Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 15 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Pályázati segítség civileknek és önkormányzatoknak

  • 2009. szeptember 08.
  • névtelen (nem ellenőrzött)
Szerző: 
kortars
Összeállításunk azokat a pályázatokat mutatja be, amelyeknek a támogatható tevékenységei között a hulladékgazdálkodás, a fenntartható fogyasztás és mindehhez kapcsolódóan a közösségteremtés szerepel. Közülük is csak azokat, amelyeknek pályázói között szerepelnek az önkormányzatok és a civil szervezetek.

Az Európai uniós pályázati forrásokból hazánk 2007–2013 között mintegy 7000 milliárd forintot használhat fel. Az összeg az úgynevezett operatív programok (OP) keretében érhető el a pályázók számára. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) honlapján (http://nfu.hu) megtalálható a 8 operatív program, valamint a 7 regionális operatív program részletes tervezési dokumentuma. Környezetvédelmi célokra elsődlegesen egy külön OP, a Környezet- és Energia Operatív Program (KEOP), továbbá az egyes régiók operatív programjai kínálnak pályázati lehetőséget. A számos lehetőség közül ez az összefoglaló leginkább azokat a pályázatokat mutatja be, amelyeknek a támogatható tevékenységei között a hulladékgazdálkodás, a fenntartható fogyasztás és mindehhez kapcsolódóan a közösségteremtés szerepel. Közülük is csak azokat, amelyeknek pályázói között szerepelnek az önkormányzatok és a civil szervezetek. E szempontokat figyelembe véve emeltük ki a legfontosabb tudnivalókat.

Az összefoglaló végén bemutatjuk azokat a legfontosabb pályázati kiírásokat (Pl. Norvég Civil Alap, a Környezetvédelmi Minisztérium Zöld Forrás alapja), amelyek az Európai Uniós pályázatoknál talán jobban elérhetőek a kisebb civil szervezetek számára is.

Összefoglalónk a csatolt dokumentumban található.