Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 21 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Élet a szeméttelepen

  • 2003. május 13.
  • humusz
A Pátkai Önkormányzat levélben fordult a székesfehérvári Depónia Kft-hez és az ÁNTSZ-hez, mert a csalai szeméttelen dolgozó vendégmunkások táskában hordják ki a szeméttelepről a guberált szemetet
Tisztelt Igazgató Úr!

A Depónia Kft. alvállalkozójának a csalai szeméttelepen hulladékválogatást végző román, ukrán és magyar munkásai másfél éve folyamatosan, akár napi 1-200 kilogrammnyi mennyiségű, a lerakott hulladékból kiválogatott, számukra fogyaszthatónak/használhatónak tűnő dolgot hoznak ki a telepről, és viszik magukkal a szállásukra. (a szeméttelepen egyszer már elhelyezett bármi nemű dolog veszélyes hulladéknak minősül az ÁNTSZ állásfoglalása alapján, és onnan nem vihető ki!) Vélhetően csak a biztonsági őrök asszisztálásával tehetik ezt meg, hiszen nagy mennyiségű és hatalmas méretű táskákkal hagyják el a telepet szinte nap mint nap. És ezután felszállnak a menetrendszerinti Volán autóbuszra a veszélyes hulladékot tartalmazó csomagjaikkal. (vagy mikrobusszal hozza ki őket munkáltatójuk; de vitték már őket haza Depóniás kisteherautóval is)

Ezt jeleztük már a telep vezetőjének, és több ízben az ÁNTSZ gárdonyi irodájának, a Rendőrségnek, de változás a mai napig nem történt.

A pátkai szállásukon a ház mögött nő a szeméthegy, melyre a használhatatlannak bizonyult dolgokat kidobják. Korábban ezt a munkáltatójuk időről időre elszállította (nem tudjuk, hová; félő, hogy esetleg környezetszennyező módon vált meg tőle), most azonban már régen nem szállította el. Az utcán a lomtalanítás óta ott van az a fóliába csomagolt szemétkupac, ami hasonló módon jött össze, és akkor kirakták, de nem vitte el a Depónia a lomtalanításkor. Ez a helyzet a Pátkan. A székesfehérvári Homoksoron lévő szállásukon kialakult helyzetet nem ismerjük.

Kérjük, igazgató úr, hogy:

1. A szeméttelepről kijutott és Pátkán a Vasút utcában felhalmozott veszélyes hulladékot haladéktalanul, maradéktalanul és költségmentesen szállítsa el a Depónia Kft.!

2. Akadályozzák meg a veszélyes hulladék folyamatos - mára már tonnákat kitevő - kijutását a telepről, és szüntessék meg a településünkre hordását egyszer, és mindenkorra!

Ha ezt nem tudják elérni, és a szabályok betar(ta)tását tartóssá tenni, és bármikor a jövőben ilyet tapasztalunk, akkor a megyei és az országos médiához fordulunk.

Pátka, 2003. május 13.

Tisztelettel:

Vámos György...............ifj. Hollósi Dezső

bizottsági tag.............önkormányzati képviselő