Örökös Ökoiskolák monitoringja
Megújult az Ökoiskola honlap

Folyamatos frissítés alatt áll az Oktatáskutató és fejlesztő Intézet (OFI) Ökoiskola honlapja ( http://www.ofi.hu/okoiskola ).
Reméljük, hogy
az átmeneti időszakban is megtalálják a szükséges információkat.
Már megint hitelből éljük fel bolygónkat

Idén minden eddiginél korábban, már augusztus 19-én elérkeztünk a globális túlfogyasztás napjához. Az emberiség egyre gyorsabban éli fel a rendelkezésére álló energiaforrásokat, így már nyár végére felhasználtuk azokat az erőforrásokat, amelyeknek - fenntartható módon - egy teljes évig elegendőnek kellett volna lenniük.
Elképesztően szennyezett a Duna

Európa második legnagyobb folyójában mára több a műanyaghulladék, mint az ebihal.
„Otthon az erdőben”

A Magyar Környezeti Nevelési Egyesület negyedik alkalommal hirdeti meg „Otthon az erdőben” című pályázatát budapesti, és Budapest 100 km-es körzetében működő általános-, és középiskolák részére erdőkkel, fákkal kapcsolatos oktatási projekt tervezése és megvalósítása témában.
Zöld Óvoda és Ökoiskola Regionális Forrásközpontok kezdték meg munkájukat

2014. június elején az összes Zöld Óvoda és Ökoiskola Regionális Forrásközpont (RFK) megkezdte munkáját. Feladataik körébe tartozik a környezeti nevelés ügyéért elkötelezett óvodák és iskolák segítése, elsősorban a Zöld Óvoda és Ökoiskola címek megszerzése, illetve megújítása terén.
2014-ben is elindul a Humánökológia tanfolyam!

Immár ötödik alkalommal és nagy örömmel adunk helyet a 2014-ben is elinduló humánökológia tanfolyamnak, hisz törekvéseik és tanításaik nagyban egybevágnak a Humusz Szövetség szemléletformáló céljaival. A felhívást és részleteket alább olvashatjátok.
Zöld Óvoda Infónap meghívó (Dél-Dunántúl)
Mégis maradhat az iskolai papírgyűjtés

A kormány ősszel törvénymódosítással igyekszik megteremteni a lehetőségét annak, hogy az iskolák folytathassák a papírgyűjtést – derült ki a földművelési tárca Népszabadsághoz küldött leveléből. A tárca ebben reagált a nol.hu cikkére, amelyben a kormányzati papírgyűjtési tilalom kikerülési lehetőségeit ismertettük.