Az igazság az újrahasznosításról (4. rész)
Lic. Paula Brufman (Greenpeace, Buenos Aires) a The Economist nyomtatott kiadásából (2007. június 7.)
1. rész: SZÖRNYEN sok szemét van.
2. rész: Az újrahasznosítás rövid története
3. rész: Szelektálás
A Kína kérdés
Az újrahasznosítható hulladékok Kínába szállítása sok vitát vált ki. Különösen Nagy-Britanniában hangoztatták a politikusok azt az aggodalmukat, hogy néhány szállítmány hulladéklerakókon köthet ki. Ezzel sok szakértő nem ért egyet. Pieter van Beukering közgazdász tanulmányozta a papírhulladék Indiába, valamint a műanyaghulladék Kínába történő szállítását és kereskedelmét. Szerinte „amint valaki fizet a hulladékért, az biztos, hogy fel is használja".
Dr. van Beukering azzal érvel, hogy a hulladék anyagok behozatalával a fejlődő országok hulladékfeldolgozó cégei nagyobb gyárakat tudnak építeni, többet tudnak megtakarítani, az újrafeldologzás pedig hatékonyabb lesz, és kisebb környezetterheléssel jár. Tanúja volt, mint mondja, amikor Indiában, a Mumbai (Bombay) közelében működő mintegy tucatnyi környezetszennyező, nem túl hatékonyan működő papírgyárat pár év alatt kevesebb, de hatékonyabban és környezetkímélőbben működő üzem váltotta fel.
Ennek ellenére a nyugati országokhoz képest a fejlődő országokban működő gyárakat kevésbé szigorúan szabályozzák, nincs ez másképp a újrafeldolgozó ipar esetében sem. Kínába különösen sok illegális hulladék érkezik, aminek nagy részét szerencsétlen sorsú bevándorlók dolgozzák fel Kína partvidéki régióiban. A műanyag hulladéktól kezdve az elektronikai hulladékig mindent szétszednek, védőfelszerelés nélkül és a környezetvédelmi intézkedések teljes mellőzésével.
A kínai kormány ugyan betiltotta ezeket az eljárásokat, de az emigránsok egy olyan ún. "mozgó-kunyhó" ipart állítottak fel, amit igen nehéz felszámolni, mondja Aya Yoshida a japán Környezeti Tanulmányok Nemzeti Intézetének (National Institute for Environmental Studies) kutatója, aki a kínai hulladékkereskedelmet és az újrahasznosítási módszereket tanulmányozza. Mivel ez az iparág a látókörön kívül működik, nehéz felmérni a hatásait. Az azonban világos, hogy a műanyagok és elektronikai hulladékok ilyen kezdetleges feldolgozása során mérgező anyagok szabadulnak fel, amik veszélyeztetik az embereket és környezetet - ez pedig ellentétben áll az újrahasznosítás valódi céljával.
A különböző környezetvédelmi csoportok - mint például a Silicon-völgyi Vegyi Szennyezés Elleni Szövetség (Silicon Valley Toxics Coalition) - nyomásának hatására néhány számítógép gyártó olyan szabályokat léptetett életbe, amelyek biztosítják, hogy termékeik újrafeldolgozása megfelelő módon történjen. A Hewlett-Packard élen járt ebben, és még egy saját újrahasznosító gyárat is működtet Kaliforniában és Tennesseeben. A Dell cég, amelyet azért kritizáltak, mert börtönlakókkal végeztetett hasonló munkát, ma már ingyen visszaveszi régi számítógépeit. A múlt hónapban pedig Steve Jobs számolt be az Apple terveiről, miszerint termékeikből kiiktatnák a veszélyes anyagokat.
Kevésbé ellentmondásos az üvegek újrahasznosítása, leszámítva, hogy bizonyos területeken egyáltalán nincs piaca. Nagy-Britanniában például a hegyekben álló, nagy mennyiségű zöld üveg okoz problémát. Az ország évi több mint 1 milliárd liter behozatalával a legnagyobb borimportőr a világon. A borok többsége zöld üvegben érkezik. Saját boripara azonban viszonylag jelentéktelen, ezért a zöldüveg iránti kereslet alacsony. Inkább fehér üvegre volna szükség, amit a gyakori exportcikknek számító szeszesitalok palackozására használnak. Ennek eredményeképp került Nagy-Britannia ebbe a különös helyzetbe, hogy több a zöld üveghulladéka, mint amennyit elő tudna állítani, mondja Andy Dawe a WRAP üvegtechnológia menedzsere.
A szigetország üveggyártói az új üvegek gyártásához már így is annyi szelektíven gyűjtött zöld üveget használnak, amennyit csak tudnak. Éppen ezért a felesleges üvegek egy részét építkezési adalékanyagként, illetve szűrőrendszerek homokjaként használják fel. A WRAP saját felmérése szerint azonban ezekben az esetekben az energiamegtakarítás nagyon kevés, sőt az energetikai mérleg akár negatív is lehet. A WRAP az iparral együttműködve egy új, GlassRite Wine nevű programot indított el, amelyben kísérletet tesznek az egyensúly helyreállítására. A forrásnál történő palackozás helyett a bor egy része jelenleg 24 000 literes konténerekben érkezik a szigetországba, ezek palackozását az országon belül oldják meg. Ez megrémíthet néhány borszakértőt, ugyanakkor két problémát is megold, mondja Mr Dawe. Egyrészt csökkenti az importból származó zöld üvegek mennyiségét, másrészt a már felgyülemlett üvegeket is újrahasználják. Sőt, mindez a szállítási költségeket is 40%-kal csökkentheti.
[Folytatás: Az újrafeldolgozás jövője]
Fordította: Hardy Judit, Körözsi A. Edit, Makhándi Márta, Koszta Imola, Dorkó Natália, Balogh Emese