Zöld Óvoda képzés (KMR) - 2016. I. félév
Január elején kezdtük el szervezni a Zöld Óvoda koordinátorok részére szóló, térítésmentes akkreditált képzésünket. Helyszínül a Humusz Ház Oktatóterme szolgált (1111 Budapest, Saru u. 11.). A képzésre pedig 2016. február 23-25. (kedd, szerda, csütörtök) között került sor.
A kiválasztás szempontja volt a megfelelő férőhely, a technikai felszereltség (vetítési lehetőség, WIFI, a megközelíthetőség, Natura 2000 terület elérhetősége, és fogadókészség).
A régió óvodáinak emailes meghívót küldtünk ki a képzéssel kapcsolatban. Az online felületen regisztrálók számára jelentkezési lapot és résztvevői tájékoztatót küldtünk.
Az Zöld Óvoda koordinátori képzésre a meghirdetést követően nagyon-nagy volt a jelentkezés. Összesen 66 jelentkező keresett meg bennünket. Az érdeklődők körét először az új címesek körére szűkítettük, utána jöhettek a 2016.januárjában címet nyert intézmények pedagógusai, majd a korábban címet nyert vagy örökös zöld Óvoda pedagógusai követték.
Kisebb mozgás előfordult a jelentkezők létszámában. A lemondások után ugyan sikerült az utolsó pillanatban is a várólistáról jelentkezőket mozgósítani, de az idő szűke miatt nem tudtuk teljesen feltölteni a létszámot, így 23 fő vehetett részt a képzésen, 23 intézményből.
A képzés tematikája a következő volt:
1. nap
Ismerkedés, csapatépítő játékok
A fenntarthatóság pedagógiája-elméleti háttér, legújabb eredmények, módszerek
A Natura 2000 Hálózat bemutatása
2. nap
A Natura 2000 területekkel kapcsolatos pedagógiai munka integrálása a Zöld Óvoda tevékenységbe (óvodán kívüli és belüli tevékenységek)
Zöld Óvoda alapfogalmak
3. nap
Zöld Óvoda munkaterv készítése-intézményi minőségbiztosítás, jogszabályi háttér
Zöld Óvoda munkaterv megvalósítása-intézményfejlesztés, finanszírozási lehetőségek
A továbbképzés lezárása, értékelés
A résztvevők nagyon nyitottak, együttműködőek voltak. Elméleti ismereteiket sikerült gazdagítani a fenntarthatóság témakörében. Gyakorlati tapasztalataik is széleskörűek voltak, melyeket szívesen osztottak meg egymással.
A terepi munkát is élvezték, 1-2 ember ismerte csak a módszereket, a nagy többség nem, így ez a blokk teljesen újszerű volt számukra.
A résztvevők nagy része a 3. napot várta leginkább, ahol a Zöld Óvoda munkaterv készítése volt a legnépszerűbb rész. Elmondásuk szerint itt végre választ kaphattak ez irányú kérdéseikre is.
Összességében tartalmas időt töltöttek el együtt a résztvevők, a képzést a lelkesedés és a jó kedv is végigkísérte. Érdeklődő, nyitott és kreatív társaság volt. A program végeztével többen is kiemelték a közvetlen és gyakorlatorientált eladásokat, az előadók szakmai felkészültségét és többeknek tetszett, hogy a feladatoknál volt olyan, ahol csapatban kellett dolgozni.
Mind a 23 résztvevő teljesítette a 90%-os részvételi arányt ill. elkészítette a reflektív naplót. Mind a 23 záródolgozat beérkezett, melyeknek értékelése megtörtént. Az elégedettségmérés alapján egy sikeres képzésen vagyunk túl.
A képzés képei a Galériában megtekinthetők. Tovább >>
A programot az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) Zöld Óvoda-, Ökoiskola programok kiszélesítése c. projektjének keretében végezzük, a projekt a Svájci-Magyar Együttműködési Program társfinanszírozásával valósult meg.
Friss oktatási hírek a humusz.hu-ról
2024. december 02. | Komposztünnep 2024 - eredmények és összefoglaló |
2024. október 03. | Ötletek komposztos foglalkozásokhoz - hamarosan itt a Komposztünnep |
2024. október 03. | Kielemeztük a kérdőívünkre beérkezett válaszokat – íme az eredmények |
2024. szeptember 20. | Szárba szökkent magocskáink 2. rész - A Zöld Kürt története |
2024. szeptember 17. | Ki a legügyesebb halász? - játékot fejlesztett az Anthropolis Egyesület |
2024. szeptember 04. | Komposztünnep felhívásunkhoz bárki csatlakozhat |
2024. augusztus 29. | Segítsd a Humusz fennmaradást egy kérdőív kitöltésével |
2024. augusztus 07. | Biolearn online konferencia pedagógusoknak |
2024. július 20. | Újrapapír füzetek a Humusznál! |
2024. június 21. | Szárba szökkent magocskáink – 1. rész |