A zöldek és a tagadás
Nem kisebb személyiség gondolta, hogy hozzá kell szólnia a Népszabadság által indított vitához (ld. N. Kósa Judit cikkét és a válaszokat), mint a környezetért felelõs miniszter. A cikket éppen a zöld szervezetek országos találkozójának napjára sikerült idõzíteni.
A zöld tagadás felelőssége
Népszabadság, 2006. március 10.
Lelkes aktivisták vonulnak az egyik irányból: a helyben lakók érdekeiért tüntetnek a zöldek, akik magukat a Jó Zöld Világ megkérdőjelezhetetlen erkölcsű harcosainak tartva küzdenek a világot romboló sötét erők ellen.
E sztereotípia mellett mára megjelent egy markáns új nézet is. A másik irányból ugyanis helyben lakók tömege érkezik: tüntetnek a zöldek ellen azzal, hogy a zöldek kérlelhetetlen mindent tagadók, kerékkötők, akik a többségnek jólétet ígérő fejlődés ellen harcolnak. Nemritkán - ha ugyan ez annak nevezhető - sikerrel. Nálunk ugyanis ma bárki évekre megakaszthat - esetleg a nyilvánvaló többség által támogatott - fontos beruházásokat. Olykor a közvetlenül érintettek ellenére, akik egyre türelmetlenebbek, és egyre gyakrabban vetik föl az "akadékoskodók" jogi, sőt: anyagi felelősségét, hiszen az elmaradó fejlesztések őket érintő kárai számszerűsíthetők...
Érdemes talán föltenni a kérdést: kikre is gondol ma Magyarországon az ember, ha azt hallja, "zöldek"?
Azokra-e, akik a nyugati mozgalmak legjobb hagyományait követve, felelősségérzettől hajtva keresnek alternatív válaszokat világunk nagy kérdéseire? Akik a növekedés kényszerétől hajtott döntéshozókat szembesítik a világ és a jövő ökológiai korlátaival? Akik tudományos alapokon ajánlkoznak partnernek és nem csak a problémában magában, de a megoldásban is érdekeltek? Akik egyszerre fölkészültek és eltökéltek, de együttműködésre, mások véleményének a befogadására is készek, és így demonstrálják a civil kurázsit, egy jobb, élhetőbb világért?
Vagy netán a magukat szervezetként beállító egyének jutnak inkább az eszünkbe, akik nagy vehemenciával törnek lándzsát ilyen-olyan ügyekben, de valójában csak médiabohócok, vagy "megélhetési lázadók", s némelyikükről még az is pontosan kiderül, hogy melyik befektetői csoport mozgatja őket. Avagy - horribile dictu - akiknél a zöld báránybőr alól kikandikál a (párt)politikai farkas lompos farka... És akik tudóst, hatóságot, kormányt, vagy bárkit, aki velük vitázik, a tudatlanok és süketek magabiztosságával szólnak le - hiszen aki más véleményen van, az ab ovo csak hülye, korrupt, hiteltelen és impotens lehet.
Példát tudnék mondani bármelyik típusra, de hivatalom nem engedi. Azt viszont állíthatom: ha ez a második irány erősödik tovább, méghozzá úgy, hogy a valódi zöldértékeket képviselők nem vállalják velük a nyilvános vitát és nem határolódnak el tőlük, akkor sok bajjal kell még szembenéznünk.
Egy tavalyi felmérés szerint Magyarországon az emberek kevesebb, mint négy százaléka adná bizalma jeléül adója egy százalékát valamely zöldszervezetnek. Attól tartok, ez az arány - mint a zöldgondolat elfogadottságának egyfajta mértékegysége - azóta még tovább romlott.
Mindannyiunk és bármelyikünk kárára. Hiszen holnap akármelyikünk lehet "zöld": ha a kertünkön át akarnak utat vezetni, a szomszédságba zajos és bűzös ipar települ, ha lakásunk, házunk értékét veszti, ha normális életünket, családunk egészségét joggal féltjük. Akkor ez ellen fel akarunk lépni. Megtehetjük? Ezt akartuk, ezért volt rendszerváltás. Demokráciát és jogállamot akartunk. Elértük. Az ilyen. Minden állampolgár alkotmányos joga kérdezni és beleszólni, jogosult a döntéseket befolyásolni, sérelmekre orvoslást kérni.
Ám ilyenkor menten "zölddé" bélyegeznek bármely, jogával élő állampolgárt - mert ez nem elismerés, hanem sajnos már-már szitokszó. Ezt a tendenciát közösen meg kellene fordítanunk. Anélkül, hogy bármely civil zöldszervezet föladná markáns arcélét és mozgalmi eszközeit - amiben ereje rejlik. A felelős, konstruktív és - esetleg akár a többséggel is - párbeszédre törekvő civil zöldfellépésre ma nagyobb szükség lenne, mint eddig valaha.
Persányi Miklós
Népszabadság, 2006. március 10.
Lelkes aktivisták vonulnak az egyik irányból: a helyben lakók érdekeiért tüntetnek a zöldek, akik magukat a Jó Zöld Világ megkérdőjelezhetetlen erkölcsű harcosainak tartva küzdenek a világot romboló sötét erők ellen.
E sztereotípia mellett mára megjelent egy markáns új nézet is. A másik irányból ugyanis helyben lakók tömege érkezik: tüntetnek a zöldek ellen azzal, hogy a zöldek kérlelhetetlen mindent tagadók, kerékkötők, akik a többségnek jólétet ígérő fejlődés ellen harcolnak. Nemritkán - ha ugyan ez annak nevezhető - sikerrel. Nálunk ugyanis ma bárki évekre megakaszthat - esetleg a nyilvánvaló többség által támogatott - fontos beruházásokat. Olykor a közvetlenül érintettek ellenére, akik egyre türelmetlenebbek, és egyre gyakrabban vetik föl az "akadékoskodók" jogi, sőt: anyagi felelősségét, hiszen az elmaradó fejlesztések őket érintő kárai számszerűsíthetők...
Érdemes talán föltenni a kérdést: kikre is gondol ma Magyarországon az ember, ha azt hallja, "zöldek"?
Azokra-e, akik a nyugati mozgalmak legjobb hagyományait követve, felelősségérzettől hajtva keresnek alternatív válaszokat világunk nagy kérdéseire? Akik a növekedés kényszerétől hajtott döntéshozókat szembesítik a világ és a jövő ökológiai korlátaival? Akik tudományos alapokon ajánlkoznak partnernek és nem csak a problémában magában, de a megoldásban is érdekeltek? Akik egyszerre fölkészültek és eltökéltek, de együttműködésre, mások véleményének a befogadására is készek, és így demonstrálják a civil kurázsit, egy jobb, élhetőbb világért?
Vagy netán a magukat szervezetként beállító egyének jutnak inkább az eszünkbe, akik nagy vehemenciával törnek lándzsát ilyen-olyan ügyekben, de valójában csak médiabohócok, vagy "megélhetési lázadók", s némelyikükről még az is pontosan kiderül, hogy melyik befektetői csoport mozgatja őket. Avagy - horribile dictu - akiknél a zöld báránybőr alól kikandikál a (párt)politikai farkas lompos farka... És akik tudóst, hatóságot, kormányt, vagy bárkit, aki velük vitázik, a tudatlanok és süketek magabiztosságával szólnak le - hiszen aki más véleményen van, az ab ovo csak hülye, korrupt, hiteltelen és impotens lehet.
Példát tudnék mondani bármelyik típusra, de hivatalom nem engedi. Azt viszont állíthatom: ha ez a második irány erősödik tovább, méghozzá úgy, hogy a valódi zöldértékeket képviselők nem vállalják velük a nyilvános vitát és nem határolódnak el tőlük, akkor sok bajjal kell még szembenéznünk.
Egy tavalyi felmérés szerint Magyarországon az emberek kevesebb, mint négy százaléka adná bizalma jeléül adója egy százalékát valamely zöldszervezetnek. Attól tartok, ez az arány - mint a zöldgondolat elfogadottságának egyfajta mértékegysége - azóta még tovább romlott.
Mindannyiunk és bármelyikünk kárára. Hiszen holnap akármelyikünk lehet "zöld": ha a kertünkön át akarnak utat vezetni, a szomszédságba zajos és bűzös ipar települ, ha lakásunk, házunk értékét veszti, ha normális életünket, családunk egészségét joggal féltjük. Akkor ez ellen fel akarunk lépni. Megtehetjük? Ezt akartuk, ezért volt rendszerváltás. Demokráciát és jogállamot akartunk. Elértük. Az ilyen. Minden állampolgár alkotmányos joga kérdezni és beleszólni, jogosult a döntéseket befolyásolni, sérelmekre orvoslást kérni.
Ám ilyenkor menten "zölddé" bélyegeznek bármely, jogával élő állampolgárt - mert ez nem elismerés, hanem sajnos már-már szitokszó. Ezt a tendenciát közösen meg kellene fordítanunk. Anélkül, hogy bármely civil zöldszervezet föladná markáns arcélét és mozgalmi eszközeit - amiben ereje rejlik. A felelős, konstruktív és - esetleg akár a többséggel is - párbeszédre törekvő civil zöldfellépésre ma nagyobb szükség lenne, mint eddig valaha.
Persányi Miklós