Hírek vállalkozásoknak

2010. január 26. 02:59

Szövetségünket Gyöngyös térségi helyi szervezetei értesítették a hulladékkezeléssel kapcsolatos tervekről. Hivatalos levélben fordultunk az Észak-magyarországi Környezetvédelmi Felügyelőséghez, igazolva szervezetünk ügyféli jogállását, és kértük a hatásvizsgálattal kapcsolatos dokumentációkat.

2010. január 26. 02:59

A gombhoz persze kell valami kabát is, ezért aztán a létesítmény köré  hogy az EU felé eladható legyen  fölépítették a Győr és térsége Hulladékgazdálkodási Rendszer fedőnevű projektet. A rendszernek ugyan nincs sok köze a modern hulladékgazdálkodáshoz, és az érintett települések egyikének sincs hulladékgazdálkodási terve, de ezt most hagyjuk. Lényeg, hogy a mű egy mesterségesen kreált térség 130 településének évi egymillió (l.000.000) köbméter hulladékát fogadná be. 30 éven keresztül.

2010. január 26. 02:59

A történet 1996-ban kezdődött, amikor egy helybéli vállalkozó több céget felvásárolt, melyeknél veszélyes hulladék is volt, így jelentős mennyiségű galvániszap került hozzá. Addig nem is volt probléma, míg az Ózdi Kohó működött, ahova el lehetett adni. De a kohó bezárt, és az iszap itt maradt.

2010. január 26. 02:59

A meglévő szigetek különös ismertetőjele a négy különböző színű (kék, sárga, fehér, zöld) UFO-ra emlékeztető (gyűjtőharang) konténer. Ezekbe külön rakható a papír, a műanyag, a fehér és a színes üveg. Régóta vártuk őket, mégis váratlanul mindenféle előzetes beharangozás vagy tájékoztatás nélkül érkeztek. Persze, így is örülünk, csak talán jobb lett volna felkészülni lelkiekben, hogy mely hulladékot hova is kell majd rakni. S talán akkor a kezdeti időszakban is jobban ment volna a szelektálás.

2010. január 22. 09:33

Hulladékpapírból környezetkímélő virágtartó edény gyártására üzemet létesít a Sragner & Sragner Kft. a Győr-Moson-Sopron megyei Bőnyben.

 

A fejlesztésre eddig 50 millió forintot költöttek, a beruházási összeghez innovációs forrásból 15 millió forint támogatást nyertek - mondta a tulajdonos Sragner László az MTI érdeklődésére.

A műszakonként 100 ezer virágcserép gyártására képes üzem termékeinek értékesítését biztatónak tartja a vállalkozó a hazai és a külföldi piacon egyaránt. A biotermék helyettesíthetné a műanyag "cserepeket", amelyeket Magyarországon évente milliószámra dobnak a szemétbe, jelentősen terhelve a környezetet.

2010. január 21. 17:36

Az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség feladat-és hatásköreiben 2010. január elsejét követően változások történtek.

Hulladékkezelési tevékenység

Változás történt az egész ország területére kiterjedő hulladékkezelési tevékenység engedélyezési eljárásában.

2010. január 21. 13:35

A Székelyudvarhelyen kidobott karácsonyfákat a szemétszállító cég a cekendi szeméttelepre szállítja, ahol komposztálják, és talajjavítóként hasznosítható, természetes trágyát készítenek belõle.

 

A lakosoknak a gyűjtõpontok mellé kell kihelyezniük a fenyõket. Ezeket idõszakosan gyûjtik, egy hét alatt többször is.

2010. január 19. 15:54

Az „Artimestieri” egy bioépítészettel és bútorkészítéssel foglalkozó szociális szövetkezet, mely az olaszországi Boves-ben tevékenykedik. A szövetkezet 2008-ban helyi kampányt indított a használt és hulladékká vált parafa dugók begyűjtésére. A dugókból granulátum készül, melyet aztán épületszigetelésre használnak fel.

2010. január 19. 13:06

Csór

Csete Krisztián polgármester teljes mértékben támogatja a projektet, illetve a helyi civilek, így elsősorban a Csóri Alkotó Közösség (CSAK) is szerepet vállal a lakosság szemléletformálásában és programok szervezésében.

2010. január 19. 12:31

Megítélésünk szerint nagyon fontos vizsgálatról van szó, több olyan megállapítása is van, ami alapjaiban változtathatja meg a csomagolásokról és ezek gyűjtéséről, hasznosításáról alkotott elképzeléseinket és a mostani gyakorlatot. A tanulmány bemutatja, hogy a csomagolás tömege alapvető tényező, tehát az üvegek komoly hátránnyal indulnak a versenyben. Az alumínium- és az üvegcsomagolások komolyan terhelik a környezetet (ezt tudtuk), de például a kombinált dobozok kis tömegük miatt(?) szinte a legjobbak

Oldalak

Zöld üzleti hírek