Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 18 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kötelező betétdíj rendszer 2008-tól

  • 2007. január 21.
  • humusz
Várhatóan betétdíj terheli majd a kereskedelmi italcsomagolásokat, a lemerült elemeket, az akkumulátorokat, az elektronikus hulladékokat, amelyet a vásárlók a hulladék visszavételét követõen megkapnak. [MNO]
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium szakállamtitkára az InfoRádióban elmondta: szándékuk szerint a kötelező betétdíj rendszer 2008. januárjában léphet életbe. Dióssy László elmondta, hogy a termékdíj rendszer elősegíti a szelektív hulladékgyűjtés terjedését. A kötelező betétdíj bevezetésének egyik fontos eleme a megfelelő infrastruktúra kiépítése.

– A tárca ösztönözni szeretné a cégeket, hogy teremtsék meg ennek feltételeit – tette hozzá a politikus. – Szeretnénk konszenzust teremteni a forgalmazók, a gyártók és a zöld szervezetek között – mondta Dióssy László.

(InfoRádió)