Óvatos ünnep az óvás után

Fa- és báb performance tangóharmonikára, éneklés, dobolás, rajzolás a Nagymezõ utcában

Január 27-én, szombaton, délután fél háromkor a terézvárosi templom sarkánál, Szalóki Ági, a Korai Ütősök, valamint a legutóbbi tüntetésen már szerepelt ausztrál előadóművészek, a gyökércsizmás Julia Adzuki és a tangóharmonikás Raku Pitt közreműködésével tartott demonstráció során a résztvevők fákat rajzolhatnak a Nagymező utcát keresztbeszelő palánkokra ragasztott papírlapokra. Eső esetén minderre a Király utca 50-ben, a Sirályban kerül sor.

A tiltakozók óvatos ünneplésre készülnek, hiszen szerdán kiderült, hogy az ügyészség a fakivágási engedély után óvást emelt az építési engedély ellen is. Ezt követően az építési engedélyt a Közép- magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal helyezheti hatályon kívül nyolc napon belül.

A lakók és a civil szervezetek azonban egyelőre soraikat nem lazítják. A fák még mindig veszélyben vannak, körülöttük a föld még fel van ásva, ami hideg beköszöntével veszélyezteti a gyökereiket. A tiltakozás célja így továbbra is a fasor teljes egészében való megvédése és a többi, építésüggyel kapcsolatos aggályos kérdés rendezése.

A demonstráció szervezői, a Nagymező utcaiak Érdekvédő Egyesülete, a Védegylet, a Levegő Munkacsoport, és az Óvás Egyesület különösen várja a gyerekeket, akik – mint mindenki más is - hozzanak magukkal nagy, színes rajzeszközöket.

Nagymező utcaiak Érdekvédő Egyesülete
Gottliebné Lehoczki Timea, alelnök 06-20/ 526-2734
Hantos Enikő, elnök 06-20/381-8706

Védegylet
Várady Tibor, munkatárs 06-70/280-2509

Levegő Munkacsoport
Beliczay Erzsébet 06-1/
411-0509

ÓVÁS! Egyesület
Molnár Péter
06-30-376-7413