Megszűnt a szemétlerakó Újbudán
![](https://humusz.hu/sites/default/files/default_images/alapertelmezett-lead-kep.jpg)
![](http://ma.hu/images/2006/05/trash.jpg)
Újbuda városüzemeltetési igazgatóságának megbízott vezetője, Bukor László tájékoztatása szerint jelenleg is tart a kerületi rendőrkapitányság nyomozása a bűncselekmény ügyében. Az már biztosan kiderült, hogy egy IX. kerületi építkezésről került a 6-os út mellé a mintegy ezer köbméternyi sitt. A nyomozás jelenlegi állása szerint nem a szállítmányozó cég vagy az építtető utasítására történt az illegális lerakás, a sittet néhány alkalmazott saját elhatározásából hordta oda.
A gyorsan gyűlő halom csalogatónak bizonyult, ismeretlenek rövid idő alatt 80-100 köbméternyi háztartási hulladékot is hordtak a területre. Ennek elszállítását a Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. végezte el. Az építési hulladékot, illetve annak legnagyobb részét a rendőrségi feljelentés után saját költségén vitette el az a cég, amelyiknek az alkalmazottai márciusban odahordták.
A telek bejáratát az önkormányzat lezárta, elkerülendő egy hasonló szeméttelep kialakulását. Bukor László elmondta azt is, a hatalmas ingatlan hasznosítására, eladására még az ominózus ügy előtt pályázatot írt ki az önkormányzat. A terület rekultivációjára azonban nem lesz szükség, hiszen nem veszélyes anyagokat szállítottak oda.