Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 18 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Környezetszennyezésért vádat emeltek az Onyx ellen

  • 2006. augusztus 15.
  • humusz
onyx_120Veszélyes hulladék jogellenes elhelyezésével és gondatlanságból elkövetett környezetkárosítással vádolja az esztergomi ügyészség az Onyx Kft. munkatársait - mondta a megyei fõügyész helyettese. "A dorogi hulladékégetõ dolgozói megszegték a munkaköri elõírásokat, ennek következtében 2004 nyarán egy rosszul elzárt csapon veszélyes anyag került a Dunába, beszennyezve az Esztergomot és Tokodaltárót ellátó kutak vizét.
A vizsgálat feltárta, hogy a vállalat szabálytalanul tárolt több száz köbméter veszélyes anyagot, valamint bértárolást végzett olyan partnereknél, akiknek korábban nem engedélyezték környezetkárosító anyagok tárolását - tette hozzá Horváthné dr. Varga Erzsébet. Az Onyx Kft. üzemi területén éghető folyadékok tárolására használtak egy 1.000 köbméteres acéltartályt.

A tartály külső és belső fala között lévő kármentő területre előbb engedély nélkül felszereltek egy gömbcsapot, majd a tárolóra kiadott engedélyben foglaltakon túl, az engedélyezett anyagok mellett oldószereket is tartottak, amelyek tárolására a tartály nem volt alkalmas. 2004. július 29-én délután megnyitották a tartály kármentőjén lévő leeresztő csapot, majd másfél óra múlva elzárták, de ezt nem kellő gondossággal hajtotta végre, és csupán másnap reggel tapasztalták, hogy a csap szivárog.

A tartály belső köpenye ki volt szakadva, a ezért a kármentő veszélyes folyadékkal szennyeződött, mely a gömbcsapon át a tartályból kijutott. A csap megnyitásától a másnapi felfedezésig mintegy 100 köbméter veszélyes folyadék, olaj és szerves oldószer folyt el. A betonmedencéből 50 köbméter anyag eljutott a csapadékvíz-csatornába, majd a Kenyérmezei patakba és Tátnál a Dunába folyt.

Az emulzió halpusztulást idézett elő, az Esztergomot és Tokodaltárót ellátó kutak vize szennyeződött. A hatósági ellenőrzés feltárta, hogy a kft. nemcsak telephelyén, hanem ideiglenesen a Polplast Kft.-nél is deponált 300 tonna veszélyes hulladékot, valamint elhelyezett 156.300 liter környezetkárosító anyagot olyan bérelt tartályokban, melyek használatát a hatóság kizárólag olaj tárolására engedélyezte.

Az Onyx Kft. 2004 márciusában Mávki Kft.-től bérbe vett hat, egyenként 100 köbméteres tartályt veszélyes hulladék gyűjtésére, és ezeket oldószerek tárolására használta, noha a bérbeadó telepengedély kérelmét korábban elutasította a hatóság.

(MTI)