Kormányzat

A minimalizmus

  • 2017. augusztus 21.
  • Abigail

Minimalista vagyok. Pontosan 100 tárgyat birtoklok, a fogpiszkálókat is beleeértve. Nincs ágyam, a kőpadló is teljesen megfelel az alvásra. Nem szoktam boltban ételt vásárolni, mert a Tesco mögötti erdőben egy sima kővel fejbeverem a nyuszit, amikor a vadőr nem látja. Ha mégis megvennék egy vécépapírt, 100 ostorcsapással büntetem magam, mert konzumidióta lettem. Hosszú szakállam van, mert így bölcsnek tűnök és mélyen lenézek mindenkit akinek otthon több mint 3 zokinja van. Érthető? Mert én minimalista vagyok.

Fogyasztás határok nélkül?

  • 2017. augusztus 21.
  • Abigail

A Global Footprint Network által számolt Ökológiai Túllövés Napja idén augusztus 2-ára esik – eddig a napig éljük fel idén a természet fenntarthatóan előállítható erőforrásait. Azaz öt hónappal az év vége előtt már felfaltuk az éves betevőt! Nem meglepő módon a 70-es évek óta, amióta az emberiség folyamatosan túlfogyaszt, ez a dátum a legkorábbi az összes eddig számított közül.

Hol kapunk számlát, hol nem - Félő, hogy a végén nyakunkon marad a szemét

  • 2017. augusztus 14.
  • CsViki

Hulladékszállítás hitelből? Tavaly április óta nem szedhetik be a hulladékszállítás díját a szolgáltatók, mi pedig, akik hétről hétre kitesszük a kukát az otthonunk elé, hol kapunk számlát, hol nem. Általában nem. Félő, hogy mindennek a következtében a végén nyakunkon marad a hulladék.

A kórházaknak és szakrendelőknek kell visszagyűjteniük a használt fecskendőket és tűket

  • 2017. augusztus 14.
  • CsViki

Tovább gyűjtögetheti a használt fecskendőit, tűit minden beteg, aki nem akarja a háztartási hulladékba dobni. Az ígéret ellenére ugyanis csak másfél év múlva kell elindítani a rendszert, ami a fertőzésveszélyes hulladék visszagyűjtésére hivatott.

Van élet a fogysztói társadalmon túl?

  • 2017. július 21.
  • Abigail

A németek nem csak a vébé megnyerésére esélyesek, de ha becsődölne a jóléti társadalom, jóllehet, csak ők élnék túl. Egy kalandvágyó újságírónő kipróbálta, hogy van-e élet Európában a fogyasztói társadalmon kívül, majd leírta tapasztalatait. Greta Taubert Apokalipszis most! című könyve szépen fogy, mert a válságos időben is jól teljesítő németek a legrosszabbra is fel akarnak készülni. A szerzőt kérdeztük, hogy lehet-e pénz nélkül élni, és mit tapasztalt a nomád hónapok alatt.

Oldalak