Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 18 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Sugárzó létesítmények - felhívás!

  • 2006. november 13.
  • humusz
A gyõri reflex Környezetvédõ Egyesület felhívást intéz az önkormányzatokhoz a sugárzó létesítmények környezeti és egészségi hatásaival kapcsolatban. "A Magyar Köztársaság területén élõknek joguk van a lehetõ legmagasabb szintû testi és lelki egészséghez." (Alkotmány 70/D §).

 

 

Tisztelt Önkormányzat!

Az Alkotmánybíróság által 2006. októberében hozott (a hírközlési törvény négy passzusát megsemmisítő) határozata ismét ráirányította a figyelmet a sugárzó létesítmények telepítésének problémáira. A téma időszerűségét fokozza, hogy a mobilszolgáltatók megkezdték a 3G rendszer magyarországi kiépítését, ami több ezer új bázisállomás telepítését jelenti.

Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény értelmében az antennák, antennatartó szerkezetek engedélyezése ügyében általános építési hatóság jár el.
A települési önkormányzatok felelőssége elsősorban az, hogy helyi szabályozásában jelenítse meg a telepítésekkel kapcsolatos városkép védelmi elvárásokat illetve biztosítsa a lakosság egészséges környezethez való alkotmányos jogát.

Bár a belterületi telepítések általános megtiltására sok remény sajnos nincs, önálló rendelet alkotásával vagy a rendezési tervekbe való szabályozással az önkormányzat jogszerűen építhet be korlátokat. Ennek érdekében

 kérjük, hogy a helyi rendezési (szabályozási) terveikben jelenítsék meg az érvényesíthető városképi és közegészségügyi szempontokat (4 méternél magasabb antennák építésének korlátozása, illetve sugárzó létesítmények telepítésének megtiltása oktatási-egészségügyi intézmények, játszóterek 200 méteres körzetében)

 kérjük, hogy minden újabb antennatelepítés (és bővítés) előtt követeljék meg a terület (háttér)sugárzását igazoló műszeres mérések elvégzését. Mivel a sugárzásnak kitett lakosságon belül egyes csoportok különösen veszélyeztetettek (gyerekek, legyengült immunrendszerű idősek, betegek), kérjük, hogy a telepítési korlátozásoknál gondosan mérlegeljék a hatásterületen élő lakosság összetételét, veszélyeztetettségét és a védendő létesítményeket.

 kérjük, hogy az önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanokra (közterületek, bérházak) való telepítéseket ne tegyék lehetővé. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy általában olyan kereskedelmi (esetleg katonai) berendezésekről van szó, melyeknek nincs helyük lakóterületen és melyeknek külterületi telepítése műszaki szempontból megoldható (bár a beruházónak jelentősen drágább)

 felhívjuk a figyelmet arra, hogy a sugárzó létesítmények hatása (az antennatartó szerkezet méretétől, az antennák számától, teljesítményétől, a sugárzás frekvenciájától és irányától függően) több száz méteres körben jelentkezik. Ezért az építési eljárás megindításánál, az érintett polgárok tájékoztatása érdekében kérjük a közhírré tételre vonatkozó rendelkezések alkalmazását (Ket. 15.§ (2) bek. illetve 29.§ (6) bek.).

Tájékoztatás:

A szakirodalom szerint a rádiófrekvencia tartományban az utóbbi 30 évben kb. 350-szörösére nőtt az embereket érő mesterségesen keltett környezeti elektromágneses terhelés. Ezek hatása összeadódik.
A lakosság közegészségügyi állapota folyamatosan romlik – a sugárzások okozta problémák tovább növelik a területen ható egyéb környezetkárosító hatásokat (és az önkormányzatok felelősségét.

A nem ionizáló sugárzások lehetséges egészségkárosító hatásairól kb. egy évtizede folyik a tudományos vita és feltehetően még legalább húsz év megfeszített kutatásra van szükség a teljes bizonyossághoz. Pro és kontra mind több kutatási eredmény jelenik meg a sajtóban, ami egyrészt fokozza a lakosság érzékenységét, másrészt -közismert tényként- negatívan befolyásolja a sugárzással érintett ingatlanok forgalmi értékét.,

A jelenlegi műszaki szabványok csupán a rövidtávon jelentkező (letagadhatatlan) termikus jelenségek lehetséges hatásaira vannak figyelemmel (testhőmérséklet emelkedése, alvás- és szívritmuszavarok, szürkehályog, fejfájás). A belterületre telepített sugárzó berendezéseknél azonban az annak közelében lakó, dolgozó embereknél – az őket napi 24 órában érő terhelés miatt – számolni kell a sugárzás atermikus (a sejtekre és enzimekre, vérképző- és hormonszervekre, idegrendszerre gyakorolt) hatásaival is.

A jelenlegi – tudományosan vitatott – helyzetben egyértelműen a megelőzésre (a sugárzók külterületi telepítésére) kellene koncentrálni. Ez most elsősorban az önkormányzatok felelőssége, hiszen a jogalkotó az alkotmányos jogok védelme, a megelőzés érvényesítése helyett sajnos a szolgáltatók (műszaki – gazdasági) igényeihez igazodóan határozza meg a telepítés jogi feltételeit. A telepítések helyszíne olyan eljárásokban dől el,
- melyekből a sugárzásnak kitett polgárok eleve kirekesztettek,
- melyekben a közegészségügyi hatóságok (ÁNTSZ-ek) statisztaszerepre kényszerültek. Helyettük – szakértő szervként- az az OSSKI nyilatkozik, aki mint vállalkozó a telefontársaságok részére rendszeresen készít szakvéleményeket, tervbírálatokat, tanulmányokat (összeférhetetlenség).

Az elővigyázatosság elvének érvényesítésével sugárzó létesítményre telepítési engedély megalapozottan csak akkor és arra a hatásterületre vonatkoztatva adható ki, ha és ahol előzetesen bizonyított, hogy az érintett térségben élő állampolgárok egészségkárosodása hosszú távot figyelembe véve is kizárt.

Kérjük a Tisztelt Önkormányzatokat, hogy a fentiek érvényesítése, a lakosság érdekvédelme érdekében tegyék meg a szükséges megelőzési intézkedéseket.

Győr, 2006. november

REFLEX Egyesület
Elektroszmog Munkacsoport
9024 Győr, Bartók B. u. 7.

 

 

Forrás: www.greenfo.hu