Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 16 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Auchan levele

  • 2008. május 13.
  • humusz
A KukaBúvár tavaszi számában megjelent Kalas György írása A zöld szatyrok eldorádója címmel, amelyben az Auchan "környezetbarát" szatyrairól és az ügyben hozott fogyasztóvédelmi felügyelõségi határozatról szól. Ezzel kapcsolatban kaptunk egy nyúlfarknyi e-mailt, amelyhez csatoltak egy másik levelet, amely a HVG-nek íródott. Az alábbiakban mindkettõ olvasható.
Tisztelt Szerkesztőség!

Kalas Györgynek a Kukabúvár c. internetes lapban 2008. április 3-án megjelent cikkére reflektálva az Auchan Magyarország Kft. helyreigazítást kér, mivel a cikk tartalma tévedéseket és ezen felül sértő kijelentéseket tartalmaz!

Az alábbiakban találják röviden összefoglalva a bevásárlótáskákkal kapcsolatos termékdíj fizetésünk eljárási rendjét, és nagyságrendjét.

Kérjük, hogy ebből kifolyólag a cikk végén szereplő cinikus Nyereményjátékot is vegyék le az oldalukról!

A HVG témával foglalkozó munkatársának elküldtük levelünket ,valamint az Öko-Pannon Kft.ügyvezetőjének is, aki szintén egyetért velünk és ismeri is az Auchan helyzetét.

Tisztelettel:

dr Samu Tünde dr Sőrés András

jogtanácsos Pü.-és Adótanácsadó

 

 

*From:* Sőrés András

*Sent:* Monday, May 05, 2008 5:06 PM

*To:* 'Szabó Gábor'

*Subject:* RE: Kalas György cikke a Kukabúvárban + egy kérdés a HVG-ből

 

 

Tisztelt Szabó Gábor Úr!

 

Az előző e-mail-jére is válaszolva, és a témát összefoglalva röviden:

 

1. A vásárlóknak ingyenesen adott a pénztárnál árucsomagolásra használt bevásárló reklámtáskát a Propack Kft (2310 Szigetszentmiklós, Kántor u. 10. adóig.szám: 10936502213) szállítja. Ennek a bevásárló reklámtáskának a mennyisége felel meg a Kalas György cikkében szereplő 120 millió 600 ezer darabnak. Ennek a bevásárló táskának az alapára 3 Ft/db, és a cikkben is emlegetett környezetbarát minősítésű reklámtáska ára 15%-kal drágább, vagyis 3,45 Ft/db.

2. Fentiek alapján nyilvánvaló, hogy az Auchan nincs és nem is lehet rajta a KVVM Környezetbarát Termék Közhasznú Társaság mint minősítő szerv listáján. A Propack Kft viszont rajta van és ez elegendő.

3. Társaságunk a fenti módon rendelkezett a környezetbarát minősítéssel, így az ellenkezőjét soha nem is állította.

4. A mi bevásárló táskánk termékdíja 10 Ft/db, nem pedig a cikkben említett 3 Ft/db.

5. Társaságunk valóban mentesült a termékdíj bevezetése óta 2005-től a termékdíj fizetése alól, azonban mindig is törvényesen, amelyet Apeh vizsgálattal is alá tudunk támasztani. (8 Ft/db mentességet kaptunk az Ökopannon Kht.-vel kötött visszagyűjtési, újrahasznosítási, szerződés alapján, ami azt jelenti hogy 18,20Ft/kg (0,11 Ft/db) újrahasznosítási díjat fizetünk a kibocsátásunk után. (13,6 millió ft)

6. A maradék 2 Ft/db mentességet a 2005 évtől évenként növekvő (4-8-12-16%) környezetbarát minősítésű bevásárló táskák részarányának (az összesen belül) biztosításával értük el. Mindez a vásárlóknak a pénztárnál ingyenesen biztosított árucsomagolásra szolgáló bevásárló reklámtáskára vonatkozik.

7. Fentiek alapján Kalas György cikke a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Közép-Magyarországi regionális Felügyelőségének egy olyan vizsgálata alapján készült, amelynek a tárgya a 23 Ft-ért önálló árucikként árult nagy méretű, zöld színű táskára vonatkozott amelynek volumene töredéke évi 65000 db volt. Ennek a táskának a forgalmazását a vizsgálat alapján megszüntettük. Fentiek alapján Kalas Úr cikke egyértelműen téves és félreértett információkra épül, és helyreigazítást fogunk tőle kérni.

Budaörs, 2008-05-05.

Tisztelettel:

Dr. Sőrés András Dr Samu Tünde

Pü. és adótanácsadó Jogtanácsos