Mit és mikortól egyen a baba? Hatalmas mennyiségű, sokszor egymásnak ellentmondó információ kering ebben a témában. Nagyjából annyi a közös bennük manapság, hogy legalább féléves koráig ideális csak szoptatni a gyereket. Ez kapóra is jött nekem, mert „mindig kéznél van“ és bár akadtak nehézségek, de úgy tűnik ezeken túljutottunk így a negyedik hónap után.

Sikeresen megmenekültem a tápszervásárlás, melegítés, keverés, adagolás, sterilizálás és nem mellesleg a megfelelő kiválasztásának rémétől. Nincs macera, se hulladék. :)

Ráadásul errefelé [errefelé = Egyesült Királyság - a szerk.] kifejezett kérdésemre sem javasolták az étrend megváltoztatását szoptatás alatt, és úgy tűnt Almának mindegy, hogy kelkáposztát, vagy paprikás krumplit ettem-e.

Lassan közeledik a hat hónapos kor, ezért belevetettem magam a hozzátáplálás témakörébe, vagy nevezhetném inkább útvesztőjének. Mikor mit, milyen sorrendben, mit még véletlenül se, - megintcsak ellentétes információk tömkelege, ellenséges szekértáborok, kevés, nehezen ellenőrízhető tudományos. vagy annak tűnő magyarázattal.

Nem csoda, hogy a legegyszerűbb megoldásnak a legdrágább, – „nyilván az a legjobb minőség, bio,“ – előregyártott  - „mégiscsak szakemberek állítják össze,“ – üveges – „legalább újrahasználható, hasznosítható“ - bébiétel  tűnik.

Miután a főbb irányzatokat felderítettem, jó szokásom szerint elkezdtem végiggondolni, hogy mi az, ami nekünk megfelelhet: lehetőleg nem horror drága (apa szabadidejét pénzben is mérjük ugyebár),  ne legyen túl sok munka vele, a maradékot ne kelljen kidobni, vagy felkajálni, - nem hiányzik az extra kalória.

Emellett a hosszútávú célt sem szabad szem elől téveszteni: idővel azt fogja enni amit mi, nem valami teljesen más ízvilág vagy állag felé kellene elindulni.

Már éppen kezdtem azt hinni, hogy sikerült körülírnom ezzel a fából vaskarikát, amikor belebotlottam a baby led weaning (baba irányitotta hozzátáplálás) irányzatba, azon belül is abba, ahol a már önállóan ülni tudó gyereket étkezéskor az asztalunkhoz ültetjük, és megkínáljuk azokkal az ételekkel, amiket mi is eszünk, és számukra is fogyasztható.  Nem baj, ha nem nyeli le, amit a szájába vesz, ha nem mi eröltetjük a bele, a félrenyelés esélye minimális. Ezzel a módszerrel előbb rágni, utána nyelni tanul a gyerkőc, vagyis nem lesz akadály a püréről szilárdra áttérés.

A lényeg a felfedezés öröme szerintem, végülis enni, és felfedezni a világot, - jelen esetben az ízeket,- remek dolog.

Azért természetesen a – itt picit más a rendszer, de mondjuk így – védőnőt megkérdeztem a dologról, aki válaszul széles mosollyal színes füzetet húzott elő, amiből kiderül, hogy ez az aktuálisan javasolt hivatalos irányzat errefelé.

Amennyiben a babának, vagy közeli családtagnak allergiája van, akkor csak konzultáció után javasolt a módszer, és bár nagyon kevés megkötés van, de az előregyártott élelmiszereket, hozzáadott cukrot, sót, erős fűszereket kezdetben semmi esetre sem ajánlják.

Eddig leginkább odáig jutottunk, hogy miközben eszem, Alma ül az ölemben, és lelkesen szagolgat minden falat ételt, amit elétartok, éppen ezzel a céllal. Egy darab főtt krumplit már „leharapott“, majd kicsit tanácstalanul kiköpte, továbbá amikor papája odatartotta a megkezdett almáját, azt hosszan és lelkesen nyalogatta.

Remélem tehát, hogy lesz élet mindennapos turmixolás és konzervkaja nélkül. Akárhogy lesz, mindenképpen tudósítok, mire jutunk ezzel a pofonegyszerű irányzattal, amivel a csomagolási hulladékot, és a gyereknek külön főzésből adódó extra idő és energiafelhasználást is ki lehet kerülni.

Nem mellesleg, így alaposabban végig kell gondolnunk mi kerül az asztalra, ha meg akarjuk spórolni a magyarázkodást a későbbiekben, hogy mi miért eszünk egészségtelen ételeket, és miért nem kaphat ő ezekből, ha egyszer olyan finomak(?).

Alma ismerkedik az almával. :)

Graczka Dóri