Tokaj bukéja

- Mv.: Valami bűzlik a világörökség része mellett. A Tokaj-hegyvidék szélén működik az ország egyik legmodernebb hulladékfeldolgozója. Annyira azért nem korszerű a telep, hogy ne legyen szaga és ne rontsa a tájképet. Az elviselhetetlen bűz már a borbarátokat is elriasztja.

- R.: A tokaji borvidék, a világörökség része, ahogy legtöbbünk képzeletében és a képeslapokon él. És íme az idilli táj tőszomszédsága. A méltán híres tőkék és a főút között Magyarország egyik legmodernebb és legbiztonságosabb hulladékfeldolgozó telepe üzemel. Az elszomorító látvány mellett, illetve azt méltón kiegészítve immár hatodik éve időnként a rothadás szaga terjeng a környéken, ami nyáron még intenzívebb és a széljárás függvényében irritálja az erre járók, a turisták, de leginkább a borosgazdák másfajta bukéra vágyó orrát.

- Lengyel Attila, környezetvédelmi főmérnök, Zempléni Hulladékkezelési Közszolgáltató Kft.: Itt állunk a depóniatér mellett és úgy gondolom nincs elviselhetetlen mértékű bűzhatás. Ettől függetlenül persze megértem őket, a környékükön dolgoznak, az ő indokaikat is figyelembe kell venni. Egyébként mi nekik is megírtuk levélben, a megkeresésük után, hogy nagyon szívesen leülünk és tárgyalunk velük, érdemben beszéljük, vitassuk meg az ézrevételeiket és, ha tudunk, akkor teszünk ellene.

- R.: És ez a maximum, amit az egyébként jószomszédi viszonyra törekvő társaság tehet. A telepnek 2024-ig van tovább is meghosszabbítható engedélye, így szinte zéró annak az esélye, hogy a finoman szólva is tájidegen objektum rövidesen eltűnjék a környékről.

- Egy ilyen rothadó, áporodott valami, káposzta nem tudom minek a keveréke.

- R.: Cca. 4 km-rel odébb az egyik legpatinásabb pincészet dűlői között éppen az utolsó fürtöket szüretelik. Itt ugyan nem érezni a szagot, de ugyanennek a társaságnak más birtokain, kicsivel odébb, már nagyon is. A borászokat, mivel szinte már beletörődtek a telep létébe leginkább az szomorítja el, hogy 6 évvel ezelőtt a közvetlen teleszomszédokat leszámítva őket senki sem értesítette a félmilliárdos beruházásról. Egyszer csak ott volt.

- Mészáros László, birtokigazgató: Úgy épült meg ez a beruházás, hogy az ingatlantulajdonosok, a szőlőtulajdonosok igazából erről semmit nem tudtak, egészen addig, amíg meg nem valósult maga az építmény. Tehát az, hogy ez '99-ben, vagy 2000-ben így megépülhetett, Magyarországno, Tokajhegyalján, ez azt hiszem, hogy minősíti azért a döntéshozókat.

- L.A.: Ott a háttérben egyébként látható, hogy azok a barna foltok éppen szőlészeti, borászati maradékok, tehát bár megértem a panaszokat, de azt is látni kell, hogy ezek a hulladékok is ideérkeznek.

- R.: Lengyel Attila itt éppen azt ecseteli, hogy azon gazdák közül, akik kifogásolják a telepet, néhányan éppen ide hordják a borseprőt, úgyhogy már csak ezért sem érti a zúgolódást. Mi meg azt, hogy kerül egyáltalán ide a seprő, amivel a törvény szerint el kell számolnia a termelőnek, a seprő mennyiségéből lehet megállapítani ugyanis mennyi bort állított elő az adott borász. Minél többet, annál több adót is fizet. Azt persze senki sem tudja, ki, vagy kik azok, akik suttyomban idehordják a seprőjüket. De, hogy nem Mészárosék, az biztos. Állítja, ők betartják a törvényt.

- M.L.: Igazából az lenne a legmegnyugtatóbb, ha az egészet eltüntetnék minél hamarabb, de az még egy jó pár tíz év, ha jól tudom.

- R.: Mészáros László azt mondja, ha már egyszer itt van ez a telep, megpróbálnak ők is jó viszonyt kialakítani az üzemeltetővel. Pl., ha jelzik, hogy nagyon erős a szag, a telep munkatársai szinte azonnal elkezdik földdel vagy fóliával befedni a szemetet. A történetben egyébként az a legelszomorítóbb, hogy egyenként mind a tokaji borvidék, mind a hulladékfeldolgozó sikertörténet. EGymás szomszédságában azonban a magyar groteszk egyik alaptétele. És az is marad.c