Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 18 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hulladékhegyek, szeméttengerek

  • 2006. július 07.
  • humusz
A szemét, hulladék mindennapi életünk egyik kikerülhetetlen, ám korántsem kedvelt része. Emlékeztet minket arra, hogy behódoltunk a fogyasztói társadalom dömpingjének, és ha nem vigyázunk, ellep minket. Nem lehet a „szõnyeg alá” söpörni, mert eltüntetése, s ami fontosabb, megelõzése közös feladat. SZOCHÁLÓ - BOTOS RÉKA

Első lépés: szelektív hulladékgyűjtés

A szeméttől szeretünk a legrövidebb úton megszabadulni, jelenléte felesleges, nem is túl esztétikus, foglalkozzon vele más, ha lehet, a hulladékgyűjtő zacskót is vigye le, aki akarja! Igen ám, de a napi szemétmennyiségünk egyre nő, csak Budapesten évi 5 millió m3 szemetet sikerül fáradságos munkával összehordanunk (szép teljesítmény!), ezt győzze valaki újra felhasználni!

Mindannyiunk környezetében elkezdték hódító tevékenységüket a színes, különböző anyagból készült (fém, üveg, műanyag, papír) háztartási hulladékok gyűjtésére szolgáló műanyag konténerek. A siker – legalábbis, ahol én lakom – igen látványos, sokszor ömlik ki belőlük a konzervdoboz és PET palack. A szelektív hulladékgyűjtés azonban csak akkor éri el célját, ha az újrahasznosítás valóban és minél hatékonyabban megtörténik (lehetőleg helyben), és megtanuljuk megfelelően (ki)használni ezt a lehetőséget. A műanyag palackok egy része például Kínába kerül, ahol a háztartási eszközök és játékok gyártásának egyik kelléke lesz, így megkerülve a Földet, akár visszakerülhet hozzám az ásványvizes tárolóm. Megéri? Nekik igen. De gondoljunk csak bele, hogy a szállítással (és költségeivel) mennyit ártunk, és mennyit használunk az újrahasznosítással… A kezdeményezés mindenképpen követendő, de a végrehajtáson van még mit javítani.

Hogyan gyűjtsük szelektíven a hulladékot?

Egyes áruházakban már lehet kapni praktikus, lakásba való szelektív szeméttárolót, így nem kell különböző zacskókkal ellepni a konyhát!

Próbáljuk meg összepréselni a hulladékot (így kevesebb helyet foglal el), ha nincs hozzá céleszközünk, megteszi egy erős taposómozdulat is!

Öblítsük ki a szemétbe dobott üvegeket, palackokat, konzervdobozokat, hiszen az újrahasznosításnál gondot okozhat a szennyeződés!

Sokan nem tudják, de a műanyagok közé dobhatjuk az elszakadt zacskóinkat és a mosószeres flakonokat is!

Komposztáljunk!

Sokszor végig se gondoljuk, de mi magunk is beállhatunk az újrahasznosítók körébe. Nagyszüleinknek bizonyára nem kéne elmagyarázni, hogy mi is az a komposztálás, de ma már fel kell hívni a figyelmet, hogy a szerves hulladékot akár saját magunk és földjeink hasznára is fordíthatjuk! „A szemét egyharmada szerves hulladék, szinte kínálkozik, hogy kezdjünk vele valamit. Könnyedén felhasználható talajjavításra, visszaforgatható a természetbe. A házi komposztálásnak óriási jelentősége lenne, elszállítani sem kéne, ma gyakran az égetőbe megy, és így rongálja az égetés hatékonyságát.” – nyilatkozta a SzocHáló című Civil Rádiós műsornak Gadó György, a Hulladék Munkaszövetség sajtófelelőse. Június elseje óta Budapest 32 körzetében házhoz mennek a szerves hulladékért (fű, levelek), majd ezeket nem égetőbe, hanem központi komposztálóba viszik. „Nagyon lényeges kérdés azonban, hogy majd az országosan összegyűjtött komposztot hogyan tudjuk alkalmazni. A magyar mezőgazdaság a kemikáliákra épül, és sajnos az ipari területek rehabilitációja sem divatos még.” – osztotta meg aggodalmait a hallgatókkal Siklósi Mihály, a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. hulladékhasznosítási főosztályvezetője.

Hogyan legyen környezettudatos egy „kisember”?

A Hulladék Munkaszövetség álláspontja szerint azonban a szelektív hulladékgyűjtés hosszútávon csak akkor jelenthet megoldást, ha az a háztartásokban történik, nem egy kihelyezett „szigeten”, hiszen az embereket csak úgy lehet motiválttá tenni, ha anyagilag is érdekeltté tesszük őket (pl. kevesebb szemétdíjat kell annak fizetnie, aki szelektíven gyűjti a hulladékot). Ritkán hangoztatott álláspont, de nagyon fontos: a felesleges hulladék keletkezését meg kell(ene) akadályozni (prevenció)! A szemét majdnem fele csomagolóanyag: a fogyasztói társadalomban a „csomagolólobbi” is hatékonyan végezte munkáját, lassan kivesznek a visszaváltható palackok, üvegek, mindent beborít a többrétegű műanyag (hiszen így praktikusabb hazavinni), a könnyedség életérzését teremtik meg az egyszer használatos pelenkák, tollak, poharak, tányérok.

Mit tegyünk, ha egy kicsit környezettudatosak szeretnénk lenni?

Hétköznapi praktikák:

  1. Próbáljunk meg visszaváltható üveges/palackos termékeket vásárolni!
  2. Vigyünk magunkkal szatyrot, zacskót (esetleg vásznat, amit ki lehet mosni, nem szakad el), hogy ne kelljen újat vásárolni!
  3. Vegyünk friss gyümölcsöt, zöldséget, ne mirelitet!
  4. Ne vegyünk félliteres műanyag palackokat (aránytalanul drágák), ha utazunk, töltsünk egy meglévőbe üdítőt, vizet, majd dolgunk végeztével ismét vigyük haza!
  5. Ha kisgyermekünk van, próbáljunk meg többször használatos, kivehető betéttel rendelkező mosható pelenkát venni, egyszerre nagyobb befektetés, de barátnőm szerint két gyereket is „kibír” egy garnitúra!
  6. Próbáljuk megjavíttatni műszaki cikkeinket (persze a maiak úgy vannak kitalálva, hogy ez ne legyen könnyű), és ne dobjuk rögtön ki őket!
  7. Gyűjtsük össze veszélyes hulladékainkat (lámpakörte, neoncső, elem, sütőolaj), és vigyük el a legközelebbi hulladékudvarba! (Bővebb információ: FKF Zrt.)
  8. Karácsonykor mondjuk díszzacskókba csomagoljunk, amit az ajándékozott fel tud később használni!
  9. Használjuk fel a „féloldalas” papírokat kevésbé fontos szövegek nyomtatására vagy jegyzetpapírnak!
  10. Vigyük a zöldségeshez a tojástartót, mint a régi szép időkben!
  11. Vásároljunk olyan termékeket, melyeket újrahasznosított anyagokba csomagoltak!
  12. Ne dobjuk ki pl. a margarinos poharakat, használjuk tárolásra (szögek, egyebek)!
  13. Amiből csak lehet, vásároljunk utántöltős kiszerelést!
  14. Még véletlenül se hordjuk hulladékunkat „vadlerakásokra”, várjuk meg a lomtalanítást vagy érdeklődjünk, hova szállíthatjuk!

Elnézést, hogy írásomat egy közhellyel zárom, de sajnos ez igaz: „sok kicsi sokra megy”. A környezettudatos életmód csupán annyit jelent, hogy megtesszük azt, ami a saját háztartásunkban egy kis figyelemmel könnyen kivitelezhető, és megpróbálunk örülni, ha túljárunk a „szemétlobbi” eszén…

Ajánló

Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.

Hulladék Munkaszövetség

Komposztálj!

Kukabúvár

Tájsebészet