Kalandozás Újbudán

Időpont: 
szombat, 2014, február 8 - 09:00 - 11:30
Helyszín: 
Budapest Főváros XI. kerület Újbudai Polgármesteri Hivatal, Bocskai út 39-41.

A Magyar Környezeti Nevelési Egyesület (MKNE) – a XI. kerületi önkormányzat együttműködésével – programsorozatot indít Újbuda természeti és kulturális értékeinek megismertetésére.

2014. februárja és júniusa között 10 alkalommal szerveznek látogatást, sétát a kerület más-más pontjain, szombat délelőttönként, 2-4 órás időtartammal.
Iskolás csoportok jelentkezését nem tudják megoldani, de érdeklődő pedagógusokat szívesen látnak.

Az első 4 alkalom programja:

  • Febr. 8.: Környezetvédelmi fejlesztések Újbudán

    Helyszín: Budapest Főváros XI. kerület Újbudai Polgármesteri Hivatal, Bocskai út 39-41.
    Találkozás: 9 órakor a Bocskai úti főbejárat előtt
    Befejezés: kb. 11:30 óra
    A program gazdája: Hégli Imre

    A program két részből áll: előadás és vezetett séta a hivatal épületeiben és közvetlen környezetében. Ennek keretében az érdeklődők megismerhetik az elmúlt időszak eredményeit, amelyek mutatják, hogy az önkormányzat évek óta elkötelezett a környezetvédelem irányában. Bemutatjuk a hivatalban megvalósított környezetvédelmi fejlesztéseinket, a Zöld Iroda Versenyen elért eredményeinket (zöldfal, hulladékprés, szelektív hulladékgyűjtés, napelemes rendszer stb.), továbbá ismertetjük a kerületben elvégzett munkálatokat (közösségi kert, környezeti nevelési eredmények telepek stb.).
  • Febr. 22.: Újbuda értékei a Gárdonyi tértől a Feneketlen-tóig
  • Márc. 8.: Fürdők, gyógyvizek Újbudán
  • Márc. 22.: Egyetemeink és környékük


Várhatóan áprilisban kerül sor néhány kerületi civil szervezet bemutatkozására, amelynek a Humusz Ház ad majd otthont.

A további részleteket az egyes programoknál láthatóak, az MKNE (http://mkne.hu/programok.php ) és az önkormányzat honlapján, valamint a XI. kerületi hirdetőtáblán!
A részvétel előzetes regisztráláshoz kötött, amelynek határideje az adott hét keddje 18h, s módjai: az MKNE honlapján (ld. fent!), illetve adatlap személyes kitöltésével az MKNE irodájában (Bocskai út 37.). Ez utóbbira csak keddenként 14-18h van lehetőség. Némelyik programnak korlátozott a létszáma, ezért célszerű minél hamarabb jelentkezni.

A Vidékfejlesztési Minisztérium Zöld Forrás programja és az Önkormányzat támogatásának köszönhetően a sorozat minden programja térítésmentes.

További információ: 
http://mkne.hu/programok.php http://mkne.hu/ujbuda_regisztracio.php