Az év madara, a túzok

A Pont Most Alapítvány kuratóriuma „Az év madara, a túzok” címmel alkotói pályázatot hirdet képzőművészeti és irodalmi műfajokban általános iskolás diákoknak.

A Pont Most Alapítvány kuratóriuma „Az év madara, a túzok” címmel alkotói pályázatot hirdet képzőművészeti és irodalmi műfajokban általános iskolás diákoknak.

Az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. filmpályázatot hirdet fiatal (30 év alatti) filmkészítők részére! Az OHÜ kiemelt célja a hulladék keletkezésének megelőzése, és az ezzel kapcsolatos környezettudatos nevelés. Ennek érdekében tematikus tudatformáló projekteket indít, melyek közt kiemelt helyen szerepel jelen felhívás témaköre.

Idén is meghirdetésre kerül a Klímaőrjárat vetélkedő, ezúttal is izgalmas és újszerű feladatokkal!

A Svájci-Magyar Együttműködési Program Civil Alapjának támogatásával, a Zöld Akció Egyesület alkotópályázatot hirdet a fenntartható élelmiszertermelés és fogyasztás témakörben.

Kiírásra került az V. Odú- és műfészek készítő pályázat, melynek célja, hogy a madárvédelem jelentőségére hívja fel a figyelmet. Az általános- és középiskolások számára meghirdetett versenyre 2014. február végéig várják a pályaműveket.

2013. szeptember 30. és október 6. között van idén az erdők hete.