Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 17 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Többszáz pesti társasház kezd szelektív hulladékgyűjtésbe

  • 2007. december 06.
  • humusz
Jövõre háromszáz budapesti társasházban fognak szelektíven hulladékot gyûjteni, a lakóknak a program nem jelent plusz költségeket. A Közterület-fenntartó szelektívhulladék üzletága még veszteséges, de a szakemberek szerint, ha egyre több társasház kapcsolódik be a programba, akkor nullszaldós is lehet az egyenleg. (stop.hu)
Szeptembertől háromszáz társasházra terjesztik ki Erzsébetvárosban a szelektív hulladékgyűjtést. Mint azt Bielek Péter, a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) vezérigazgatója kedden elmondta, még 2005-ben indítottak egy kísérletet a hetedik kerületben. Akkor hatvan társasházba telepítettek papír-, műanyag- és fémgyűjtő edényeket. A lakók jól tudták használni a rendszereket: egy év után a ház lakóinak 90 százaléka tisztán gyűjtötte a hulladékot, az azóta eltelt időben 190 tonnányit gyűjtöttek.

Most újabb szerződést, pontosabban a három évvel ezelőtti módosítását írt alá a kerület polgármestere, Hunvald György és az FKF vezérigazgatója. A projektben résztvevők körét első körben további háromszáz társasházzal bővítik. Mint azt a polgármester elmondta, a programba csak olyan épületeket vontak be, ahol a lakóközösség hajlandóságot mutatott a szelektálásra és a társasház műszaki adottságai is megfelelnek a kukák elhelyezésének. A maradék mintegy ötszáz társasház, amelyben szintén lehetne szelektíven gyűjteni, tájékoztató levelet fog kapni arról, hogy hogyan csatlakozhat a programhoz.

Nem igaz, hogy a szelektív szemetet a kommunálishoz borítják

Bielek Péter a STOP kérdésére elmondta: az FKF-nek nem kerül jelentős többletköltségbe a program, a meglévő technikával és állománnyal el tudják végezni a feladatot. A szelektív hulladék elszállításáért közvetlenül a lakóknak sem kell fizetniük, a kukákat ingyenes biztosítják nekik, csak annyi dolguk, hogy a megadott napokon ki kell kihúzni azokat a ház elé. Mint megtudtuk, az FKF évente, mintegy 17-18 ezer tonna szelektív hulladékot gyűjt be a már meglévő gyűjtőszigetekről. Ezt részben a csomagolóanyag-gyártók által befizetett járulékokból, részben pedig a begyűjtött anyagok értékesítéséből fedezik. Az utóbbiból származó bevétel egyébként ingadozó, mivel az újrahasznosított anyagok feldolgozási állapotától, illetve világpiaci árától függően tudják értékesíteni. Bielek kifejtette: nem igaz, hogy a szemétgyűjtő szigeteken összegyűjtött anyagokat a kommunális hulladékhoz borítják, az anyagokat egy kőbányai telephelyen dolgozzák fel, és utána típustól függően általában hazai gyártóknak alapanyagként adják el.

Évente 300 milliós kárt okoznak a rongálók

A szelektív hulladékgyűjtés ugyanakkor egyelőre nem nyereséges a társaságnak. Halász Géza, a társaság kommunális hulladékért felelős igazgatója úgy fogalmazott, egyebek mellett a piaci helyzettől is függ, hogy mikorra lesz nullszaldós a tevékenység. Ugyanakkor állítása szerint, ha bővülne a szelektíven gyűjtő társasházak száma, akkor folyamatosan csökkennének a költségeik is, mert több értékesíthető nyersanyaghoz jutnának hozzá ugyanazon a begyűjtési útvonalon. A teljes szelektív üzletág az FKF-nek mintegy 1milliárd forintjába kerül, ebből a szelektív hulladékgyűjtő szigetek fenntartására is rengeteget költenek - a rongálások javítása, mosásuk a teljes összeg 25-30 százalékát, mintegy 300 millió forintot teszi ki. A társasházakba telepített konténereknél ilyen költségük nincs - jegyezte meg a szakember.