Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 16 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egy százalékból 75 ezer köbmétert számolnak fel

  • 2008. július 11.
  • humusz

Nyolcszáznál is több helyen kezdõdhet meg, annak a mintegy 75 ezer köbméter illegális hulladéknak az eltakarítása, amire 34.338 állampolgár személyi jövedelemadója egy százalékát ajánlotta fel - közölte Oláh Lajos, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium államtitkára a Debrecenben tartott sajtótájékoztatón.

 

 

Az államtitkár tájékoztatása szerint a zöldtárca több, mint 100 millió forinttal egészítette ki a befolyt 245,8 millió forintot, s a Hulladék Munkaszövetség bevonásával pályázaton osztotta szét a pénzt a szemétkupacok felszámolását vállaló önkormányzatok és civil szervezetek között. A maximálisan elnyerhető ötmillió forintos támogatásra 257 pályázat érkezett, támogatást 132 kapott.

Oláh Lajos elmondta, hogy Hajdú-Biharból 7 sikeres pályázat nyert, így a megyében mintegy 30 millió forintot fordíthatnak a szemétdombok eltűntetésére. A nyertes pályázók közül Hajdúhadház és Biharkeresztes a maximálisan elnyerhető 5-5 millió forintot költheti el a környék megtisztítására. Balmazújváros 4,6 milliót, Nyírábrány 4 millió, Mikepércs 3,5 millió, a hajdúböszörményi Zöldkör civil szervezet ugyancsak 3,5 millió, míg Hajdúdorog 2,8 millió forintot használhat fel a tisztítási munkálatokra - tette hozzá.

Az államtitkár beszámolt arról is, hogy a Hulladék Munkaszövetség becslése szerint legalább 15 ezer kisebb-nagyobb illegális hulladéklerakó van az országban. Tavaly a zöld kommandó akcióban a zöldhatóságok 1500 helyszíni és közúti ellenőrzést hajtottak végre, s ezek több, mint felében hatósági intézkedésre volt szükség.

Az akcióban mintegy 50 ezer tonna "elhagyott" hulladékot tártak fel, s a kivetett bírság összege - amelynek harmada az önkormányzatoknál marad - meghaladta a 217 millió forintot - közölte Oláh Lajos.

Hajdú-Bihar megyében ebben az időszakban 145 helyszíni ellenőrzést tartott a zöldhatóság, 114 esetben kellett eljárni és 20 millió forint bírságot szabtak ki - tette hozzá Kelemen Béla, a Tiszántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség igazgatója.

Megjegyezte: az idén főként az illegális autóbontókat és színesfém-felvásárlókat ellenőrzik. Az 56 eddig ellenőrzött hely több mint felénél találtak szabálytalanságot, ami miatt 5 millió forint bírságot szabtak ki.

 

 

Forrás: Piac és Profit