Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 21 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Szekszárdi kampányindító

  • 2003. március 17.
  • humusz
Tona megyében is beindult a Tájsebészet
Múlt hét csütörtökön eddig sosem látott esemény helyszíne volt Szekszárd, a tavaly oly mostoha sorsú Tolna megyei régió fovárosa. A Gaja Egyesület ügyes szervezésében sikerült egy fórumra összetrombitálni a paksi, dombóvári és szekszárdi önkormányzatok (vagyis Tolna megye meghatározó városainak) környezetvédelmi referenseit, a megyei önkormányzat környezetvédelmi felelösét, a helyi közszolgáltató, a megyei pedagógiai élet jeles személyiségeit (megyei biológia szakfelügyelö, oktatóközpont, pedagógiai intézet képviselöit), valamint néhány megyei civil szervezet képviselöit. A fórumon, amelyen a HuMuSz részéröl én, míg a Gaja Egyesület részéröl Pankotai Ibolya vett részt, elmondtuk a Tájsebészet program eddigi történetét, jelentöségét, a pályázat céljait, a részvétel feltételeit, és kerestük a lehetöséget az együttmüködésre. A keresés konkrét eredményeként valamennyi Tolna megyei civil szervezethez, önkormányzathoz és oktatási intézményhez eljut majd a program,tehát elvileg minden lehetöség adott ahhoz, hogy Tolnában is sikeres és átfogó Tájsebészet aktivitás induljon be. Nagyon örvendetes, hogy mind a jelenlévö önkormányzatok és pedagógiai szervezetek (iskola, oktatóközpont, ped.intézet) nyitottan, érdeklödéssel és látható tettvággyal álltak hozzá a Tájsebészethez. Szóval remélhetjük, hogy egy fehér foltot ismét sikerült eltüntetnünk a Tájsebészet térképéröl! Csaba