Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 18 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hónapok óta szivárog a méreg a Dunába

  • 2007. február 07.
  • humusz
Egy csõdbe jutott vállalkozás telephelyén 1200 tonna galvániszap vár ártalmatlanításra. A szétrozsdásodott hordókban tárolt veszélyes hulladék már a talajvízet és a Dunát is szennyezi. A környezetvédelmi tárca tétlenül nézi a történteket, mert szerintük nincs katasztrófahelyzet. [Bogád Zoltán - Index]

Ezerkétszáz tonna, nehézfémekkel teli galvániszap vár megfelelõ kezelésre
két csepeli telephelyen, a Csepel Mûvek egykori gyártelepén. A tucatnyi
fajta nehézfémet tartalmazó iszap történetét a Zsaru magazin tárta fel 2005
decemberében. A történet dióhéjban annyi, hogy egy feltaláló, Jakab István
(nem azonos a magoszos parasztvezérrel) új eljárást eszelt ki a galvániszap
kezelésére, és hamarosan céget alapított Friz kft. néven.

Az emberi szál

Ötletének az a lényege, hogy az iszapot kémiai eljárással porítja, amely
így útépítéseknél használható adalékanyaggá válik. A Zsaru szerint a
technológia mûködött, az üzlet dübörgött, egészen addig, amíg a cég Kén
utcában bérelt telephelyét el nem adták egy gyógyszergyárnak. Jakab cégének
fél évet adtak a távozásra, a galvániszap hatástalanításához viszonttíz
hónap kellett volna. Jakab új telephely után nézett, és kialakította a
feldolgozót az új helyszínen, de nem kapott engedélyt a környezetvédelmi
hatóságtól, csak egy felszólítást, hogy tüntesse el a hulladékot.

A galvániszapról

A galvániszap a fémtárgyak díszítésére vagy korrózió elleni védelmére
szolgáló fémbevonat-készítés hulladéka. Veszélyességét a benne található
toxikus fémek, a cink, a kadmium, a króm. adják. A csepeli galvániszap
egyebek mellett arzént, uránt, báriumot, nikkelt titánt, cinket, ólmot
tartalmaz. De van benne ezüst, réz, ón, és higany is. Ezek a nehézfémek
csontritkulást, rákot, születési rendellenességet, impotenciát, szív- és
érrendszeri betegségeket, illetve légzõszervi problémákat okozhatnak.

Jakab István azt állítja, mire kiderült, hogy nem kap engedélyt, addigra
minden vagyonát beleölte az új telephelybe, már se autója, se háza nem
volt. Az elszállításra kötelezõ határozatokat azért megfellebbezte, de a
verdikt végül jogerõre emelkedett. Hiába, mert az elszállítás és
ártalmatlanítás 80-100 milliós költségét a feltaláló cége nem tudta
kifizetni.

Az említett cikk szerint Jakab István elszegényedett, lényegében
hajléktalanként él havi harmincezer forintos nyugdíjából. Kocsiját, házát
pénzzé tette, hogy finanszírozni tudja cége költözését és a telephely
bérleti díját, de egy idõ után ez sem volt elég, és a cég ellen
felszámolási eljárás indult.

Szivárog az iszap

Elõször a Fidesz csepeli szervezete hívta fel a figyelmet arra, hogy mérget
tárolnak az egykori Csepel Mûvek területén. A hatóságok 2004 decemberében
azt valószínûsítették - viszonylag bizakodóan -, hogy januárra elszállítják
a veszélyes hulladékokat. Ez azonban máig nem történt meg. Sõt ha lehet, a
helyzet tovább romlott. A Fidesz 2004-es akciója idején még nagyjából
állták a sarat mérget rejtõ tartályok, 2006 nyarára viszont tragikussá vált
a helyzet. Az acélhordókat kimarta a tartalmuk, az iszap szivárogni
kezdett.

Egy szakértõi vizsgálat - fúrásokat végeztek és mintát vettek a csapadékból
- kimutatta, hogy a hulladék konkrétan szennyezi a talajvizet és a Dunát; a
veszélyes hulladék tárolására a rozsdás hordók nem felelenek meg, belõlük a
galvániszap kiszivárog, elfolyik, és a vízelvezetõ csatornán a folyóba jut,
illetve a talajban maradó része a talajvízet szennyezi.

Méreg a Dunába

A csatornában és a talajvízben is az egészségügyi határértéket meghaladó
töménységben jelent meg a galvániszap. A Pírus Kft. vizsgálatai szerint:
"Közvetlenül a Dunába kerül, és így mint nagy koncentrációjú toxikus forrás
szennyezi a a folyó élõvilágát és közvetve az embert, másrészt ezek a
toxikus tualjdonságú fémek a talajba is bemosódnak, és a felszín alatti
vizekbe kerülnek, így a felszín alatti környezetet elszennyezve, élõvilágát
pusztítva közvetve szintén a 200-300 méterre lévõ Dunába kerülhetnek."

A szakértõi anyag megállapítja, hogy a Dunának e mellett a szakasza mellett
van a fõváros egyik fontos ivóvízbázisa. A jelentés összefoglalójában a nem
megfelelõen tárolt veszélyes hulladék azonnali elszállítását kezdeményezi.

A csepeli önkormányzat meg is próbálta elérni, hogy megoldódjon a helyzet,
és levélben kérték a környezetvédelmi minisztert, hogy kormányzati
pénzekbõl végezzél el a mentesítést, mert a szennyezõ cégnek már nincs
vagyona. Dióssy László, Veszprém volt polgármestere, a környezetvédelmi
tárca szakállamtitkára viszont kijelentette, hogy a tárca egyelõre nem
tudja fizetni a kármentesítésért, mert a szennyezõ cég ismert, és amíg fel
nem számolják, nem lehet állami pénzbõl cselekedni.

Katasztrófahelyzetre várva

Megkérdeztük Dióssy Lászlót, minek kellene történnie ahhoz, hogy
beavatkozzanak. A szakállamtitkár azt mondta, hogy katasztrófahelyzetben
volna lehetõség az azonnali cselekvésre, de megítélése szerint ilyen
helyzet ebben az ügyben nincs. Meg kell várni a Friz Kft.
fizetésképtelenségét kimondó a felszámolás végét.

A felszámoló viszont az önkormányzat kérdésére azt válaszolta, nem lát
esélyt arra, hogy egyszerûsített eljárásban történjék a felszámolás, és nem
tudja, mennyi idõt vesz igénybe a jogi folyamat. A számítások szerint
150-200 millió forint is kellhet a kárelhárításra.

Csepel nem fizet más helyett

Gergely István, a csepeli önkormányzat környezetvédelmi bizottságának
elnöke arról tájékoztatott, hogy a legutóbbi képviselõ-testületi ülésen
elhatározták, hogy újabb levélben kérik azonnali beavatkozásra a
környezetvédelmi tárcát. Megítélésük szerint már kimondható, hogy
katasztrófahelyzet van, nincs idõ tovább várni az intézkedésekkel.

Az önkormányzat egy másik levélben a felszámolási eljárás gyorsítását
sürgeti a Pest Megyei Bíróságnál. Gergely azt mondta, hogy az önkormányzat
nem fogja kifizetni mások helyett a veszélyes hulladék eltávolítását. "Ha
ezt tennénk, lényegében felszólítanánk az embereket arra, hogy nyugodtan
hozzák a szemetüket Csepelre, mi az adófizetõk pénzébõl eltakarítjuk -
szögezte le a csepeli politikus. - Nem fogunk se egy kft., sem az állam
helyett fizetni."