Erdélyi túra - Humuszos szemmel

  • 2021. augusztus 01. 02:00
  • Gyuri

Szerencsésnek mondhatom magam, mivel - kisebb-nagyobb kihagyásokkal, de - gyerekkorom óta pár évente eljutok Erdélybe. Idén is eltölthettem 4 napot Kolozsváron és környékén, és gondoltam, érdekességképpen feljegyzem néhány észrevételemet az ottani szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatban.

 

Városi szelektív gyűjtőpontok

Azon nem lepődtem meg, hogy a kukák színkódjai hasonlóak az itthon megszokotthoz, és szintén emlékeztetett a hazai helyzetre az, hogy némely hulladéksziget egészen kulturáltan nézett ki, míg mások kifejezetten taszító látványt nyújtottak (alább egy társasház relatíve rendezett gyűjtőpontja, illetve egy belvárosi szelektív kuka látható)

utcai szelektív kuka Kolozsvár

Kolozsvári társasház kukái

 

Gyűjts szelektíven és adományozz!

Mindez persze még aligha érne meg egy posztot, de ennél izgalmasabbakat is láttam. Egyrészt Kolozsvár főterén, ahol éppen többnapos zenei fesztivál zajlott, az egyik kereskedelmi lánc egy PET-palackokat és aluminium italosdobozokat gyűjtő automatát helyezett ki, amelybe az italcsomagolást elhelyezve a sétáló nem csupán a szelektív hulladékgyűjtéshez járult hozzá, de közvetve egy jó célra adományozott is: 1 lejjel, azaz kb. 70 Ft-tal támogatta a közelben található boncidai Bánffy kastély felújítását. Az ehhez hasonló kreatív kezdeményezések hatékony szemléletformáló hatással bírhatnak.

Kolozsvár - szelektív adományozó automata

 

Papír és karton, műanyag és fém, üveg

Örömteli látványt nyújtottak a rendkívül takaros, és egyébként szinte kizárólag magyarok által lakott község, Szék utcái. Valamint az utcákon sűrűn kihelyezett "hulladékszigetek", amelyekhez a közelben lakók a papírt, műanyagot, fémet és üveget hordják. Ezek egyike került ki a bejegyzés borítóképére is, mert olyan jó érzés volt külföldön is meglátni a magyar feliratokat a dizájnos hulladékgyűjtők tetején.

Szék - szelektívgyűjtő kuka

 

Kukadömping a skanzenben

Végezetül pedig következzen a Kolozsvári Skanzen - amelyben a bemutatott épületek szépek, a magyarázó feliratok azonban sajnos kizárólag román nyelven szerepelnek, és gyakorlatilag semmiféle érdemi információt nem nyújtanak a románul nem beszélő látogatónak. Így e helyszín meglátogatása legalábbis kétes érzéseket kelt az emberben. Ahogy a záróképként idetűzött székelykapunál is "sírva nevettem", amikor megláttam alatta a 8 különböző kukát a szép faépítmény előtt.

 Kukák a székelykapunál