Ökoiskola mentorálás (DAR) - 2015. I. félév

2015 I. félévében 25 db iskolát mentoráltunk – az OFI útmutatásai alapján csak azon iskolákat helyezve a célcsoportba, ahol még nem szerezték meg az ökoiskolai minősítést. A mentorálást mi kezdeményeztük, valamennyi intézményvezetőt telefonon megkeresve, és időpontot egyeztetve pozitív fogadtatás esetén, illetve felmérve esélyeiket, készültségük mértékét, hogy hol tartanak a folyamatban. Szintén újra felvettük a kapcsolatot a korábban mentorált intézmények közül azokkal, amelyek nem nyújtottak be végül címpályázatot, hogy elálltak-e annak megszerzésétől, vagy mi volt az oka késlekedésüknek. Az iskolák esetében ezek aránya nagyobb volt, mint az óvodáknál – viszont több volt a második-harmadik körös címpályázó.

A mentorálás során tájékoztattuk az iskolákat a tervezett információs napról, illetve a májusban megtartandó térítésmentes akkreditált képzésünkről is. A mentorálást követően igény esetén megküldtük a kért segédanyagokat, illetve útmutatókat. Folyamatosan vezettük a mentorálási naplókat és jegyzőkönyveket, jelenléti íveket.

Az OFK és az OFI részéről 2015. március 06-án Könczey Réka és Halácsi Ágnes hajtott végre helyszíni ellenőrzést, 10.00-tól 14.00-ig; valamint konzultációt az eddigi tapasztalatokról, a helyi lehetőségekről és tervekről. Megvitattuk velük a kérdéses pontokat, majd azt kísérték figyelemmel, hogy a KOKOSZ részéről jelen lévő mentorok (ez esetben óvodaiak) hogyan látják el feladatukat helyben. A konzultatív részben útmutatást kaptunk a következő időszakra érvényes elvárásokról. A CSEMETE részéről részt vettek a megbeszélésen a projektben is nevesített Bojtos Ferenc és Tóth Gábor, valamint Iván Zsuzsanna CSEMETE társelnök, az ökoiskolák hálózatának regionális szintű összefogója, Darázs Endréné CSEMETE elnökségi tag, pedagógiai szakértő, Sára Endréné és Borbás Zoltánné pedagógusok és civil szervezeti képviselők, valamint Molnár Róbert és Krizsán Gábor CSEMETE munkatársak.

A rendezvényen az Egyesület munkatársai folyamatos tanácsadási, mentorálási tevékenységet folytattak. Összesen 22 oktatási intézmény és 3 civil szervezet vett részt a programon, valamint összesen 2 fő az OFK ill. az OFI részéről.
 

A programot az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) Zöld Óvoda-, Ökoiskola programok kiszélesítése c. projektjének keretében végezzük, a projekt a Svájci-Magyar Együttműködési Program társfinanszírozásával valósult meg.

SH/4/5 logósvájci logóminiszterelnokseg