Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 16 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Helyi hulladékgazdálkodási tervek I.

  • 2004. június 14.
  • humusz
Elkészült a Hajdúsági Hulladékgazdálkodási Társulás hulladékgazdálkodási terve, tagszervezetünk, a Hajdúböszörményi Ifjúsági Természetvédõ Kör készítette
A Hajdúböszörményi Ifjúsági Természetvédő Kör nyerte el pályázaton a társulás hulladékgazdálkodási tervének elkészítését. A társulást az ISPA beruházásból épülő 14 település alkotja, akik közösen oldják meg a szilárd hulladékok elhelyezésének problémáját.

Június 10-én elkészült a terv, melyet a Hajdúböszörményi Ifjúsági Természetvédő Kör szakemberei készítettek el. Problémát jelentett az adatok begyűjtése, részben az adathiány miatt: kevés adattal rendelkeznek az önkormányzatok a keletkezett folyékony és szilárd hulladékokról. Ezt a hiányt pótolja egy új jogszabály, mely kötelező adatszolgáltatást ír elő az idei évtől és így jobban elérhetőek lesznek a településeken keletkező hulladékok mennyiségi és összetétel adatai is. Valamint maga a határidő is rövid volt az anyag elkészítésére.

A kész anyagot az önkormányzatok véleményezik, valamint várják a terv készítői a TIKÖFE és a tervezési területen tevékenykedő civil szervezetek és a Hulladék Munkaszövetség véleményét is - mivel fontosak tartják a társadalmi egyeztetés folyamatát -,melyet beépítenek a tervbe.

A terv konkrétumokat fogalmaz meg a hulladékgazdálkodás területére: szükséges feladatokat, felelősökkel és határidőkkel, melyek biztosítják a jogszabályoknak megfelelő működést, a törvényben meghatározott hulladékcsökkentési, begyűjtési arányok elérését.

Ezek költséges tevékenységek és sajnos az ISPA forrás mellé az érintett településeknek állami forrásokat is hozzá kell rendelni, a jogszabályi és EU-s elvárásoknak való megfeleléshez.

A tervhez kapcsolódóan fórumot is szervez a Hajdúböszörményi Ifjúsági Természetvédő Kör június 25-én a hajdúböszörményi Polgármesteri Hivatalban, ahol a végleges tervvel ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

A terv egyeztetési anyaga, a mellékletek nélkül elérhető: itt