Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 19 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A hivataloknak nem elég jó az újrapapír

  • 2005. március 02.
  • humusz
Számoljunk együtt: 1 hivatal 1 év alatt 155 tonna papírt használ.
Hány hivatal mûködik hazánkban? Mióta és még meddig fognak ragaszkodni a vakítóan fehér, klórozott papírhoz?
Hány ezer hektár erdõ lesz még áldozata a pazarló gondolkodásunknak?

A magyar ember környezeti tudata - mondta egyszer egy "zöld ember" - kissé hasadásos. Lelkesen gyûjti külön kukába a pillepalackot, a napi sajtót meg a reklámcetliket, a színes és persze a fehér üveget, de ennél többre egyelõre nem futja tudatából. Veszi az akciós csemegeuborkát, és közben nem érdekli, hogy az üveg, amelynek árát kifizettetik vele, nem visszaváltható, és a pillepalackot is kifizeti, ahelyett, hogy venné a betétes fajtát.

Persze mit lehet elvárni, ha a hivatalokon is csak a máz zöld. Újrapapírt például alig valahol használnak. Mármint az irodákban, mert a félreeső, kicsi helyiségekben és mosdókban már elterjedtebb az ilyesmi. A napilap egészségügyi gurigaként reinkarnálódik, kezünket meg lehet, hogy éppen egy átlényegült banánosládába töröljük. Így nyerhet új értelmet önkormányzati határozat, ügynöklista, büntetőcédula. Ezzel szemben a hivatalok ragaszkodnak a makulátlan papírhoz.

Mint kiderül, még egy favágó is képes lenne egyetlen kezén megszámolni, hogy hány hivatal próbálja megóvni a fákat a kivágástól. A Fővárosi Tűzoltó Parancsnokságon már évek óta csak a megszokottnál valamivel szürkébb papírra nyomtatnak szinte mindent. Azt mondják a vezetők, hogy ez a papír nem is olcsóbb, mint a fehér nem újrahasznosított, de mégiscsak kevesebb fát kell kipusztítani, kevesebb vizet és energiát kell elhasználni, vagyis hosszú távon sokkal kifizetődőbb. Másik hivatal a XII. kerületi önkormányzat, ahol, ha csak tehetik, ugyanilyen anyagra nyomtatnak, írnak és másolnak.

Ennyi... Legalábbis több intézményt nem találtunk a fővárosban. Még a főpolgármesteri hivatal környezetvédelmi bizottságában vagy a környezetvédelmi ügyosztályban lehetne némi ez irányú bizodalma az embernek, de ott is csalatkoznia kell. Endrédy István ellenzéki városatya sem tud semmi biztatót mondani, pedig ő már tavaly év elején javasolta, hogy térjenek át az újrahasznosított papír használatára. Legalább részben. A több mint ezer hivatalnokot számláló apparátus papírfogyasztása ugyanis tonnákban mérhető. Mint kiderült, tavaly az A4-es formátumú másolópapírból 53947 csomaggal használtak el. Ekkora mennyiségre mintegy 38 millió forintot költöttek el. A kétszer ekkora A3-as papírból 4,6 millió forint értékben 3850 csomag fogyott el. Mivel egy köteg átlagos A4-es másolópapír tömege 2,5 kilogramm, pontosan kiszámítható, hogy csak a fővárosi önkormányzatnál csaknem 135 tonna A4-es és majd' 20 tonna A3-as, vagyis összesen 155 tonna papírt használnak fel évente.

Egyetlen tonna papír előállításához az adalékanyagokat nem említve kell 417 köbméter víz, 1,7 tonna fa és 717 kWh energia. Ezzel szemben a szürkés színű újrapapír előállításához mindössze 100 köbméter víz, 1150 kilogramm fekete-fehér újságpapír és 300 kWh energia szükségelteit. Ennek azonban legfeljebb a tűzoltók és a XII. kerületiek néztek utána. Mint ahogyan annak is, hogy létezik nyomtató- és fénymásolóbarát újrapapír. A legtöbb helyen ugyanis azzal indokolják a fehér papír felhasználásának nélkülözhetetlenségét, hogy a hasznosított papír eltömíti a festékpatront, tönkreteszi a nyomtatót. Ezt azonban cáfolják azok, akik használják. A Szentendrei Papírgyár szakembere szerint igaz az, hogy a szürke papír "egy kicsit porzik", ugyanakkor számos olyan felhasználási területe van, ahol nem rontja el a gépeket. A tapasztalatok szerint pedig olyan nem fordul elő, hogy egy-egy cég vagy hivatal ilyet is meg olyat is használ. Az a gyakorlat viszont egyre inkább elterjed, hogy a borítékokat újrapapírból rendelik. Természetesen nem elsősorban az állami és önkormányzati hivatalokban.

NOL