalmi szervezet, amely nyilvántartott tagsággal és önkormányzattal rendelkezik.
V. A Szövetség országos ügyvezető szervezete
6. §
A Szövetség országos önkormányzati szervei:
(a) országos küldöttgyűlés
(b) Ügyvezető Testület
(c) Ellenőrző Bizottság
7. § A Küldöttgyűlés
/1/ A Szövetség legfőbb szerve az országos küldöttgyűlés, melyet legalább évi egy alkalommal össze kell hívni. A küldöttgyűlést akkor is össze kell hívni, ha azt az ok megjelölésével a tagoknak legalább 30 %-a kéri, vagy az Ellenőrző Bizottság kezdeményezi.
/2/ A küldöttgyűlés meghívójának tartalmaznia kell annak pontos helyét, időpontját és a tárgyalni tervezett napirendi pontokat. A meghívót úgy kell postázni, hogy azt a tagok legkésőbb 8 nappal a küldöttgyűlés időpontja előtt kézhez kaphassák. A meghívót elektronikus levélben is lehet kézbesíteni.
8. §
Az országos küldöttgyűlés a tagszervezetek küldötteiből áll. Minden tagszervezetet egy meghatalmazott küldött képvisel.
/1/ Az országos küldöttgyűlés:
(a) megállapítja és módosítja a Szövetség Alapszabályát,
(b) megválasztja az Ügyvezető Testületet, továbbá az Ellenőrző Bizottságot ill. dönt a fenti testületek felmentéséről,
(c) jóváhagyja a Szövetség éves munkaprogramját és feladattervét,
(d) értékeli az ügyvezető testület, valamint az Ellenőrző Bizottság beszámolóját és dönt azok elfogadásáról,
(e) megállapítja a tagszervezetek által fizetendő éves legkisebb hozzájárulás (tagdíjak) összegét,
(f) dönt a tagszervezet kizárása tárgyában,
(g) dönt a Szövetségnek más intézménnyel, szakmai- vagy érdekképviseleti szervezettel való egyesülése ill. a Szövetség megszűnése tárgyában,
(h) dönt az éves közhasznúsági jelentés elfogadásáról (1997. évi CLVI.tv. 19.§ (3) bek.).
/2/ Az /1/ bekezdésben felsoroltak közül az (a), (b), (e), (f), (g) és (h) pontban foglaltak a küldöttgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartoznak.
/3/ A küldöttgyűlés akkor határozatképes, ha azon az összes tagszervezet legalább 50 százalékának képviselője plusz egy tagszervezeti képviselő jelen van. Határozatképtelenség esetén a küldöttgyűlés 8 napon belüli időpontra újból összehívható, ez a küldöttgyűlés - az eredeti napirendi pontokban - már a megjelentek számára tekintet nélkül határozatképes. A megismételt küldöttgyűlés időpontját a megelőző küldöttgyűlés meghívójában közölni kell.
/4/ A küldöttgyűlés nyilvános, ahol minden rendes tagot egy szavazat illet meg.
/5/ A küldöttgyűlés
(a) határozatait nyílt szavazáson, egyszerű szótöbbséggel hozza:
(b) az Ügyvezető Testület és az Ellenőrző Bizottság tagjait titkos szavazással választja,
(c) az /1/ bekezdés (a) és (g) pontjában foglaltak meghozatalához, továbbá a /4/ bekezdésben szabályozott zárt küldöttgyűlés (napirendi vita) elrendeléséhez 2/3-os (minősített) többségű határozat szükséges.
/6/ A küldöttgyűlésről jegyzőkönyvet kell vezetni, melyben a hozott határozatokat folyamatos sorszámmal kell rögzíteni. A jegyzőkönyvből – a döntés tartalmán, időpontján és hatályán kívül - ki kell tűnnie a hozott határozatokat szavazáson támogatók illetve ellenzők számarányának. A küldöttgyűlés által hozott határozatok közlésére illetve nyilvánosságára vonatkozó szabályokat az SZMSZ tartalmazza.
9. § Az Ügyvezető Testület
/1/ Az Ügyvezető Testület az országos küldöttgyűlés operatív ügyintéző szerve, amely a két küldöttgyűlés közötti időszakban teljes joggal és felelősséggel szervezi a Szövetség munkáját.
/2/ Az országos Ügyvezető Testület 5-9 tagját a küldöttgyűlés 2 évre választja. üléseit szükség szerint, de általában kéthavonta tartja.
/3/ Az Ügyvezető Testület (titkos szavazással, egyszerű szótöbbséggel) saját tagjai közül két éves időtartamra elnököt és két alelnököt választ.
/4/ A testület szakmailag fontos tárgyalások, akciók levezetésére alkalmanként szakmai ügyvivőt jelölhet ki, aki a Szövetséget külső féllel szemben jogosult képviselni
/5/ Az Ügyvezető Testület:
(a) az országos küldöttgyűlés határozatainak és iránymutatásainak megfelelően szervezi és irányítja a Szövetség országos tevékenységét,
(b) szervezi és összehangolja a tagszervezetek szakmai munkáját és ahhoz állásfoglalásokat ad,
(c) a hatékonyabb és szakszerűbb fellépés érdekében, szükség esetén előzetes egyeztetés után a Szövetség nevében:
szakmai állásfoglalásokat hoz nyilvánosságra,
koncepciókat dolgoz ki és javaslatokat tesz meghatározott gazdasági- és jogi szabályozások bevezetése érdekében,
meghatározott feladatokhoz időszaki ill. szakmai bizottságokat hoz létre
(d) pályázatokat dolgoz ki és ad be,
(e) elkészíti saját ügyrendjét és titkárt nevez ki,
(f) irányítja a Szövetség nemzetközi munkáját,
(g) kapcsolatot épít ki és tart fenn a hulladékgazdálkodással érintett hatóságokkal, gazdálkodó szervezetekkel valamint hazai és külföldi szakmai szervezetekkel,
(h) jóváhagyja a Szövetség Szervezeti és Működési Szabályzatát és dönt azokban a kérdésekben, melyeket az Alapszabály nem utal a küldöttgyűlés kizárólagos hatáskörébe,
(i) összehívja és előkészíti a Szövetség küldöttgyűlését. Ennek keretében összeállítja a küldöttgyűlés napirendjét, megtárgyalja a közgyűlési előterjesztéseket, határozati javaslatokat és elkészíti az éves közhasznúsági jelentést.
(j) szervezi a Szövetségen belüli információáramlást
(k) biztosítja a szerződésekből származó jogok és kötelezettségek teljesítését.
/6/
(a) Az öttagú Ügyvezető Testület határozatképes, ha azon az elnök és legalább még két tag jelen van (6-7 tagú testületnél legalább három, 8-9 tagúnál pedig legalább öt testületi tag jelenléte szükséges).
(b) Az Ügyvezető Testület határozatait egyszerű szótöbbséggel hozza - szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata dönt.
(c) Az Ügyvezető Testület üléseiről jegyzőkönyvet kell vezetni, melyekben a hozott határozatokat folyamatos sorszámmal kell ellátni. A jegyzőkönyvből ki kell tűnnie:
Az egyes határozatok szavazási arányának, valamint a hozott határozat tartalmának, a teljesítési határidőknek és a teljesítésért felelős személynek.
A hozott határozatok érintettekkel való közlésének módját a Szervezeti és Működési Szabályzat tartalmazza. Ugyancsak ez rendelkezik az elnökségi döntések (ill. a szervezet működésével kapcsolatosan keletkezett iratok) nyilvánosságáról.
/7/ Az Ügyvezető Testület határozat hozatalában nem vehet részt az a személy, aki vagy akinek közeli hozzátartozója /Ptk. 685.§ b) pont/, élettársa (a továbbiakban együtt: hozzátartozó) a határozat alapján
(a) kötelezettség vagy felelősség alól mentesül, vagy
(b) bármilyen más előnyben részesül illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt.
(c) Nem minősül előnynek a közhasznú szervezet cél szerinti juttatásai keretében a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatás, illetve a társadalmi szervezet által tagjának, a tagsági viszony alapján nyújtott, létesítő okiratnak megfelelő cél szerinti juttatás.
/8/ Az Ügyvezető Testület a küldöttgyűlésnek tartozik felelőséggel. Tevékenységéről és tapasztalatairól beszámol az országos küldöttgyűlésnek.
10. § Az elnök
Az elnök az operatív ügyvezető testület választott vezetője, aki a kollektív vezetés elvét betartva irányítja a testület munkáját. Így különösen:
/1/ összehívja, előkészíti és vezeti az ügyvezető testület üléseit,
/2/ a küldöttgyűlés illetve az ügyvezető testület határozatainak megfelelően folyamatosan intézi a Szövetség ügyeit,
/3/ két testületi ülés között dönt a testület hatáskörébe tartozó sürgős ügyekben. Döntéseiről a következő testületi ülésen köteles beszámolni a testületnek,
/4/ gyakorolja a munkáltatói jogokat a Szövetség alkalmazottai felett,
/5/ az elnököt elfoglaltsága esetén az ügyvezető titkár vagy valamelyik kijelölt elnökségi tag helyettesíti.
11. § Az alelnökök
/1/ az Ügyvezető Testület határozatainak megfelelően folyamatosan intézik a Szövetség ügyeit,
/2/ akadályoztatás esetén helyettesítik az elnököt,
/3/ az ügyrendben meghatározott képviseleti, kiadmányozási és utalványozási jogokkal rendelkeznek.
12. § A titkár
A titkárt az ügyvezető testület nevezi ki és menti fel. A titkár az ügyrendben foglaltak szerint előkészíti a testületi szervek döntéseit és végrehajtja azok határozatait. Ezen belül:
/1/ szervezi a Szövetségen belüli információáramlást,
/2/ gondoskodik az előterjesztések, a közös állásfoglalás-tervezetek ill. a dokumentumok közreadásáról,
/3/ az ügyek intézése érdekében eljár állami és más szerveknél. Részt vesz a szakmai bizottságok érdekegyeztető munkájában.
13. § Az Ellenőrző Bizottság:
/1/ Feladata a Szövetség törvényes működésének, gazdálkodásának ellenőrzése.
/2/ Közvetlenül a küldöttgyűlésnek van alárendelve és annak beszámolási kötelezettséggel tartozik.
/3/ A 3 tagú bizottságot 3 évi időtartamra a küldöttgyűlés választja.
/4/ Nem lehet az Ellenőrző Bizottság elnöke vagy tagja, illetve könyvvizsgálója az a személy, aki
(a) az Ügyvezető Testület elnöke vagy tagja,
(b) a HuMuSz.-szal a megbízatásán kívül más tevékenység kifejtésére irányuló munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll, ha jogszabály másképp nem rendelkezik,
(c) a HuMuSz célszerinti juttatásából részesül – kivéve a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatásokat, és a társadalmi szervezet által tagjának tagsági viszony alapján nyújtott, létesítő okiratnak megfelelő cél szerinti juttatást-, illetve
(d) az (a) – (c) pontban meghatározott személyek hozzátartozója.
/5/ Az Ellenőrző Bizottság:
(a) titkos szavazással tagjai közül maga választja elnököt, ill. meghatározza ellenőrzési tervét és ügyrendjét,
(b) ellenőrzi a Szövetség jogszabály ill. alapszabály szerinti működését, a Szövetség pénzügyi és számviteli tevékenységét.
(c) az Ellenőrző Bizottság elnöke az ügyvezető testületi ülések állandó meghívottja.
/6/ Az Ellenőrző Bizottság szükség szerint ülésezik.
(a) Üléseit a bizottság elnöke hívja össze, de azt bármelyik tag kezdeményezheti.
(b) A bizottság határozatképességéhez a bizottsági elnök és egy tag jelenléte szükséges.
(c) A bizottság a döntést igénylő kérdésekben sorszámozott határozatot hoz, melyeket – szükség esetén- az ügyvezető testület vagy a küldöttgyűlés elé terjeszt.
(d) A bizottság határozatait egyszerű szótöbbséggel hozza. Szavazategyenlőség esetén az elnök szavazat dönt.
(e) Sürgős beavatkozást feltételező esetekben a bizottsági elnök írásbeli jelzéssel élhet az Ügyvivő Testület felé, amely azt legközelebbi ülésén megtárgyalni köteles.
VI. A Szövetség képviselete
14. §
/1/ A Szövetség vezető tisztségviselői: az Ügyvezető Testület és az Ellenőrző Bizottság tagjai, valamint a titkár. Egy személy a Szövetségben csak egy vezetői tisztséget tölthet be.
/2/ A közhasznú szervezet megszűntét követő két éven belül nem lehet a HuMuSz vezető tisztségviselője az a személy, aki olyan közhasznú szervezetnél töltött be – annak megszűntét megelőző két évben legalább egy évig - vezető tisztséget, amely az adózás rendjéről szóló törvény szerinti köztartozását nem egyenlítette ki.
/3/ A vezető tisztségviselő, illetve az ennek jelölt személy köteles valamennyi érintett közhasznú szervezetet előzetesen tájékoztatni arról, hogy ilyen tisztséget egyidejűleg más szervezetnél is betölt.
15. §
A Szövetség képviseletére az elnök jogosult. Akadályoztatása esetén az alelnökökök jogosultak eljárni, önálló aláírási joggal. Az elnökség esetenként valamelyik ügyvivő tagját ill. titkárát is megbízhatja képviselettel.
VII. A Szövetség gazdálkodása
16. §
/1/ A Szövetség saját költségvetése alapján gazdálkodik a mindenkori pénzügyi és számviteli szabályok betartásával.
/2/ A Szövetség vállalkozási tevékenységet csak közhasznú céljainak megvalósítása érdekében, azokat nem veszélyeztetve végez.
/3/ A Szövetség bevételei:
(a) a tagszervezetek tagdíjbevételeiből származó befizetések,
(b) jogi és magánszemélyek, a pártoló tagok ill. más szervezetek felajánlása, hozzájárulása,
(c) pályázatokon és az állami feladatok átvállalásával elnyert összegek,
(d) alapszabályszerű tevékenységből származó egyéb bevételek,
(e) adományok, kamatok.
/4/ A Szövetség kiadásai:
(a) a HuMuSz szakmai folyóiratának, oktatási és ismeretterjesztő kiadványainak kiadásával és terjesztésével kapcsolatos költségek,
(b) oktatási anyagok, eszközök, műszerek vásárlása,
(c) központi és helyi irodák, saját ingatlanok fenntartási költségei, ügyviteli, személyi és dologi kiadások ,
(d) a HuMuSz projektjeivel, rendezvényeivel, akcióival, érdekképviseleti ill. gazdálkodó tevékenységével kapcsolatos kiadások,
(e) a tagszervezetekkel való kapcsolattartás költségei illetve a külföldi szervezetekhez befizetett tagdíjak,
(f) a szövetség működtetésével kapcsolatos egyéb költségek.
/5/ A Szövetség tartozásaiért és egyéb kötelezettségeiért saját vagyonával felel.
/6/ A Szövetség a gazdálkodása során elért eredményét nem osztja fel, hanem II. fejezetben foglalt céljai, feladatai megvalósításához kapcsolt (3./ bekezdés szerinti) kiadások fedezésére fordítja .
VIII. Vegyes rendelkezések
17. §
/1/ A Szövetség megszűnése esetén vagyonát a tagszervezetek között a küldöttgyűlés határozatának megfelelően fel kell osztani.
/2/ Az Alapszabály által nem érintett kérdésekben a Ptk., az egyesülési törvény és a közhasznú szervezetekről szóló törvény megfelelő rendelkezése azt irányadó.


Ezt az Alapszabályt (egységes szerkezetben) a Szövetség 2007. október 12-én tartott küldöttgyűlése a KH6/2007 sz. határozataival elfogadta.