Élelmiszerpazarlás idehaza 68 kilogramm évente

Az élelmiszerpazarlás elkerülésére figyelmeztet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) uniós támogatással megvalósuló, Maradék nélkül című programja, amelynek keretében a hatóság azt is fölméri, hogy a magyar háztartások mennyi élelmiszerhulladékot termelnek – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) kedden az MTI-vel.
Rekordmennyiségű traktor-, teherautó- és személyautó gumi került ki az Ipolyból a Magosfa Alapítvány 10. jubileumi Ipolytisztítási akcióján, amelyet a folyó Tésa és Szob közötti szakaszán tartottak július első hétvégéjén.
2017-ben július 1. és 9. között ötödik alkalommal rendezték meg a Tiszai PET Kupát, ami hazánk második legnagyobb folyójának védelmét és tisztítását tűzte zászlajára. Az évről évre rangosabb és nagyobb környezetvédelmi és közösségi esemény cégek, önkormányzatok, civil szervezetek részvételével 16 ártéri hulladékból épülő kalózhajóval vágott neki a 71 kilométeres távnak, sőt a tiszai akcióval párhuzamosan a Bodrogon is evez egy kenus takarító különítmény, akik Tokajnál csatlakoztak a flottához, hogy a célul kitűzött 10 tonna hulladék kiemelését teljesítsék. A PET Kupa keretei között Magyarország első folyami mikroműanyagok vizsgálatára is sor került.