Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 22 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Gödi Tájsebészet-megmozdulások

  • 2003. május 26.
  • humusz
Göd Város Önkormányzata civil szervezetek, magánszemélyek és intézmények bevonásával szervezett illegális hulladéklerakó felmérési és felszámolási akciókat.
A gödi önkormányzat Környezetvédelmi Bizottsága által szervezett tájsebészeti program részeredményeként egy digitális térkép készült, amely bemutatja a településünkön lévő illegális hulladéklerakók helyszínét.

Ez a bizottságunk kezdeményezésre, de számos civil szervezet, intézmény, magánszemély részvételével került feltérképezésre. A térképről elérhető, szeméthalmokat ábrázoló képek közül többet már ki is cserélhetünk nyugodt szívvel, ugyanis egy takarítási akció során eltüntettük őket.

Programunk részeként iskolásoknak, ovisoknak rajzpályázatot is hirdettünk, amelynek eredménye a helyi művelődési házban került kiállításra.

A program természetesen itt nem ért véget, a cél az, hogy idővel a térképről eltűnjenek a kritikus foltok - ezen is dolgozunk. Nemcsak a konkrét takarításon, de annak ök. rendeleti és egyéb lehetőségein, hogy megelőzzük a további lerakók kialakulását (pl. köztéri konténerek kihelyezése, erdők bejáróútjainak elzárása, szigorúbb építéshatósági előírások betartatása, felvilágosítás, ellenőrzés, magánerdők tulajdonosaival együttműködés stb.)

A jelenlegi állapotok megtekinthetőek a http://godiek.bravepages.com/szemetlerakok ideiglenes webtárhelyen, a végleges anyagot a városi honlapra szánjuk (www.god.hu)

Bódiné Rábai Zita

Göd Város Önkormányzata Környezetvédelmi Bizottságának elnöke

e-mail: [email protected]