Háttéranyag
Szelektív gyűjtés és újrafeldolgozás Magyarországon és más országokban
Az elmúlt években, főleg az Unióhoz való csatlakozás következtében hazánkban a hulladékgazdálkodási beruházások száma megnövekedett. Az első körben főleg lerakók épültek, majd több településen szelektív gyűjtési programok indultak, néhány településen pedig a szerves hulladék külön gyűjtését célzó intézkedéseket hoztak. Valódi hulladékmegelőzési intézkedések, beruházások viszont egyáltalán nem történtek, a mai napig nincs értékelhető feldolgozói háttéripar Magyarországon. Nem csoda, hogy ennek következtében az Állam az egyre növekvő hulladékmennyiségek láttán „sürgősségi megoldásként" az égetőkben reménykedik - még a láthatóan erősödő lakossági tiltakozások ellenére is (pl. Szentgotthárd, Inota, Tát). Mindebből sajnos úgy tűnik, hogy az államigazgatás nem hajlandó felvállalni a stratégiai gondolkodás felelősségét, csak a folyamatok követésére korlátozza saját szerepét. Ezért nagyon fontos, hogy az Unió milyen irányokat jelöl ki - többek között - Magyarország számára is.
Mindeközben Szlovákiában az ipar által befizetett termékdíjakból még évekkel ezelőtt Újrahasznosító Alapot hoztak létre (tehát a termékdíjból befolyt összegeket nem az állami büdzsé nyelte el). Erre az Alapra a Szlovákiában működő cégek pályázhattak és pályázhatnak hulladékfeldolgozó technológiák beszerzésére és beüzemelésére. Ez a rendszer a legtöbb iparág számára elfogadhatóbbá teszi a termékdíjfizetést, hiszen tudják, hogy a befizetett összeg egy részét környezetbarát beruházásaik megvalósítására megpályázhatják. Mindennek köszönhetően mára kialakult egy olyan szlovákiai feldolgozóipari háttér, amelyre már érdemes szelektív gyűjtő rendszereket kiépíteni.
Megfelelő háttéripar esetén a szelektív gyűjtés kiépítése már csak kisebb beruházásokat igényel, s az eredmények viszonylag hamar megmutatkoznak. A szlovákiai Tótmegyeren (Palárikovo) például az első 5 év során elérték, hogy a lerakóra kerülő vegyes hulladék mennyisége a kezdeti szinthez képest 68 %-kal csökkent, a Pest megyei Turán pedig a házhoz menő szelektív gyűjtés bevezetését követő pár éven belül a lerakóra kerülő vegyes hulladék mennyisége 61%-kal csökkent.
Palárikovo Komáromtól 42 km-re, Érsekújvár közelében elterülő 4400 lakosú település. Az önkormányzat 1999-ben kényszerült arra, hogy a hulladékproblémával komolyan kezdjen foglalkozni, ekkor ugyanis a szigorúbb szabályozás miatt a település szeméttelepét bezárták. Az önkormányzat választhatott: vagy távolabbi lerakóra szállítja a hulladékát - ami a szállítás és a lerakási díj miatt költséges megoldás -vagy elkezdi a hulladékok komposztálását és újrafeldolgozását. Tótmegyer az utóbbi megoldás mellett döntött. Kiszámolták, hogy az új rendszer bevezetése milyen gazdasági előnyökkel jár, de a megvalósítás ugyanolyan reménytelennek tűnt, mint amiről a magyarországi önkormányzatok napjainkban panaszkodni szoktak, de a polgármesternek és az önkormányzat hulladékgazdálkodásért felelős munkatársának köszönhetően ma mégis tótmegyeri példáról beszélhetünk. A rendszer kiterjesztése is megkezdődött. Tótmegyerhez 28 környező település csatlakozott, az állami Újrafeldolgozási Alap támogatásából 50 000 lakosra közösen építenek egy Regionális Hulladékosztályozó Létesítményt. Míg más településeken a hulladékgazdálkodás jelentős anyagi terheket jelent, Tótmegyeren nyereséget termel. (További cikkek itt és itt.)
A turai projekt 1996-ban kezdődött, amikor a korábbi hulladéklerakó kezdett betelni. A turai polgármesteri hivatal műszaki ügyintézője kezdett bele az új hulladékgazdálkodási rendszer kialakításába. Mivel a négy települést (összesen mintegy 15000 embert) kiszolgáló lerakót legalább 50 évre tervezték, le kívánták csökkenteni a lerakásra kerülő hulladék mennyiségét. Ehhez olyan begyűjtési rendszert kellett kialakítani, amely hatékonyan lehetővé teszi legalább az anyagában hasznosítható és komposztálható hulladékok elkülönített begyűjtését, ezért lakosság számára legkényelmesebb házhoz menő gyűjtés mellett döntöttek.
Több éves bevezető szakaszt követően 2001-ben indult meg a házhoz menő gyűjtés, amelynek eredményeképpen a kommunális hulladék közel felét (47%) kitevő szerves hulladék, valamint a 14%-nyi anyagában hasznosítható hulladékot gyűjtötték külön. Így ma már az összes hulladék mintegy 39 %-a kerül a lerakóra.
Az Egyesült Államokban 1996 óra nem épült új kommunális hulladékégető, s ez az újrahasznosítási arányok növekedéséhez vezetett. Kalifornia az 1997-es 30%-ról 2007-re 60%-os eltérítési (diversion) arányt ért el, San Francisco pedig már 75%-nál tart és 2020-ra a 100%-ot akarja megközelíteni.
(Eltérítés/diversion = minden olyan tevékenység, amely a hulladékot eltereli a hulladékártalmatlanítás (égetés, lerakás) útjairól.)
Európában a flamand Oost-Bravant régió 75%-os eltérítési arányt ért el, Ausztria és Hollandia pedig 60% fölöttit. Olaszország több megyéjében, pl. Trevisioban vagy Novaraban rövid idő alatt 30%-ról 65% fölé ugrott ez az érték. Még Nápoly környékén is 145 település indított el házhozmenő szelektív gyűjtést, ezzel 50-60%-os (sőt, akár 80%-os) begyűjtési arányokat érve el.
Mindez azt jelzi, hogy a magas újrafeldolgozási arányok megvalósíthatóak. Lényegében bármelyik település 50%-os eltérítést tud elérni, mihelyst bevezeti a száraz újrahasznosítható és a szerves hulladékok házhozmenő szelektív gyűjtését. Ha ehhez még hozzátesszük azokat a beruházásokat, amelyeket az új tagállamok az uniós források segítéségével az újrafeldolgozói rendszerbe csatornázhatnának, akkor a 75%-os eltérítési arány is elérhetővé válik.
Ilyen körülmények között teljesen értelmetlen az újrafeldolgozás helyett a mára teljesen szükségtelenné váló hulladékégetőkbe ölni az uniós állampolgárok pénzét, hiszen így 30-40 év múlva kell majd megfizetniük annak a rendszernek a kiépítését, amelynek kialakítására már most lehetőség van!
Milyen károkat okoz a hulladékégetők támogatása?
Az újrafeldolgozás és a komposztálás az égetésnél jóval környezetkímélőbb megoldások, ezért az Uniónak ezek térnyerését kell segítenie a hulladék keretirányelv módosítása során. Erre az egyik legjobb eszköz, ha konkrét irányszámokat határoznak meg, hiszen látjuk, hogy a hazai szelektív gyűjtési programok is az uniós célkitűzések teljesítési kényszere miatt indultak el. Növelni kell tehát az újrafeldolgozási és komposztálási arányokat a lehetséges 75%-ig!
Ha azonban az EU továbbra is az égetőket támogatja, akkor a már ma is reális 75%-os újrafeldolgozási arányokat csak sok-sok év múlva tudjuk teljesíteni, hiszen ezzel az Unió direkt hátrányos helyzetbe hozza az újrafeldolgozásban érdekelt cégeket.
Az EU és a EIB legalább 18 hulladékégetőt szándékozik finanszírozni Közép- és Kelet- Európában. Ezek a beruházások gátolni fogják ezen országok újrafeldolgozói kapacitásának kiépülését és ezáltal a magasabb újrafeldolgozási arányok elérését.
A hulladékégetés támogatása tulajdonképpen néhány cég támogatásával egyenértékű, noha az Uniónak az európai polgárok érdekeit kell szem előtt tartania. Égetőt üzemeltetni sajnos már ma is nagy üzlet Magyarországon. Az Unió adja a beruházási pénz nagy részét, az emberek fizetik a szemétdíjat, az állam pedig megveszi a termelt áramot, méghozzá "megújuló áramként", tehát olyan áron, mintha szél- vagy napenergiát venne. Ebbe már érdemes a bankoknak is beszállni! A szemétégető mindenki másnak rossz. A legrosszabb annak a polgárnak, aki szorgalmasan szelektál és komposztál, mégis meg kell fizetnie a magas szemétdíjat, hiszen el kell tartani a drága logisztikát, és a rengeteg eszköz üzemeltetését és amortizációját is finanszírozni kell. Rossz az önkormányzatnak, mert magas szemétdíjat kell megállapítania, és ez politikai érdekeivel ellentétes. Rossz a környéken lakóknak, mert egy percig sem tudhatják biztosan, mi jön ki a kéményen. Még csúcstechnológia mellett sem. A nemzetközi irodalom több felmérésre is felhívja a figyelmet az égetők egészségügyi kockázataira. (ld. www.piromania.info/letoltheto)
A hulladékégetőkből származó energia nem zöld energia! A hulladékégetők kilowatt óránként átlagosan kétszer annyi üvegházgázt bocsátanak ki, mint a szénerőművek. Ennek az az oka, hogy igen alacsony hatékonysággal működnek és a szemétben rejlő energiának csak egy igen kis mennyiségét képesek visszanyerni. A hulladékgazdálkodás esetében a CO2-kibocsátás csökkentésének egyetlen lehetősége a már jól ismert 3-as megoldás: reduce, reuse, recycle, azaz csökkenteni, újrahasználni és újrafeldolgozni. (http://humusz.hu/hirek/2771)
Nulla hulladék (zero waste) elképzelés - egy reális cél Európa számára
1. A nulla hulladék rendszer a forrásnál történő válogatással kezdődik. Bármelyik település 70%-os eltérítést tud megvalósítani 5 éven belül, ha bevezeti a forrásnál törétnő válogatást, az újrahasználatot, az újrafeldolgozást és a komposztálást.
(A komposztálás támogatása segítene megállítani a nagymértékű talajdegradácót is. Európa mezőgazdasági talajai a szerves szén tartalmuk kb. 50%-át vesztették el az elmúlt 20 évben. A talaj így kevéssé képes megkötni és megtartani a vizet, növekszik a aszályok és az áradások száma is. A megromlott minőségű talajban a növények növekedése is korlátozott. Amennyiben a komposzttal nem juttatjuk vissza a talajba a szenet, akkor az a levegőbe kerülve az éghajlatváltozást fokozza.)
2. A hulladékcsökkentés a termelői felelősség kiterjesztése kulcsfontosságú: a termékek és csomagolások újratervezésével és mennyiségük csökkentésével legalább 20%-os hulladéktermelés csökkentést lehetne elérni.
3. A települések így tehát középtávon kb. 90%-os eltérítést tudnak elérni. Ez azt jelenti, hogy ennyivel kevesebb hulladék kerül lerakókra és égetőkbe, így kevesebb toxikus anyag is keletkezik (hiszen az égetők folyamatosan veszélyes anyagokat állítanak elő salak, pernye és füstgázok formájában).
A nulla hulladék rendszert - megfelelő politikai támogatás esetén - hamarabb ki lehet építeni, mint az új égetőket felépíteni.