Hírek vállalkozásoknak

2010. január 19. 15:54

Az „Artimestieri” egy bioépítészettel és bútorkészítéssel foglalkozó szociális szövetkezet, mely az olaszországi Boves-ben tevékenykedik. A szövetkezet 2008-ban helyi kampányt indított a használt és hulladékká vált parafa dugók begyűjtésére. A dugókból granulátum készül, melyet aztán épületszigetelésre használnak fel.

2010. január 19. 13:06

Csór

Csete Krisztián polgármester teljes mértékben támogatja a projektet, illetve a helyi civilek, így elsősorban a Csóri Alkotó Közösség (CSAK) is szerepet vállal a lakosság szemléletformálásában és programok szervezésében.

2010. január 19. 12:31

Megítélésünk szerint nagyon fontos vizsgálatról van szó, több olyan megállapítása is van, ami alapjaiban változtathatja meg a csomagolásokról és ezek gyűjtéséről, hasznosításáról alkotott elképzeléseinket és a mostani gyakorlatot. A tanulmány bemutatja, hogy a csomagolás tömege alapvető tényező, tehát az üvegek komoly hátránnyal indulnak a versenyben. Az alumínium- és az üvegcsomagolások komolyan terhelik a környezetet (ezt tudtuk), de például a kombinált dobozok kis tömegük miatt(?) szinte a legjobbak

2010. január 19. 12:21

Minden országnak megvannak a maga társadalomgazdasági, kulturális és éghajlati sajátosságai, amelyek befolyásolják ezt. Az azonban majdnem biztos, hogy ha valakinek jövedelme van, azt valahogyan elkölti vagy befekteti valamibe. Például Dániában nagyon sokféle öko-címkézett termék (mosószer, papír-írószer és rengeteg szolgáltatás is) környezet- és egészségbarát, valamint méltányos kereskedelem révén importált áru is kapható. Kiváló továbbá

2010. január 19. 11:17

A rafkós zöld fogyasztó azért érzi, hogy valami kicsit sántít, miközben a kereskedőláncok a vállalati kommunikációjukban már lassan tetőtől talpig zöldre mázolták magukat. A cég az még mindig csak egy cég: egy tollat nem tesz keresztbe anélkül, hogy haszna ne legyen belőle, hiszen ez létezésének alapvető és kizárólagos mozgatórugója. Ezért persze legfeljebb a „Rendszerre”, a világra haragudhatunk, nem rájuk. Azért nem baj, ha egy kicsit magunkra is dühösek vagyunk, hiszen végső

2010. január 18. 11:07

Nem csoda, hogy ilyen lemaradásban van a szaktárca a tervezésben, ha mindössze egy fős apparátust képes erre a munkára kiállítani. Egy ilyen formátumú stratégiai folyamatot 10-12 szakember tudna megfelelően elvégezni! A stratégiai diskurzus is elmaradt, a tavaszi értelmetlen egyeztetési folyamat során ugyanis még nem volt miről vitatkozni.

2010. január 17. 17:10

Október 10-én, a Takarítási Világnap alkalmából Őszi Nagytakarításra került sor hazánk 2050 településén, a polgárőrség szervezésében, a zöldtárca támogatásával. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, az Országos Polgárőr Szövetség, a Települési Önkormányzatok Szövetsége és a Hulladék Munkaszövetség közreműködésével 2050 településen, több mint 50

2010. január 17. 10:14

A beszállítóikkal szembeni visszaélések vádjával a francia gazdasági minisztérium feljelentett kilenc nagy üzletláncot. Köztük van az Auchan, a Carrefour, a Leclerc, a Casino, a Cora és a Systeme U. A vádak szerint az üzletláncok rendszeresen kötelezik az el nem adott termékek eredeti áron történő visszavételére a beszállítókat, és olyan terheket rónak rájuk, amelyeket magukra nézve nem tartanak kötelezőnek. Ilyen például az aránytalanul magas késedelmi díj vagy a mezőgazdasági nyersanyagok áresésének megfelelő felvásárlási árcsökkentés, amit a fogyasztói árban

2010. január 14. 09:25

Hát, a boltokban. Olvasóink ezzel teljesen tisztában vannak. Sőt, mára mindenki számára nyilvánvaló ez, de a kormányzat gyáva, a kereskedelem szabotál, a szelektív gyűjtők pedig védik a saját állásaikat. 436 szavazó 68%-a úgy ítéli meg, hogy a betétdíjas begyűjtés lenne a legjobb. Mindenkinek: a fogyasztóknak és a környezetnek egyaránt. Mire várunk tehát?

A nemzetközi tapasztalatok is ezt támasztják alá: Házhozmenő gyűjtéssel kétszer annyit, kötelező betétdíjjal pedig háromszor annyit lehetne begyűjteni. Szinte mindet!

 

2010. január 11. 14:56

Mint az utóbbi időszak válságai is megmutatták, a gazdasági folyamatokat fenntarthatatlan spirálba kényszerítő erők közül az egyik legjelentősebb a globális pénzügyi világ berendezkedése. Egy, a fenntarthatóság elveihez idomuló gazdaság kialakításához fontos lenne a fenntarthatóság alapelveinek integrálása a banki gyakorlatba (pl. a befektetési célpontok kiválasztásában ne csak a profit maximalizálása játssza a szerepet, hanem társadalmi, környezeti szempontok is), valamint szükséges lenne a helyi pénzügyi körfolyamatok erősítése. Az Ökobank projekt zárókonferenciája a TFF (Tanácsadók a Fenntartható Fejlődésért) szervezésében.

Konferenciánkon a bevezetőben feltett kérdésre keressük a választ/válaszokat. Kezdeményezésünk túlmegy a probléma megfogalmazásán, és az Ökobank projekt keretében egy megoldási modellt is javasol. Amennyiben szívesen részt venne a szakmai vitában vagy kíváncsi az Ökobank projektünk eredményeire, várjuk a 2010. január 22-i rendezvényünkön.

 

Oldalak

Zöld üzleti hírek