Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 16 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A szeméttündér halott

  • 2008. július 02.
  • humusz

Whitehaven lakosai igazán megpróbálták. Különválogatják a konzervet, a papírt, a kartont, az üveget; újra is hasznosítják mindezt. Komposztálnak. Föl-le ugrálnak a hulladékon, mígnem sikerült belegyömöszölniük a hatóságilag elõírt méretû kukákba, és pontosan reggeli hét órakor kikészítik a szemetet begyûjtésre – havonta kétszer.

 

 

De amikor Gareth Corkhill buszsofőrre 215 font (körülbelül hatvaötezer forint) bírságot róttak ki – ezt követően egy újabb 215 fontos csekket is kapott, mert az előző büntetést nem fizette ki, ráadásként bűnügyi nyilvántartásba vették – azért, mert kukafedelét nem tudta teljesen becsukni, nos ekkor Whitehaven lakosain döbbenet lett úrrá. Előteremtették a pénzt és panaszt tettek.

– Corkhill úr büntetését igazságtalan ügynek tartom, mint keresztény, kötelességem az igazságtalanság ellen szólni – tette nyilvánvalóvá John Bannister tiszteletes, a cumbriai Whitehaven plébánosa. A lakosság által használatos kukákról szólva úgy nyilatkozott: – Bűnözővé nyilvánítani valakit csak azért, mert tíz centire nyitva hagyta a kukafedőt, azt hiszem, ez túlmegy a józan ész határain.

A lakosság szerte Európában új hulladékkezelési szabályokhoz kénytelen alkalmazkodni. Különösen Nagy-Britanniában, mely épp egy szemétkrízis kellős közepén jár, hiszen a potenciális szemétlerakó helyek folyamatosan fogynak, miközben az ország egész Európa leggyöngébb újrahasznosítási mutatóit produkálja. A helyi önkormányzatok szerte az országban szigorú szabályozással és súlyos bírságokkal fenyegetik a lakosságot, ilyen módon igyekezvén rávenni őket arra, hogy kevesebb szemete „termeljenek” és többet hasznosítsanak újra.

A The New York Times úgy tudja, több önkormányzat is bevezette, hogy csak minden második héten szállíttatja el e hulladékot. Háztartásonként maximálják a szemét mennyiségét, és egyszerűen otthagyják azt, ami a kvótán felül találnak. A hulladékot csak szigorúan meghatározott időpontokban készíthetik ki, ráadásul a szemetesek nem viszik el azt a gyűjtőt, amelyben oda nem illő anyagot találnak. Hatóságilag foglalkoztatott közterület-fenntartók járják a környéket, hogy figyelmeztetéseket és bírságokat szabjanak ki, ha valaki nem teljesíti az előírásokat.

A rohamosan csökkenő környezeti erőforrások korában az olyan fogyasztói társadalmakon, mint az angol, egyre nagyobb a nyomás, hogy változtassanak eddigi helytelen felfogásukon.

– Kihívásokkal teli időket élünk, és az Egyesült Királyság kész mindent megtenni a környezet megóvásáért – mondja Beverley Parr, a Környezetvédelmi-, Élelmezési- és Vidékfejlesztési Minisztérium szóvivője. Vagy, ahogyan Ian Curwen, a copeland borough-i önkormányzat (mely alá Whitehaven is tartozik) szóvivője fogalmaz: – Mindenképpen többet kell tennünk. Tarthatatlan, hogy csak termelünk, fogyasztunk, azután a dolgokat eldobáljuk.

Sajnos a britek nem állhatják, ha megmondják nekik, mit tegyenek. Az ellenzéki napilapok nyomán különösképp neheztelnek a kormányzatra, hogy olyan magánügyekbe ártja bele magát, mint a szemetesek tartalma. Ahogy a szabályozás egyre szigorúbbá, a végrehajtás pedig egyre következetesebbé válik, egyre több hír érkezik az ország minden tájáról felbőszült lakosokról, akik üvöltözve szeméttel dobálják meg a begyűjtő munkásokat. Szaporodnak az illegális szemétlerakatok, nemritkán elégetik a fölös szemetet. Arról is hallani, hogy egyesek titokban a szomszéd kukájába hordják a saját szemetüket, vagy egyszerűen ellopják más kukáját – írja a New York Times.

– Olyan, mintha a Mad Max kelne életre – nyilatkozta a The Guardian című lapnak nemrég Paul Nicholls cannocki lakos, utalva a tarthatatlan állapotokra, melyek városát jellemzik a szemét begyűjtésének idején. – Szabad a préda. A férfiak az utcákon portyáznak egy plusz kuka után – panaszolja.

A kormányzat úgy látja: amennyiben Nagy-Britannia meg kíván felelni az új idők kihívásainak e szabályozás szükségszerű. Az országnak, az európai uniós tagállamokhoz hasonlóan, csökkentenie kell a lerakókba jutó szemét volumenét (2015-re az 1995-ös mennyiség felére), máskülönben súlyos milliókban mérhető büntetéssel kénytelen szembenézni az unió által kirótt bírság formájában.

– Mindez azt jelenti, hogy az embereknek teljesen újra kell gondolniuk háztartási hulladékokhoz való viszonyukat – mondja Paul Bettison, a Local Government Association (Helyi Önkormányzatok Szövetsége) környezeti ügyekért felelős tisztviselője. – Szomorú, hogy szét kell zúznunk az emberek illúzióit, de azok az idők már elmúltak, mikor az összes otthoni kacatot és szemetet egy nagy zsákba tehettük, hogy éjjel egy tündér érte jöjjön, elvigye, és ezzel le is legyen zárva az ügy. A szeméttündér sajnos halott.

A kétheti begyűjtés rendszere, melyet már több mint az ország felében bevezettek, különösen népszerűtlen, és sarkalatos kérdésévé vált a legutóbbi önkormányzati választásoknak, melyen a kormányzó Munkáspárt nagyarányú vereséget szenvedett - írja a The New York Times.

 

 

Forrás: 168 Óra Online