Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 18 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Késésben a csongrádi hulladékudvar

  • 2006. november 06.
  • humusz
Késõbb lesz kész a csongrádi hulladékudvar, mint a felgyõi lerakó; nem a precíz ütemezés szerint zajlik le a 11 milliárdos beruházás. A csongrádi szeméttelep rekultivációja a mostani ütemterv szerint 2009 végéig fejezõdhet be. [delmagyar.hu - Bíró Dániel]
Némi késést szinte minden évben összehoz a 82 település hulladékgazdálkodási konzorciuma, amelynek a csongrádi önkormányzat a gesztora. Bő két évvel ezelőtt még arról cikkeztünk, hogy 2005-ben megkezdődnek a 11 milliárdos projekt lényegesebb kivitelezési munkái, 2004 decemberében pedig azt ígérték a szervezők, hogy 2006 végéig befejeződik a beruházás. Legutóbb februárban, a felgyői lerakó építőjével létrejött szerződés ünnepélyes aláírásakor az hangzott el, hogy egy hónap múlva kiírják a hulladékudvarok kialakítására vonatkozó tendert.

A héten azt az információt kaptuk a projektet levezénylő munkacsoport vezetőjétől, Illés Tibortól, hogy az említett munkákat meghirdették, a jelentkezők november 9-éig nyújthatják be ajánlataikat. A több millió eurós beruházás – amelynek részét képezi 13 hulladékudvar, valamint komposztálók, átrakók, válogatók és tárolók – kivitelezőiről ez év végén határoz a konzorcium illetékes testülete. A nagyszabású építkezések egy évet vesznek igénybe, ami azt jelenti, hogy a felgyői lerakó – jövő októberben – jóval hamarabb lesz kész és üzemképes, mint a modern hulladékgazdálkodás méhtelepei, a hulladékudvarok, ahová petpalackokat, limlomot, papírhulladékot, a veszélyes hulladékok közül akkumulátort, tévékészüléket, konyhai zsiradékot, vagy például szárazelemet lehet kivinni.

A késés azért problémás, mert a hulladékudvar épp azt a cél szolgálná, hogy minél kevesebb szemét kerüljön a lerakóba, és minél többet hasznosítsanak újra. A csongrádi hulladékudvar egyébként a jelenlegi szeméttelep helyén létesülne, a rekultivációra pedig 2009 végéig kerülne sor – a mostani ütemterv szerint.