Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 15 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A szelektív gyűjtésen és az újrahasznosításon túl

Helsinki is új utakat keres
Év: 
2005
Szám: 
Nyár
Szerző: 
mese

Az európai országok hulladékcsökkentési törekvéseit bemutató sorozatunkban ezúttal a finn főváros hulladékgazdálkodási terveiről adunk rövid helyzetjelentést. A gyakorlati vonatkozásokat illetően az eddigiekhez képest túl sok újdonságot ebben sem fogunk találni, azonban szemléletüket tekintve kiemelkedőek. Úgy tűnik, rájöttek arra, hogy ha valódi változást akarnak elérni, akkor mindenki közös és mindennapi feladatává kell tenni a hulladékmegelőzést.

Helsinki és a vele egybenőtt három városka (Espoo, Vantaa, Kaunianen) közösen próbálnak megbírkózni azzal a problémával, amit az emberek világszerte saját maguknak kreálnak: az egyre növekvő hulladékáradattal. A négy városban összesen 960000 lakos él és 55000 vállalat működik. Az egy év alatt megtermelt hulladék 55%-át hasznosítják újra, a maradék (tehát nem hasznosított) hulladék mennyisége így 162 kg/fő/év (2001).
Helsinkiben és Vantaaban válogatóközpont illetve átrakóállomás működik, Espooban pedig válogatóközpont, komposztáló és egy lerakó. A hulladékgazdálkodásért felelős szervezet mind a négy településen differenciált szemétdíj rendszert működtet. A hulladékégetőket a finnek nem támogatják, így eddig csak egyetlen kommunális hulladékégetőjük épült. Az országban visszaváltható italcsomagolásban forgalmazzák az üdítők, sörök és más alkoholok jelentős részét, de „természetesen” az ellenérdekelt ipar ott is próbálja tönkretenni ezt a rendszert…
Az újrahasznosítás ellenére az ezredfordulón a finnek is azzal a problémával szembesültek, hogy bár a maradék (nem hasznosítható) hulladékok mennyisége csökken, a keletkező hulladékok teljes mennyisége növekszik. Emiatt a 2002-2007 közötti időszakra szóló hulladékgazdálkodási tervükben a következő célokat és feladatokat rögzítették:
•Fejleszteni kell a közösségek, szervezetek, vállalatok hálózatát annak érdekében, hogy 2007-ben kevesebb hulladék keletkezzen, mint 2000-ben.
•Meg kell ismertetni az érintettekkel (lakosok, vállalatok) a megelőzéshez kapcsolódó elveket, elképzeléseket és lehetőségeket, valamint tudatosítani kell bennük a felelős fogyasztás fontosságát. Együtt kell működni a véleményformáló szervezetekkel. Hosszú távra szóló kommunikációs kampánytervet kell kidolgozni.
•Olyan körülményeket kell teremteni, amelyek lehetővé teszik, hogy a résztvevők könnyen kifejezhessék öko-tudatosságukat, felelősségvállalásukat. A környezettudatos vásárlás elősegítésével csökkenteni kell a régióban keletkező hulladékok mennyiségét.
•Lobbizni kell a megelőzés érdekében nemzeti és EU-s szinten is.
Az YTV évente felülvizsgálja az eredményeket, hogy folyamatosan fejleszteni tudja programjait. A program hatását azonban sok tekintetben igen nehéz lemérni (különösen rövid távon), de szakértőik ennek módszertanán is dolgoznak.
A program kitalálói tisztában vannak azzal, hogy a szelektív gyűjtés és újrahasznosítás önmagában még nem megelőzés, ezekkel az eszközökkel csak a maradék (nem hasznosítható) hulladék mennyiségét lehet csökkenteni. Éppen ezért igen nagy hangsúlyt fektetnek a szemléletformálásra. Üzeneteiket megjelenítik a különböző tévécsatornákon, rádióműsorokban, mozikban, interneten és élnek az elektronikus média egyéb eszközeivel is. a közoktatás minden szintjén meg kívánják jeleníteni a hulladékmegelőzés témakörét, felismerték ugyanis, hogy a jövő döntéshozói, tervezői a mai tanuló ifjúság köréből kerülnek ki. A megelőzésnek akkor lesz igazán esélye, ha majd ezek a fiatalok a maguk szakterültén ebben a szemléletben fognak gondolkodni, dolgozni.
Programjaikba nemcsak a lakosságot, hanem az állami hivatalokat, közintézményeket (pl. szociális és egészségügyi intézményeket), valamint a vállalatokat is igyekeznek bevonni.
A vállalatokat úgy próbálják hulladékaik csökkentésére ösztönözni, hogy számukra immár nyolcadik éve pályázatot hirdetnek a „Természeti erőforrások megmentője” cím megszerzéséért. A címet az a vállalat kapja meg, amely az előző évben a legnagyobb arányban csökkentette a hulladéktermelését. Az értékelésben további szempont az újrahasznált és az újrahasznosított hulladékok aránya is. A nyertes egy évig használhatja marketing célokra a megszerzett címet.
Az említett pályázat mellett az YTV programterveket is készít különböző vállalatok teljesítményének javítására. Honlapjukon ingyenesen érhetőek el olyan információk, amelyek a cégek számára közvetlenül hasznosíthatók. Itt gyűjtik össze a már megvalósult programok leírását is. Egy-egy konkrét program végrehajtásáról önkéntes megállapodást kötnek a vállalattal, amely egyúttal azt is vállalja, hogy a program befejezése után az eredményeket a lakosságnak is bemutatja.
A hulladékos szolgáltató gondot fordít arra is, hogy ne csak vizet prédikáljon: 2007-re a cégen belül 20%-kal kívánja csökkenteni a nyomtatópapírok használatát.
A program eddigi eredményeiről a közeljövőben a Kukabúvár hasábjain is igyekszünk beszámolni.

További információ:
http://www.ytv.fi/english/waste