Dunakanyar Erdei Iskola

Van egy kis tavunk békákkal meg halakkal, és egy kiállításunk, ami a környék élővilágát mutatja be, főleg képeken. Nagyjából ennyire futja a lehetőségeinkből.

Budapesttől jó félórányira vagyunk, egy 12 évfolyamos, magát "zöldnek" nevező iskolában. Az igazgató által felvázolt helyzet egyedi, a gondok általánosak: hiába szeretnék némely pedagógusok a környezeti nevelést kézzelfoghatóan megjeleníteni az iskolák falai között, a társadalmi-gazdasági környezettől nehezen tudják függetleníteni magukat. Pedig az általános és középiskolák oktatási programjaiba immár szabadon beépíthető, sőt újabban kötelezően beépítendő a környezetvédelem, a többi már csak jó szándék kérdése.

Nézzünk most egy korántsem tipikus sikertörténetet. A zöldiskolák kemény magjához tartozó visegrádi Dunakanyar Erdei Iskola (nem "alkalmi" erdei iskoláról, hanem nyolcosztályos oktatási intézményről van szó) 1989-ben alakult, kifejezetten szülői kezdeményezésre. Az első és akkor még egyetlen osztály egy tahi családi ház egyetlen szobájában működött. A következő évben a Pilisi Parkerdő Gazdaság egyik faházába költözhettek, majd szintén az erdészeti cég jóvoltából egy ideális helyen, erdőszéli hatalmas telken álló terméskő palotát emeltek a számukra (a tervező és a belsőépítész a jól eltalált épületért Ybl-díjat kapott). Itt a természet házhoz jön, a környezeti nevelés pedig emelt óraszámban zajlik. A hagyományos tantárgyak tananyagának elsajátíttatása a pedagógiai programból kölcsönzött kifejezéssel élve "a természet segítő erejével" történik (a gyerekek nem színes pálcikákat számolnak, hanem pöttyöket egy lepke szárnyán), az órák jelentős részét, amikor csak lehet, a szabadban tartják. És vannak különleges tantárgyak is: például természetismeret és terepgyakorlat (az utóbbiba a madárkalácssütés és a madáretető feltöltése vagy a tavaszi békamentés éppúgy belefér, mint egy jó szánkózás a közeli domboldalon).

A körülmények természetesen nem mindenhol ennyire idilliek, sőt... A legtöbb hazai általános és középiskolában a környezetvédelem csak a választható tantárgyak közé, a futottak még kategóriába kerülhet be. A középiskolákban elvileg a kötelező tananyag része, a gyakorlatban viszont a négy (hat, nyolc) év során átlagosan csupán 12 órát szánnak rá, ami aligha jelent minőségi változást. Tény, hogy a közoktatásban eltöltött évek során több tantárgyban és az évről évre terebélyesedő erdeiiskola-programban is megjelenik a zöldismeretanyag, ám az sem vitatható: egészen az érettségiig el lehet jutni anélkül, hogy egy átlagos iskolástól ezeket a "puha" ismereteket egyszer is számon kérnék. Mivel a permanens oktatási reformnak a környezetvédelem helyzetbe hozása finoman szólva nem súlyponti eleme, pillanatnyilag a választható zöldprogramok jelentik az egyetlen reménysugarat. Az előző tanévben az oktatási és a környezetvédelmi tárca megbízásából készült felmérés szerint az iskolák 90 százaléka tart zöld témájú szakkört, 78 százalékuk ünnepel meg valamilyen jeles "környezeti" napot. A középiskolák 28 százaléka egy évben egyszer elviszi a diákokat erdei iskolába. Környezet- vagy természetvédelmi versenyre az iskolák 78 százaléka küld diákokat.

Aki ennél többre vágyik, az válogathat a zöldiskolák egyre bővülő kínálatából. A motivációk sokfélék: a visegrádi iskolába például néhányan a jó levegő miatt iratkoztak át Szentendréről (!) - van több olyan asztmás diákjuk, akik az iskolaváltás óta tünetmentesek. De a többség számára valószínűleg az átlagostól eltérő ismeret- és élményanyag lehet a legfontosabb. - A gyerekek eredetileg szeretik, és közel érzik magukhoz a természetet. Nekünk csupán az a dolgunk, hogy fenntartsuk ezt a kezdeti kapcsolatot - fogalmazza meg az intézmény rövid ars poeticáját Waczekné Várhegyi Mariann igazgatónő.

NOL