Re-Krea hírek
2017. június 17.
Zöld sarkunkban kézműves programokkal színesítettük a PwC csapatépítő napját. Bőrből, bicikligumi-belsőből, bicikliláncból mindenféle hasznos és szépet készíthetett, akinek volt türelme és kreativitása, natúrkozmetikumos asztalunknál pedig olyan kozmetikumokat készíthetett bárki, amit bárki pikk-pakk elkészíthet magának otthon. |
2017. június 11.
A Telekom családi napján egy külön programelem volt a Humusz Szövetség: 3 játékkal és kiadványokkal vettünk részt. Az amőba játékunkkal a családok tudtak egymással versenyezni, melyikük tud többet a környezetvédelemről általában. A Párosítós játékunkat a gyerekek szerették a legjobban, ugyanis a különböző csomagolóanyagokat kellett a leírások alapján felismerniük. A Re-kerék pedig igazi csapatjáték volt, ahol a különböző élethelyzetekre kellett a legkevesebb hulladékot termelő megoldást megtalálni. Állandó volt a pörgés, az egyes játékok után még beszélgetésekre is nyílt lehetőség. |
2017. május 20.
Ebben az évben is megrendezésre került a General Electricben az EHS week, ahol vászonszatyorra lehetett festeni ízlés szerint, mindenki szabadon választhatott mintát. Az egész napos program során számos szatyor készült, miközben arra is felhívtuk a figyelmet, hogy mennyivel környezetbarátabb ennek a bevásárlóeszköznek a használata. |
2017. május 19.
A Syngenta környezetvédelmi napján egy egész nap telt a hulladékcsökkentés jegyében. A cég különböző részlegei versenyeztek egymással. A napot egy általános előadással kezdtük. A hazai hulladékgazdálkodást, illetve hétköznapokban is megvalósítható hulladékcsökkentési gyakorlatokat mutattunk be. Utána két külön állomást alkottunk, ahol a csapatoknak minél több pontot kellett elérniük. Az egyik állomáson azt kellett bizonyítaniuk, mennyire szelektálnak jól, a másik állomáson hétköznapi szituációkból kellett a legkörnyezetbarátabb megoldást megtalálniuk Re-Kerék játékunk segítségével. |
2017. május 09.
A National Instrumentsnél a legújabb Re-design kiállításunkat mutattuk be, ahol olyan tárgyakat, termékeket lehetett megtekinteni, amelyek alapanyagait a hulladékká válástól mentették meg. |
2017. április 19.
Fél napot töltöttünk a L'Oréalnál a fenntarthatósági hetük keretén belül,
ahol egy 30 perces szemléletformáló előadással kezdtünk és utána következett
az egyik legnépszerűbb kézműves programunk, a tetrapack pénztárca- és képkeretkészítés.
Rengeteg pénztárca készült, melyek díszítésére már nem olvasott magazinok lapjait lehetett
felhasználni. Nagy sikere volt a programnak, többen elárulták, hogy ez lesz a
nyári fesztivál tárcájuk. |
2017. február 22.
A Humusz Szövetség társadalmi vállalkozása keretén belül, illetve a nulla hulladék vállalatos programjával segíti a környezettudatos vállalatokat irodájuk zöldítésében. Ideális esetben egy audittal kezdjük a munkát, hogy felmérjük az adott cég jellemzőit: hol tartanak, milyen megoldásokat használnak. A felmérések és egyeztetések során határozzuk meg közösen azon területeket, ahol el tudjuk kezdeni az iroda zöldítését. Ez egy hosszú folyamat, de sok esetben már jelentős környezetbarát megoldásokat használó vállalatokkal találkozunk. |
2016. december 09.
Egy Télapó ünnepség is lehet környezettudatos. Zöld Mikulásunk az Ikea dolgozók gyermekeinek okozott örömet összekötve a Télapóra hangolódást egy klassz, gyerekekre szabott kézműves órával, ahol újrahasznosítható anyagokból készítettek velünk gyerekek, felnőttek szép téli dekorációkat. |
2015. december 18.
|
2015. december 16.
Társadalmi vállalkozásunk egyik erős modulja a vállalati rendezvényzöldítés, azaz mikor fenntarthatósági napokra megyünk, vagy az EHS (környezet-egészség-biztonság) hét egyik résztvevőjeként formáljuk a munkavállalók szemléletét. Játék- és eszközparkunkat így időről időre frissítenünk, fejlesztenünk szükséges, amihez elkél a segítség. |
Oldalak
Zöld üzleti hírek
-
A fenntarthatóság a céges rendezvények során is fontos szempont2023. április 17. 13:43
-
2023. május 7–13. között ünnepeljük a komposztálókat - embereket és egyéb élőlényeket egyaránt!2023. április 14. 15:52
-
„Amíg azt teszed, amit eddig, azt kapod, amit eddig.” Jim Rohn2023. április 05. 17:38
-
A nemzetközi zero waste hálózat nyilatkozata2023. március 30. 10:53
-
Mire is gyűjt a Humusz most közösségi adományozási kampányában?2023. március 21. 10:44
-
Új jeles zöld nap: március 30., a Hulladékmegelőzés Világnapja2023. március 20. 16:25
-
A vegyes hulladék szétválogatása akár 21%-kal csökkentheti az uniós hulladékágazati CO2 kibocsátást2023. március 08. 15:25
-
Eljött a betiltás ideje - nincs ok tovább várni!2023. január 10. 10:11
-
Hová tart a hulladékszektor?2022. szeptember 06. 15:37
-
Betétdíjas adatbázis termék- és márkanevekkel az azonosíthatóság érdekében2022. augusztus 23. 15:21
- 1 / 209
- következő ›