Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 16 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Gyámsággal a szemét ellen

  • 2009. február 08.
  • humusz
Iskolák és egy lokálpatrióta egyesület bevonásával programot indít a  XII. kerületi önkormányzat a zöldterületek megtisztítása érdekében. Nemcsak takarítással, hanem szemléletformálással, valamint a szemetelõk ellen indított intenzívebb harccal teremtenének rendet a kerület erdeiben és parkjaiban.

 

Hiába a zöldterületek kezelőinek minden erőfeszítése, a kevésbé szem előtt lévő helyeken megállíthatatlanul gyűlik az illegálisan lerakott hulladék. A problémát takarítóbrigádok kirendelésével megoldani nem lehet: széleskörű összefogásra, lakossági támogatásra van szükség ahhoz, hogy vissza lehessen szorítani a környezetrombolásnak ezt az egyre inkább elburjánzó formáját.

A Hegyvidéki Önkormányzat nemrégiben hárommillió forint állami támogatást nyert egy projektjére, melynek célja a kerület megtisztítása.
Bojtor Gábor, az önkormányzat védelmi csoportjának vezetője, a pályázati program koordinátora  elmondta: a kerületben kijelöltek öt olyan területet, amelyeket iskolai, illetve egyesületi „gyámság” alá fognak helyezni. A Farkasvölgy egy részén a Nőszirom Természetvédelmi Egyesület, a Gesztenyéskertben az Arany János Gimnázium, a Kissvábhegyen a Kós Károly Általános Iskola, a Zugligeti út és a Dániel út közti erdősávban a Virányos Általános Iskola, a Normafa környékén pedig a Németvölgyi Általános Iskola szervez majd egy takarítási akciót, és fogja vállalni, hogy a későbbiekben is tisztán tartja a területet. A németvölgyis diákok számára egyébként már ismerős a Normafa környéke, hiszen ők egy korábbi kezdeményezés nyomán, 2007-ben „örökbe fogadtak” itt egy erdőrészletet, amit azóta is rendszeresen gondoznak.

 
Az első közösségi takarítási programokra március 28-án, egy szombati munkanap kerül sor, ezt követően pedig áprilisban, a Föld Napjához kapcsolódóan tesznek tisztába egy-egy zöld szigetet. (A programok pontos dátumát és helyszíneit később ismertetjük – a szerk.) A takarításban részt vesz az önkormányzat tulajdonában lévő Hágó Kft. is, amely biztosítani fogja a munkához szükséges eszközöket, a védőkesztyűket, szerszámokat, gyűjtőzsákokat.
 
Megtudhattuk dr. Bojtor Gábortól: a kijelölt helyszíneket lefotózzák a rendbetétel előtt, majd utána is, annak érdekében, hogy közzétehessék a közös munka eredményét. Kollektív gyűjtőmunkával olyan régi fényképeket is felkutatnak, amelyek az érintett területek múlt század eleji-közepi állapotát mutatják be. Az összegyűjtött dokumentumokból később egy kiállítást rendeznek, azzal az elsődleges céllal, hogy a gyerekekben kialakítsák az egészséges, tiszta környezetre való igényt.
 
A program más módon is alkalmazni kívánja a környezeti nevelés eszközeit, például környezetismereti órákat tartanak az iskolások által „gyámságba” vett területeken. Ezekre a foglalkozásokra meghívnak erdészeket, kertészeket, és más olyan szakembereket, akik érdekesen tudják bemutatni a természet élővilágát.
 
– Az önkormányzat nem akar szemet hunyni a környezetrongáló, közérdeket semmibe vevő cselekmények felett – hangsúlyozta a Védelmi Csoport vezetője annak kapcsán, hogy a projekt a környezettudatosság erősítése mellett az illegális szemétlerakással szembeni hatékonyabb fellépést is szolgálja. Mint kifejtette: azokat, akik fényképekkel, dokumentumokkal, vagy akár csak egy információval segítenek beazonosítani, s ezáltal felelősségre vonni a szemetelőket, májusban a Hegyvidék Napján egy díjjal szeretnék megjutalmazni.
 
A szemtanúk telefonon az önkormányzat 24 órás járőrszolgálatát értesíthetik a (06 1) 213-1184 számon, vagy a rendőrséget hívhatják a megszokott elérhetőségeken (központi hívószám: 107, kerületi kapitányság: (06 1) 457-5690, 457 5662).
 
A szemetelőkkel szemben az önkormányzat szabálysértési irodája jár el. Súlyos esetben azonban – például veszélyes hulladék illegális elhelyezése esetén, amely környezetkárosításnak, tehát bűncselekménynek minősül – a rendőrség vizsgálja ki az ügyet.