Ökoiskola mentorálás (KDR) - 2014. I félév
Ebben az időszakban nagyon kevés idő állt rendelkezésre a kapcsolatfelvételre. E-mailen az adatbázis összes iskolája lehetőséget kapott előregisztrációra. A Humusz Szövetség által biztosított intézményi listán szereplő valamennyi általános és középiskolának elküldtük a felhívást.
Az előregisztrációra jelentkezett 19 iskola, részükre az információs nap felhívását elküldtük. Közülük érkezett meg június 18-án Székesfehérvárra az a 22 fő, aki 14 iskolát képviselt. Az információs napon ajánlottuk a résztvevőknek, hogy éljenek a mentorálás lehetőségével. Elhangzott, hogy az iskolákban nagyon sűrű az év végi program, leltározások zajlanak, nagy pályázatok lezárásán dolgoznak a kollégák, illetve megkezdődtek a nyári táborok. Ez megnehezíti, hogy most, a nyári szünet előtt érdemi kapcsolatépítés folyjon.
Igyekeztünk azokkal az iskolákkal is kapcsolatot keresni, akik ugyan nem regisztráltak, de korábbi jó munkakapcsolatunk alapján arra gondoltunk, érdekli őket a pályázat. Érkezett is olyan iskola, akik eddig még nem regisztráltak, nem is foglalkoztak a pályázat gondolatával (Teleki). Reméljük, segítségünkkel megpróbálkoznak ők is a jövőben a pályázattal.
Az információs nap résztvevőit telefonon kerestük meg, igénylik-e a mentorálást, és milyen konkrét kéréseik vannak.
Felvettük a mentorálási jegyzőkönyveket. Ezek összesítése alapján az alábbi állapítható meg:
- Több iskola szeretné 2015-ben beadni pályázatát. Ők a felkészülési időszakban szeretnének részt venni programjainkon, hogy sikeres legyen a pályázatuk.
- Több intézmény pályázik az Örökös Ökoiskola címre. Saját munkájuk megerősítéseként szeretnének élni a pályázat adta lehetőségekkel. Jó gyakorlatuk más intézmények számára is ösztönző lehet.
- Azoknak az iskoláknak, akik először pályáznak, és szeptemberben már meg is teszik ezt, az az igényük, hogy egyénenként beszéljük át pályázatukat, értelmezzük a szempontokat, pontozást. Erre egyeztetés alapján július és augusztus hónapban kerülhet sor. Mindenképp szeretnénk olyan segítséget nyújtani, hogy azok az intézmények, akik az információs napot követően elbizonytalanodtak a 2014-es beadásban, megerősödjenek, hiányosságaikat pótoljuk.
- Mindenki számára komoly segítséget jelent, ha megjelenik a KOKOSZ által készített segédanyag, melyről a június 25-i találkozót követően levélben tájékoztattam az iskolákat.
Összességében nem volt könnyű az indulás. Ahhoz, hogy elegendő számú pályázat kerüljön beadásra, sokkal nagyobb számban kell elérnünk az intézményeket.
Tapasztalatunk szerint az e-mailes megkeresés nem elegendő. A jövőben a személyes megkereséseket kell előtérbe helyeznünk.
Az első elszámolási időszak tapasztalatainak megbeszélése után minden módon meg kell próbálni a kapcsolatépítést. Sajnos a nyári hónapok az új kapcsolatfelvételekre nem alkalmasok, hiszen a kollégák szabadságon lesznek, így igyekszünk a már meglévőket legjobb tudásunk szerint segíteni.
A programot az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) Zöld Óvoda-, Ökoiskola programok kiszélesítése c. projektjének keretében végezzük, a projekt a Svájci-Magyar Együttműködési Program társfinanszírozásával valósult meg.
Friss oktatási hírek a humusz.hu-ról
2023. október 13. | Act Local! Green Startup Challenge - felhívás középiskolás csapatoknak |
2023. október 06. | Egyéni utak a fenntarthatóság felé |
2023. szeptember 18. | Komposztünnep 2023 - megjelent a felhívás |
2023. szeptember 15. | Csatlakozzunk a Globális Nevelés Hete témahéthez |
2023. szeptember 14. | Mozdulj a klímáért! A közösség ereje! - Felhívás |
2023. augusztus 25. | Megújult tanösvény várja a látogatókat a Humusz kertjében |
2023. július 12. | Ismét rendelhetők a Humusz újrapapír füzetei! |
2023. június 12. | Komposztálással a jövőért - projektbeszámoló |
2023. április 14. | Hamarosan itt a Nemzetközi Komposzttudatossági Hét! |
2023. március 20. | Világnapot kapott a hulladékmegelőzés! |