Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 15 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Uniós támogatásra pályázatott az Együtt Hétért Egyesület

  • 2005. április 19.
  • humusz
Több mint 101 millió forint uniós támogatást nyert az a pályázat, amelynek benyújtói munkanélkülieket foglalkoztatnának a környezetvédelemben. A hulladékgyûjtõ- és falukertész-képzések elvégzõi késõbb illegális hulladéklerakókat számolnak fel, és szépítik a falvak környezetét.

Az Észak-Sajóvölgyi települések a munkanélküliségi és a gazdasági mutatók alapján egyaránt az ország leghátrányosabbjai közé tartoznak. A korábbi ipari és mezőgazdasági üzemek bezárásával semmivé váltak a legnagyobb foglalkoztatók, így például a termelőszövetkezetek vagy az Ózdi Kohászati Művek. Az utcára került, sokszor alulképzett, idősödő munkavállalók többsége versenyképtelennek bizonyult az új, amúgy is szűk létszámigényű munkahelyekért folyó megmérettetésben. Nyolc település a térségből - Hét, Gömörszőlős, Kelemér, Sajómercse, Sajópüspöki, Királd, Sajónémeti, Sajóvelezd - úgy döntött, uniós támogatás segítségével teremt munkahelyeket. Az Együtt Hétért Egyesület az első akadályt sikeresen vette, hiszen több mint 101 millió forintot nyert a humánerőforrás-fejlesztési operatív program felhívására benyújtott, az "Észak-Sajó-völgyi munkanélküliek foglalkoztatása a környezetvédelemben" című pályázatával.

Az egyesület célja az, hogy 36 hátrányos helyzetű munkanélkülit újra bevezessen a munkaerőpiacra. A pályázók vállalták, hogy lakosságarányosan romákat is bevonnak a programba. A tréningeken és képzéseken részt vevőkből hulladékgyűjtők és falukertészek lesznek, akiket a projekt időtartama alatt az Ózdi Komszolg Kht. foglalkoztat - tudtuk meg Szabó Ervintől, a pályázat egyik szakértőjétől. Feladataik közé tartozik majd az illegális hulladéklerakók felszámolása, valamint a falvak szépítése, virágosítása, parkosítása.

A program átfogó célja ennél tovább mutat, hiszen a pályázók szeretnék elterjeszteni a térségben a komplex hulladékgazdálkodást, és segíteni akarják a munkanélkülieket, köztük a romákat a környezettudatos életmód kialakításában. Remélik, az elvégzett tájszépítési feladatok látható eredménye és a csapatmunka révén enyhülnek a romákkal kapcsolatos negatív előítéletek. Az elhanyagolt falusi környezetben élők életminősége a települések népességmegtartó ereje ugyancsak javulhat a szebb környezetben.

A programban részt vevőket első lépcsőben az úgynevezett Értékelő Központ (Assesment Center) révén választják ki. Ennek keretében vizsgálják azokat a személyiségjegyeket, amelyek megléte hatással lehet arra, hogy minél kisebb legyen a csoportban a lemorzsolódás. Olyan szituációba helyezik a jelenlévőket, amely számukra játéknak tűnik, de az egyéniségük, erősségeik, gyengeségeik, csoportvezetői hajlamuk, érdekérvényesítő képességük, kommunikációs, tárgyalástechnikájuk, aktivitásuk, passzivitásuk kirajzolódik a megfigyelők számára. A toborzás része a szóbeli elbeszélgetés, az interjú is. A kiválasztott 36 ember a mindenkori minimálbérnek megfelelő juttattatásban részesül a program kezdetétől a végéig.

Az operatív előkészületek, a stáb felállítása, az iroda kialakítása, a toborzás, a mentorok, a trénerek, az oktatók felkészítése, a különböző részfeladatokat végző alvállalkozók pályáztatása, májusig befejeződik. Ezt követően kezdődhetnek a tréningek, illetve a hulladékgyűjtő- és falukertész-szakképzések. A foglalkoztatás, a tanfolyamok befejezése után, júliusban, novemberben indul, és hat hónapon keresztül tart.

A programban részt vevők amellett, hogy kommunikációs, időgazdálkodási, kapcsolatépítési technikákat tanulhatnak, betekintést nyertnek az álláskeresés fortélyaiba is, amelyek később, amikor saját erőből próbálnak munkához jutni, hasznukra lehetnek.

-NOL-