Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 17 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az igazság az újrahasznosításról (3. rész)

  • 2007. június 20.
  • humusz

Lic. Paula Brufman (Greenpeace, Buenos Aires) a The Economist nyomtatott kiadásából (2007. június 7.)
1. rész: SZÖRNYEN sok szemét van.
2. rész: Az újrahasznosítás rövid története

Szelektálás

Eredetileg a járdaszéli programok során arra kérték az embereket, hogy a papírt, üveget és konzervdobozokat külön kukákba tegyék. Jelenleg azonban az 'együtt-gyűjtött' vagy a 'egyterű' gyűjtés kezd inkább elterjedni. Amerika 10 000 járdaszéli szelektív gyűjtési programja közül jelenleg 700 ezt a módszert használja, mondja Kate Kerbs, Amerika Nemzeti Újrahasznosítási Koalíciójának ügyvezető igazgatója. Ez a váltás azonban gyanakvóvá teheti az embereket: ha már nincs szükség a különböző anyagok szétválasztására, az emberek arra következtethetnek, hogy a hulladékot egyszerűen lerakják vagy elégetik. Valójában, az 'egyterű' gyűjtés terjedése egy új technológiának köszönhető, amely képes emberi beavatkozás nélkül vagy igen kevés emberi beavatkozással felismerni és szétválasztani a különböző anyagokat. Ez a fajta gyűjtési mód a lakosok számára is sokkal egyszerűbbé teszi a szelektálást, aminek eredményeképpen több anyag kerül ki a hagyományos hulladékáramból.

alu_400

San Francisco, ahol pár évvel ezelőtt váltottak a 'többterű' gyűjtésről az 'egyterű' gyűjtésre, most 69%-os újrahasznosítási rátával büszkélkedhet - ez az egyik legmagasabb arány Amerikában. A kerti és a konyhai hulladék kivételével minden begyűjtött újrahasznosítható anyagot egy kb. 60 000 négyzetméteres üzemben válogatják szét, ahol egyaránt alkalmaznak gépi válogatást és 155 alkalmazott kézi munkaerejét. A 38 millió $-os üzem 2003-ban nyílt meg a San Franciscoi Öböl mellett. A Norcal Waste Systems üzemeltetésében naponta átlagosan 750 tonna papírt, műanyagot, üveget és fémet dolgoznak itt fel.

A feldolgozás akkor kezdődik, amikor egy kamion megérkezik és az épület egyik végében ledönti az újrahasznosításra szánt rakományt. Ezután az anyagok egy széles szállítószalagon a kézi válogatás helyszínére kerülnek. Itt a munkások szétválasztanak mindent, kiveszik a műanyagzacskókat, a nagyobb kartonokat és más olyan darabokat melyek megrongálhatják, vagy akadályozhatják a válogató gépeket. A műanyagzacskók különösen zavaróak, mivel beleakadhatnak a forgó-korongos szűrőbe, ami a nehezebb anyagokat, mint például az üvegeket és konzervdobozokat, választja szét a papír frakciótól.

A hullámkartont különválasztják a vegyes papírtól, ezután mindkettőt bebálázzák és eladják. A műanyagflakonokat és kartonokat kézzel válogatják. A leggyakoribb fajták közül a PET-et (1-es típus) és a HDPE-t (2-es típus) külön gyűjtik, a többit a vegyes műanyagok közé dobják.

A következő lépésben egy mágnes kiszedi a vastartalmú fémeket, alapvetően a bádog és acél konzervdobozokat, míg a nem vastartalmú fémeket, főleg az alumínium konzervdobozokat egy örvényáram dobja ki a rendszerből. Az örvényáramú szétválasztókat az 1990-es évek eleje óta használják, ez egy gyorsan forgó mágneses részből áll, amit egy kisebb sebességgel forgó henger alakú dob vesz körül. Az alumínium konzervdobozokat egy szállítószalag viszi a dobba, a forgó rész mágneses mezője elektromos áramot - úgynevezett örvényáramot - kelt bennük. Ez egy másodlagos mágneses mezőt hoz létre a fémdobozok körül, mely kirepíti az alumínium konzervdobozokat a hulladék közül.

Végül az üveget kézzel válogatják átlátszó, barna, sárga és zöld színekre. Minden rakomány esetén az egész szétválasztási folyamat az elejétől a végéig kb. egy órán át tart, mondja Bob Besso, a Norcal újrahasznosítási program San Francisco-i vezetője.

Habár minden újrafeldolgozó üzemben alkalmaznak még embereket, egyre több az olyan beruházás, amely során a papír és a műanyagok különböző típusainak elkülönítésére alkalmas optikai válogató technológiákat szereznek be. Az első, infravörös fénnyel dolgozó hulladékválogató rendszerek kifejlesztése a kilencvenes évek elején kezdődött. Ekkor a norvég Elopak, amely műanyagfóliával rétegelt kartonpapírból állít elő italos dobozokat, attól félt, hogy a gyártói felelősség miatt jelentős díjakat kell majd fizetnie Németországban és más európai országokban is. A termékeihez kapcsolódó teljes életciklus költségek csökkentése érdekében, az Elopak megoldást keresett az italosdobozok válogatásának automatizálására. A vállalat összeállt egy norvég kutatási központtal, a SINTEF-fel, és 1996-ban Németországban eladta első egységét. Később ez a technológia átkerült egy céghez, amit most TiTech-nek hívnak.

A TiTech rendszerek - amelyek közül több mint ezret alkalmaznak világszerte - a különböző anyagok azonosításához a színképelemzést használják. A papír és a műanyag tárgyakat egy rétegben kiterítik egy futószalagra. Amikor halogénlámpával megvilágítják ezeket, minden egyes anyagtípus az infravörös spektrumon belül a hullámhosszok egyedi kombinációját mutatja, amit az ujjlenyomathoz hasonlóan azonosítani lehet. A látható és a közeli infravörös tartomány fényeit kimutató szenzor adatainak elemzésével egy számítógép képes meghatározni minden egyes tárgy színét, típusát, alakját és helyzetét. Ezután nagynyomású levegővel a tárgyak a futószalagról egy másik futószalagra vagy pedig egy tárolóba kerülnek. Így számos papírt, műanyagot vagy ezek kombinációit lehet szétválogatni 98%-os pontossággal.

Sok anyag esetében nagyon egyszerű a hasznos nyersanyaggá történő visszaalakítás folyamata: a fémeket darabolják, a papírt pépesítik, az üveget pedig törmelékké zúzzák. A fémeket és az üveget szinte korlátlanul újra be lehet olvasztani bármiféle minőségromlás nélkül, míg a papírt maximum hatszor lehet újrafeldolgozni. (A folyamat során a papír rostjai megrövidülnek, és ez a minőség rovására megy.)


Más a helyzet viszont a fosszilis energiahordozókból készült műanyagokkal. Habár jó néhány hasznos tulajdonsággal rendelkeznek - rugalmasak, könnyűek és bármilyen alakra formálhatóak -, sok különböző fajtájuk van, s ezek legtöbbje külön feldolgozást igényel. 2005-ben Amerikában a települési hulladékból származó műanyagoknak kevesebb mint 6 százalékát hasznosították. Ebből a kis hányadból pedig, csak kétfajta került hasznosításra számottevő mennyiségben, a PET és a HDPE. A PET feldolgozására létezik az élelmiszerekhez is használható 'palackból palack' eljárás. A műanyagok újrafeldolgozása viszont gyakran 'lefelé' történik ('downcycling'): olyan egyéb termékekké alakítják mint például a műanyag lécek (fa helyettesítésére), csővezetékek vagy szőnyegrostok, amelyek hasznos életük végén főként szeméttelepeken vagy hulladékégetőkben végzik.

Ennek ellenére egyre többet használjuk a műanyagokat, nemcsak csomagolásokhoz, hanem olyan fogyasztási cikkekhez is mint az autók, a televíziók és a személyi számítógépek. Mivel ezek a termékek többféle anyagból készülnek, és a műanyagok, a fémek (melyekből néhány mérgező), és az üvegek számos típusát tartalmazhatják, különösen nehéz és költséges ezeket szétszedni és újrafeldolgozni.

Európában és Japánban olyan „visszavételi" törvényeket indítványoztak, amelyek az elektronikai cikkek gyártóit termékeik újrafeldolgozására kötelezi. Amerikában viszont csupán néhány állam hozott hasonló szabályozást. Ez problémákat okozott azoknak a vállalatoknak, amelyek a műanyagok újrafeldolgozására specializálódtak, és így az alapanyag beszerzésük a visszavételi szabályozásoktól függ. Michael Biddle, az MBA Polymers vezetője szerint az ilyen törvények hiánya az egyik oka annak, hogy cége Amerikában csupán egy kísérleti üzemet működtet, és a fő gyáregységei Kínában és Ausztriában vannak.

Sok újrahasznosítható anyagot helyben is fel lehet dolgozni, de egyre többet szállítanak a fejlődő országokba, különösen Kínába. Ebben az országban nagy a kereslet a nyersanyagok iránt, és ebbe beletartoznak a fémhulladékok, a papír- és műanyaghulladékok is, minden, ami olcsóbb, mint az elsődleges nyersanyagok. A legtöbb esetben ezek a hulladékanyagok fogyasztási cikkekben vagy csomagolásokban hasznosulnak újra, és konténeres szállítmányok útján visszatérnek Európába vagy Amerikába. Forráséhsége és az olcsó munkaerő kínálata miatt Kína lett az újrafeldolgozható nyersanyagok legnagyobb importőre.

[Folytatás: A Kína kérdés]

Fordította: Hardy Judit, Körözsi A. Edit, Makhándi Márta, Koszta Imola, Dorkó Natália, Balogh Emese