Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 17 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Regionális hulladéklerakó Szegeden

  • 2007. július 01.
  • humusz
Az összességében 38 millió euró, azaz csaknem tízmilliárd forintos Szegedi Regionális Hulladékgazdálkodási Program keretében hulladéklerakót és hozzá tartozó létesítményeket adtak át június 27-én Szegeden. [greenfo.hu]

 

 

Kiss Pál, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Fejlesztési Igazgatóságának vezetője az átadáson elmondta: jelenleg 13, a szegedihez hasonló nagyprojekt folyik az országban, összesen 80 milliárd forint értékben. A 2007 és 2013 közötti időszakban 190 milliárd forint értékben építenek majd ilyen nagy hulladéklerakókat. Botka László, Szeged polgármestere közölte: a fejlesztés 65 százalékát az Európai Unió, 25 százalékát a központi költségvetés, a fennmaradó 10 százalékot Szeged és a konzorciumhoz csatlakozott települések finanszírozták.

A 33 települést és csaknem 259 ezer lakost érintő beruházás 2004 májusában kezdődött. Először utakat, térburkolatokat, talajvízfigyelő kutakat létesítettek, majd a hulladék kezelésére alkalmas épületeket és berendezéseket, komposztáló-, szennyvíztisztító- és gázhasznosító üzemet építettek. Az előzetes számítások szerint a lerakó az új beruházásoknak köszönhetően még 40 évig képes ellátni feladatát. A program nem áll le, idén őszig megépülnek a még hiányzó szelektív hulladékgyűjtő szigetek, és várhatóan jövő év tavasszal elkezdik a felszámolt, régi hulladéklerakók rekultivációját is.

Szabó Ferenc, a Szegedi Környezetgazdálkodási Kht. igazgatója elmondta, hogy a hulladéklerakó mellett létrehoztak egy évi 30 ezer tonna komposzt előállítására alkalmas komposztálót; az itt keletkezett anyag kiválóan alkalmas talajjavításra, szántóföldi felhasználásra, különösen a Szegeden és környékén előforduló rossz minőségű, futóhomokos földeken. A projekt része egy napi 120 köbméter kapacitású szennyvíztisztító is. A vizek tisztítása úgynevezett élőgépek segítségével történik, eleveniszap és speciális növénykultúrák biztosítják a szennyvíz tisztítását.

A beruházás része egy biogáz üzem is, amelyben a megépített gázkutak és az azokat összekötő gyűjtőhálózat segítségével a megtermelt évi 1500 ezer köbméter metángázt a gázmotorral hajtott, 110 kilowattos generátor segítségével hasznosítják. A megtermelt elektromos áram a hulladéklerakó telep villamos-energia igényének egyötödét fedezi.

A térségben évi 61 ezer tonna építési és bontási hulladék képződik. A lerakó terhelésének és élettartamának növelése érdekében kialakítottak egy építési és bontási hulladék feldolgozó üzemet. Az óránként 40-90 tonna kapacitású törő és frakcionáló-osztályozó berendezéssel elérhető, hogy az eddig lerakásra került értéktelen hulladék értékesíthető, újrahasznosítható legyen.

A Sándorfalvi úti hulladéklerakót, ahová évente 250-300 ezer köbméter hulladék kerül, 1984-ben létesítették. Az évek során kiderült, hogy fejlesztés nélkül a telep nem képes megfelelő módon tárolni az ide érkező szemetet, ezért a szegedi önkormányzat 32 másik településsel és a Környezetvédelmi Minisztériummal közösen 1999-ben Európai Uniós támogatásra pályázott, sikeresen.