Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 17 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Szemétlerakót váltott Vácrátót

  • 2008. január 11.
  • humusz
Vácrátót kommunális szemetét a helyi képviselõ-testület döntése alapján idén a település szomszédságában lévõ csörögi hulladéklerakó helyett a gyáli telepre szállítják.

 

A Pest megyei község polgármestere, Garamszegi Géza elmondta, hogy az évtizedek óta működő csörögi hulladéklerakó mára elavult, megérett a bezárásra. Erről bírósági végzés is született, ám a hulladékot szállító cég ennek ellenére továbbra is naponta ide szállítja más települések hulladékát. Márpedig egy vizsgálat szerint az itt tárolt szemétből a szennyvíz a talajba szivárog, s ez veszélyezteti a környék egészséges ivóvízkészletét.

A vácrátóti polgármester szerint a lakosság is tiltakozik az illegális hulladéklerakás ellen, s azt fontolgatják, hogy tiltakozó akciót szerveznek a törvényt figyelmen kívül hagyó cég ellen. Ráadásul az EU megszigorította a lerakással kapcsolatos követelményrendszert, így e direktivák alapján is tilos lenne itt már a hulladék elhelyezése. Ezért is az önkormányzat ismételten felszólította a céget, hogy hagyjon fel azzal, hogy a bezárásra ítélt hulladéklerakóba újabb szállítmányokat küld - tudatta Garamszegi Géza.

 

 

 

Forrás: Greenfo