Vállalatok társadalmi felelősségvállalása

Dr. Radácsi László  közgazdász 2005 áprilisától a Magyar Tudományos Akadémia munkatársa. Ezt megelőzően tizenegy évig a Közgázon (jelenleg Budapesti Corvinus Egyetem) dolgozott. Több, a vállalati etikával, a felelős vállalati működéssel foglalkozó tárgyat fejlesztett ki és oktatott a nappali és a posztgraduális képzésekben, valamint
vállalati és vezetői programokon. Számos magyar és angol nyelvű publikációja jelent meg az etikus vállalati működés, az etikai döntéshozatal és etikai intézmények, valamint az etikai tanácsadás témáiban. Két kötetet is jegyez szerzőtársként, a 2000-ben megjelent
"Alternatív kapitalisták"-at (Új Paradigma Kiadó, társszerző: Pataki György), valamint az 1997-es kiadású "Vállalati etiká"-t (BKE Vezetőképző, társszerző: Boda Zsolt). PhD fokozatát 2001-ben szerezte, disszertációjának címe: "Szervezeti etika és etikai intézményesítés".

Egyes vélemények szerint Magyarországon nem is léteznek olyan cégek, amelyek komolyan vennék a társadalmi felelősségvállalást. Inkább egyfajta marketingeszközként a szponzorációt nevezik felelős vállalti magatartásnak - állítják a kritikusok. Mások szerint egyre több cég készít társadalmi jelentést, s foglalkozik a témával. Ön szerint kinek van igaza?

Radácsi László: Mondható, hogy mindkét oldalnak igaza van, de igaz lenne az is, ha azt válaszolnám, hogy egyik félnek sincs igaza. A CSR, a cégek társadalmi felelősségvállalása sokak számára olyan, akár egy jelvény, amit tartalom nélkül is kitűzhet magára egy cég. Az én véleményem azonban az, hogy a vállalati társadalmi felelősség megítélése nem egy egyszerű skálázási feladat. A cégek nem egyszerűen a felelőtlentől a felelős magatartás felé haladnak, a vállalati működésnek nagyon sok olyan területe van, amelyeket vizsgálni illene.

Miközben van jelentősége a könnyen értelmezhető, végletekig lecsupaszított minősítéseknek is, a menedzsment számára is hasznosabbak azok az átvilágítások, amelyekből konkrét vállalatirányítási döntések, akciótervek következhetnek. Még az azonos iparágban működő cégeket is nagyon nehéz összehasonlítani egymással, mert például az alkalmazottakkal való bánásmódnak is van vagy tíz aldimenziója, a személyiség tiszteletben tartásától kezdve a munka- és magánélet egyensúlyának figyelembevételén keresztül a munkakörülményekig és a női munkavállalók sajátos munkabeosztásáig. A fogyasztókkal kapcsolatos politikák és magatartások sora legalább ilyen kiterjedt, a fogyasztókkal szembeni tisztességes és igaz kommunikációtól a termékbiztonságig és így tovább. Ha ezeket elkezdjük vizsgálni, akkor látjuk, hogy egy-egy vállalatnak nagyon sok dimenzióban kell, kellene felelős magatartást tanúsítania. Emiatt aztán ha egy vállalat azt mondja, hogy "adtam a szívbeteg gyerekeknek százezer forintot", akkor ebben a nagyon sok dimenziót tartalmazó rendszerben egy szempontot kiemelve a többi közül valamiben "kitünteti" magát, és azt mondja, hogy én felelős vállalat vagyok, hiszen gondoskodom a rászorulókról. Ebben az esetben sokszor inkább arról van szó, hogy a profithoz képest minimális összegért a vezetők szeretik magukat lefényképeztetni, amint átadják a pénzt...

Tehát sokkal inkább marketingcélokra használja az adományozást, nem valódi jótékonyságra. A történelemből is, az irodalomból is és saját családi életünkből is tudjuk, hogy a szívből jövő ajándékozás nem tolakodó és magamutogató. Természetesen vannak tisztább szándékú jótékonysági akciók is, csak nem mindegy, hogy a vállalat hogyan kívánja beállítani ezt a tevékenységet. Ha egy cég azt állítja magáról, hogy ő társadalmilag felelős, akkor az jelentheti azt, hogy érzékeny a problémára és megpróbálja a működésében és minden egyes tevékenységi területén, minden vonatkozásban beépíteni ezt a filozófiát a gyakorlatba, törekedve a folyamatos fejlődésre. De ez ma Magyarországon jelentheti azt is, hogy ad százezer forintot, és mindenkinek erről beszél.

Magyarországon van észrevehető fejlődés ezen a területen? Véleményem szerint a helyzet nem reménytelen, mert látok fejlődést az elmúlt 15 évben. Ugyanakkor az európai és észak-amerikai szinttől messze vagyunk. A CSR nem csak a vállalatok feladata, kialakításában éppen úgy részt kellene vállalnia a kormányzatnak, a civil szférának, a különböző szakmai, érdekvédelmi szervezeteknek, a tudatos fogyasztóknak és alkalmazottaknak, a tiszta, nem korrumpálható médiának, mint az akadémiai szférának. Ilyen összefogás esetén elérhető lenne, hogy a cégekre nyomást gyakoroljanak a társadalmi felelősség kialakítása, növelése érdekében. A felsorolt társadalmi szereplők folyamatos együttműködése, interakciója teremtheti meg azt az állapotot, amelyben a vállalatok számára természetesebb és esetleg piacilag is megtérülő a társadalmilag felelős működés.

Mindez Magyarországon hiányzik, tehát az a cég, amely a CSR területén nagyon előrehalad, az ilyen értelemben egy jótét lélek - ne is kérdezze, nincsenek oly sokan -, hiszen a felelős vállalati magatartásra sarkalló kormányzati vagy civil nyomás szintje rendkívül alacsony. A magyar kormány különösen rosszul áll e tekintetben, messze elmaradva az EU-tagországok átlagától. Még tájékozottságbeli problémákat is látok, magyarán szerintem sem a kormányzatban, sem a szélesebben vett államapparátusban nincs meg az az informáltság és szakértelem, ami egy komoly akcióterv alapja lenne. A probléma iránti személyes és intézményi érzékenységről most ne is beszéljünk. Nem szabad tehát csak a cégeket céltáblának tekinteni, hiszen rajtuk kívül sokan vannak, akiknek még hallatniuk kellene a hangjukat ebben a témában annak érdekében, hogy civilizálódjon az ország a vállalatok társadalmi felelősségvállalása szempontjából.

A magyarországi cégek auditáltatják magukat CSR-szempontból?

A vállalatoknak az érintettjeikkel folytatott párbeszédhez, valamint a vállalatok belső rendszereinek fejlesztéséhez adhat apropót egy ilyen etikai szempontú audit. Az amerikai, nyugat-európai "social audit"-ok, a különféle társadalmi jelentések és minősítések ezen törekvések eredményei. Fontos azonban, hogy ezen külső kommunikációk csak valódi belső folyamatokra épülhetnek. Tehát a dolog nem úgy működik, hogy profi kommunikációs szakemberek a közönséget elbűvölni képes szövegeket alkotnak a semmiből, hanem a vállalatok arról adnak számot, amit valóban tesznek, esetleg tenni szeretnének. Ehhez képest a külső minősítés kérdését akár másodlagosnak is tekinthetjük. Tény, hogy Nyugat-Európában és Észak-Amerikában már fontosnak tartják a cégek, hogy az általuk mondottakat független auditorok is megerősítsék. Érthető okokból az érintettek időnként bizalmatlanok a marketingosztályok által gyártott publikációkkal szemben.

Tőlünk nyugatabbra ezt a munkát erre szakosodott etikai tanácsadó vállalkozások, esetleg a nagy könyvvizsgáló cégek etikai divíziói végzik. Magyarországon egyelőre leginkább csak környezeti jelentést készítenek a cégek. Tudomásom szerint az alakulóban lévő nemzetközi sztenderdek szerint összesen pár cég auditáltatta társadalmi jelentését. Változást hozhatna, ha a multinacionális vállalatok hazai leányvállalataikra is kiterjesztenék a máshol természetszerű auditot, illetve ha a hazai vállalkozások megértenék ezen eszközrendszer jelentőségét. Ebben (is) nagyon le vagyunk maradva, de ez már csak következménye annak, hogy a konkrét tevékenységek és fejlesztések szintjén sem történik túl sok minden.

Emiatt továbbra is fontosabbnak tartom a valódi cselekvést, a vállalati rendszerek és a kultúra átvizsgálását és átalakítását, a vezetői döntéshozatali rendszerek fejlesztését. Ha a tényleges tevékenységek változnak, azt közhírré lehet és érdemes tenni. Az auditor azonban nem erről ad számot, hanem aláírásával hitelesíti a szövegben szereplő állítások igazságát. Nem átvilágít tehát, hanem a cégek által mondott tényeket ellenőrzi a cégek által rendelkezésre bocsátott információk alapján. Gondoljunk csak a pénzügyi auditra vagy a különböző ISO-kra: az aláírt audittal rendelkező vállalatok nincsenek biztosítva a piaci bukás ellen. Ugyanez igaz a társadalmi vagy etikai auditra is.

Segítene ezen valamiféle törvényi szabályozás?