Nemrégiben olvastam egy könyvet, amiben a dícséretről is szó volt. Az ember azt gondolná, hogy a dícséret jó. A könyv szerint nem feltétlenül. Nem mindegy ugyanis, hogy a személyemet dícsérik, vagy a tetteimet. Ha csupán a személyemet, akkor jó résen lenni: talán csak hízelgésről van szó és az illetőnek valami hátsó szándéka van, csupán manipulálni szeretne. Ha a tetteinket dícsérik, jó eséllyel bízhatunk abban, hogy azt érdek nélkül teszik.

Hogy hogy jön ide ez a filozofálgatás?

Erről jutott az eszembe: