Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 15 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Átadták Budapesten a tizenötödik hulladékudvart

  • 2009. szeptember 10.
  • zui
Budapesten a mai naptól a XVIII. kerületiek is hulladékudvarba vihetik a szelektíven válogatott hulladékaikat: a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. megnyitotta a főváros tizenötödik hulladékudvarát, amely az eddigi legnagyobb és legkorszerűbb. Az FKF utoljára 2004-ben nyitott hulladékudvart.

Az FKF Zrt. a XVIII. kerületben megnyitotta Budapest legmodernebb és legnagyobb hulladékudvarát. A több mint 1500 m²-es hulladékudvarban már a zöldhulladékot is, és hamarosan az építési törmeléket is leadhatja a lakosság. Utóbbihoz a sittes zsákot a helyszínen lehet majd beszerezni. 5 éve ez az első hulladékudvar, ugyanis ehhez a kerület önkormányzatnak kell biztosítani a helyet. A 18. kerületi önkormányzat fontosnak tartotta, hogy náluk is legyen egy telep, ahova a lakosság a szelektíven gyűjtött hulladékát díjmentesen leadhatja.

Az új hulladékudvarba is várják az üveg hulladékokat

Az FKF Zrt. immár 15 hulladékudvarba várja a kultúra azon rajongóit is, akik tiszta csomagolási üveg hulladékért kulturális programok belépőjegyeire gyűjthetnek. A KultÚjra Program - melynek szakmai támogatói a Közlekedési, Hírközlési és Energetikai Minisztérium, Budapest Önkormányzata, technikai lebonyolítói pedig a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt., az ÖKO-Pannon Kht. és az Európa Kht. - szeptember 9-én indul útjára és év végeig tart. A Program célja a lakosság üveggyűjtési hajlandóságának ösztönzése, az újrahasznosítás tudatosítása a kultúra eszközeinek felhasználásával. A tiszta üveghulladékot az FKF Zrt. által üzemeltetett hulladékudvarokba várják. Az üveghulladékért vonalkódot kap a környezettudatos kultúra-imádó, melyet különféle belépőjegyre válthat a www.zoldholnap.hu honlapon.

Mind a XVIII. kerületi legújabb hulladékudvar, mind pedig a KultÚjra Program a szelektív hulladékgyűjtést népszerűsíti és segíti elő.

Forrás: Hulladéksors