Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 19 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nanotechnológiával szupergyorsan újratölthető lítium-ionos akksi

  • 2005. április 04.
  • humusz
A Toshiba bejelentése szerint egy olyan energiatároló eszközt fejlesztettek ki, amely közel egy perc alatt majdnem teljesen feltölthetõ. A nanotechnológia környezetvédelmi szempontból pozitív eredménye ez - azért még óvatosan figyeljük ezt az új technológiát. Különösen nemzetközi környezetvédõk véleményét megismerve...

Talán sokak számára ismert már a trend, mely szerint a jelenlegi telepeket folyékony üzemanyaggal: metanollal illetve (szén)hidrogénnel üzemelő változatokra kívánják lecserélni a gyártók. Habár kereskedelmi forgalomban még nem kaphatók ezen eszközök, nagy jövőt jósolnak nekik, így mind több vállalat vesz részt ilyen termékek fejlesztésében (nem egy prototípust be is mutattak már). A hagyományos, lítium-ionos akkumulátorok fejlődéséről pedig mintha már nem is esne szó mostanában, annyira előtérbe kerültek az újgenerációs megoldások. A mára már mindennapivá vált technológia azonban még korántsem érte el végső határait.

A minap bocsátott ki egy sajtóközleményt a távol-keleti Toshiba, mely szerint nagy áttörést értek el a lítium-ionos akkumulátorok terén. A termék legfontosabb jellemzője a hihetetlen gyors újratölthetősége: a japán mérnökök elmondása értelmében az akkumulátor alig egy perc alatt éri el a 80%-os töltöttségi szintet. Ez körülbelül 60-szor (!) rövidebb idő, mint amire egy manapság átlagosnak mondható lítium-ion telep képes. Ez azonban még nem minden, az energiasűrűség növelésének köszönhetően a teljesítményversenyben is győz egy hasonló összehasonlítás esetén a Toshiba új fejlesztése.

Mindezt a nanotechnológia fejlődése (illetve alkalmazása) tette lehetővé. A negatív elektródák kialakításánál vetették be a nanorészecskéket, minek következtében meg akadályozható a szerves elektrolit mennyiségének csökkenése a töltési folyamat során. Ennek során ugyanis a nanométeres méretű részecskék gyorsan abszorbeálják, azaz elnyelik a lítium-ionok legnagyobb részét, s azt el is tárolják anélkül, hogy az az elektródban károsodást okozna.

A fentieken kívül a technológia létrehozása oda is vezetett, hogy az akkumulátor élettartama jelentősen megnőtt a hagyományos változatokhoz képest: az új telepek mindössze kapacitásuk 1 százalékát vesztik el egy ezer feltöltésre és kisülésre vetített periódus alatt. További előny, hogy igen alacsony hőmérsékleten is használhatók - még mínusz 40 fokban is megfelelő hatásfokkal alkalmazhatók. Jelenleg a legnagyobb hiányosságuk, hogy még nem kaphatók a boltban: a Toshiba közlése szerint 2006-ban juthat kereskedelmi forgalomba az eszköz. Elsőként a közlekedés és az ipar profitálhat majd előnyeiből, de később a mindennapi elektronikai eszközeink, noteszgépeink, PDA-ink is "magukévá tehetik" a technológiát.

MA.HU