Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 12 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Küldöttgyűlés a Humusz Házban

  • 2012. július 27.
  • Axi

Korántsem telik eseménytelenül a nyár a Humusz háza táján, július 19-én a tagszervezeteinkkel együtt küldöttgyűlést tartottunk, az ezt megelőző héten pedig, a Tanácsadó Testület is ülésezett.

A július 19-én megtartott küldöttgyűlésünk témái a következők voltak:  

  • Áttekintettük a Humusz jelenlegi helyzetét, az eddig elért pénzügyi eredményeket, és összefoglaltuk a belső szervezetfejlesztési munkákat, amelynek következtében mára a szervezet stabil, átlátható működésre képes. Beszéltünk a jövőről: a szolgáltatások fejlesztéséről és beadott pályázatokról.
  • A Humusz Szövetség résztulajdonosként volt jelen a Humusz Recycling Kft-ben. A küldöttgyűlés megszavazta az üzletrész eladását a cég profilváltása miatt.
  • Nagyháziné Szabó Bernadette távozását és lemondását követően új alelnököt választottunk Suhajda Virág személyében. A jelenlegi ügyvezető testületben Rátz Judit tölti be a másik alelnöki posztot, Graczka Sylvia pedig az elnöki feladatokat látja el.
  • Természetesen most sem maradt el az a kötetlenebb beszélgetés, amely a tagszervezetek aktualitásainak megismerésével, és a közös kapcsolódási pontok keresésével, az igények megfogalmazásával telt.
  • A Humusz Szövetség 2010-ben elfogadott hároméves stratégiája alapján idén év végén a tervezési időszak végéhez ér. Megkezdtük a stratégia felülvizsgálatát, amelyhez a tagszervezetek véleményét, hozzászólásait kértük.                         

Tagszervezeteink közül sokan eljöttek és ötleteltek velünk. A gyűlésen kapcsolódási pontokat kerestünk, mindenki beszámolt a tevékenységeiről és az aktuális programjairól. Ezúton is köszönjük az aktív részvételt!